Királyi udvar

A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

[Vörös Kakas fogadó]

Tűnődve néz ki az ablakon ahogy egy fogat éppen elporzott az ablak alatt. Tekintete az ágyára kiterített két díszes ruhára téved. Már órák óta izgatottan készül az eseményre és valójában arra is, hogy újra találkozzon Marcussal. A ruhák láttán feldereng azonnal a pillanat, amely csak pár napja játszódott le a valóságban apja Harald Smaragd Felföldi várában.

Emilia az egykori dadája, aki talán tizenöt évvel lehetett idősebb nála ( és egyébként azóta öltöztető és társalkodónője is lett, mivel feltétlen bizalmasa volt a kisasszonynak akire sokszor bízta titkolt szívügyeit ) átfogva lágyan hajfonatát annak fésülése közben megjegyezte:

- Ne aggódjon édes szívem segítek én ruhát választani magának. De most legalább olyan okosnak kell lennünk mint amilyen szépnek... simogatta meg a szomorkodó leány vállát.

- Csalafintaság az egész! De egy ilyen finom és hamvas teremtésnek, élnie kell a lehetőséggel. Egy ruha egy estélyre… nem jó választás higgye csak el nekem.

- Ugyanis..a táncest elején a nyitótánc alatt és azután még nagyon szigorú az etikett. Tudvalévő hogy előírja a hosszú földig érő viseletet. Azonban… emelte fel ujját a fifikás nő és nézett sokat sejtetően mosolyogva.

Viola széke mögül távolabb lépett Emilía, és a szekrényből elővarázsolt elő két majdnem teljesen azonos ruhadarabot. Mindkettő ugyanolyan egészen vékony selymes tapintású smaragdzöld bársonyból készült, egészen kivételes darab volt. Az egyetlen azonnal látható különbség a ruha hosszában volt a két ruha között. Amíg az egyik hosszú, fodrokban folytatódott a testhezálló derék rész után egész a földig, addig a másik épp a térd fölött véget is ért.

- Később már az est folyamán ahogy fogy az ital és szélesedik a jókedv, megengedőbbek az önjelölt vén erkölcscsőszök. És ha valamivel, hát a mutatós lábak látványával lehet könnyedén izgalomba hozni az urakat… mondta vidáman Emília.

- Nagy felelőtlenség volna kegyed hosszú és kecses lábait elbújtatni egy egész estére, amikor pedig biztosan lesz megfelelő közönség rá...ha jól gondolom...de ennél rövidebb ruha már indiszkréció lenne kedvesem.. terítette ki a két ruhát egymás mellé Emilia pont úgy, mint ahogyan most is hevernek Viola ágyán.

A frizurájáról szintén Emike gondoskodott: Három kis unokahúgát kérte meg hogy az unalmas délutáni elfoglaltság helyett, befonják a gyönyörű hosszú haját Violának. Majd mikor azok végeztek, Emília a befont tincseket szépen feltekerve a lány feje búbjára, és egy kis fonott kuglófszerű kontyba tornyozta fel. Ez a hajviselet is alkalmas volt arra, hogy homlokára feltegye a családi ékszerként hordott arany homlokpántot. És végül lelógó, smaragddal díszített drágaköves fülbevalót adott a lány kezébe.

- Mutasson a nyakából is valamit, Viola, ne legyen fukar a férfiszemekkel. Ami szép, azt meg kell mutatni...

A tisztálkodás és szépítkezés után, ami igazából már csak egy kis pirosítót és cseresznye színű rúzst jelentett, fel is ölti az estély elejére szánt hosszú ruháját.
Nem csalódott szakértelmében a csupaszív és bölcs társalkodónőjének. A tükör előtt gondosan végig méri magát, többször is körbe fordulva előtte. A vékonyka finom tapintású ruha szabadon hagyja vállait, és merész dekoltázsával éppen eleget mutat a nőies domborulataiból. A rugalmas anyag pont olyan szorosan követi a hibátlan alakját és simul a derekára majd a csípőjére is ahogyan annak simulnia kell.

Egy vékony világos bézs fűző is jár ehhez a ruhához szintén a formás keblek megtartása végett, de ezt már korábban alá vette a ruhájának. Mivel nincs ujja a ruhának ezért egy pár hosszú szintén sötétzöld színű, könyékhajlatig érő bársony kesztyűt is felvesz mellé. Felkelve a székről gondosan kiigazgatja a ruhán támadt ráncokat és könnyű virágillatú parfümöt permetez magára. Azonban a jó szaglással megáldott táncpartnere érezheti rajta a virágillatú fürdő aromáját is, feltéve ha elég közel kerül hozzá. Pár percig bajlódik még mire a több soros zafírral díszített nyakéket és a fülbevalóit is mind felteszi.

Ekkor hallja meg hogy az ajtaján kopogtatnak.

Hirtelen a torkában dobban a szíve pedig előre megbeszélték, hogy itt és ekkor találkoznak. Sietve felkapja és vállára teríti bézs színű fátyolszerű kis köpenyét, ami valójában csak kiegészítő.

- Azonnal kész vagyok! - dobja el a szorongatott kis sminktükrét, szerencsére az nem törik össze. A rövidebb estélyi ruháját szépen bele hajtogatja egy kis vászonbőröndbe, és eltünteti a kompromittáló dolgokat a kíváncsi szemek elől. Gyorsan még helyére igazítja egy közben elszabadult kósza kis tincset és aprót fújtatva, kipirulva nyit ajtót a férfinak.

- Szép estét Marcus! Elnézést hogy megvárattam, de látja... - tárja szét karjait.. már kész is vagyok! - kapná fel könnyedén a retiküljét és a kis vászonbőröndöt. Ez a mozdulat pont alkalmas arra hogy hirtelen jött zavarát palástolja vele. Azonban a férfi látványa megállítja egy pillanatra mégis.

- Igazán remekül fest... méri végig a férfit lopva és kicsit szégyellősen Most úgy érzem szürke kis veréb leszek maga mellett... mondja neki vidáman és az izgalomtól csillogó szemekkel.

- Indulhatunk?

A Szépség és a Szörnyeteg 
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban 

A szabó tökéletes munkát végzett. A próba alatt ugyan a tükröt kerülte, de minden ruhadarab tökéletesen az alakjára illett. A fekete ing, a bordó mellény, a fekete nadrág, a fekete felöltő, a bordó féloldalas köpeny, amely arany csattokkal lett a ruhára rögzítve. Kapott egy pár kesztyűt is lovagláshoz, bár arra most nem lesz szüksége. Otthon megmosdott, haját összefogta, szakállát rendezte és kivételesen egyetlen fonattal fogta össze, lecsérte utazó csizmáját egy elegánsabbra, felvett az ing fölé a fodrosnyakkendő helyére egy egyszerűbb aranyláncot, mutatóujjára húzta pecsétgyűrűjét, kardját oldalára rögzítette, a köpenyt magára kapta, bergamot és szantálfa kölnit dörzsölt bőrére, majd az előkészített szál vörös rózsával a kezében a rendelt hintóhoz ment a ház elé. 

- A Vörös Kakashoz. - adja az utasítást a bakon ülőnek, miközben a hintó fülkéjébe száll. Ruháját úgy igazgatja az út alatt, mintha ez alatt az út alatt évek ráncai gyűlhetnének rá, ha nem vigyáz. Valójában a gyomrában gyűlő izgatottság okozta enyhe feszültségét próbálja levezetni. A Kakashoz érve kiszáll a hintóból. Lehúzva igazítja meg magán a ruhát, aztán kézbe fogva a virágot lép be a fogadóba. Kitűnik annak tömegéből öltözékével, de hát ide az átlag ember jár inni és megszállni. Felsétál az emeletre és a már jól ismert ajtóhoz lép. Még utoljára végig tekint magán, hogy rendben van-e, aztán kihúzza magát és hármat kopogtat az ajtón.

A mágusok találkozója

Semmit nem tenne egyedül, a döntéseket is ami a küldetésüket befolyásolja, sokkal inkább ráhagyná Rasmusra. Persze ha olyan helyzet alakulna ki, ahol egyedül kellene döntést hozni, most már sokkal jobban döntene, mint az előbb.
Rasmus kezét fogva figyeli minden szavát.

- Pontosan ezért gondoltam, talán el kellene engednünk, hogy ne keltsen gyanút a hiánya. A társa nem tudom mit fog gondolni, még inkább mondani, aki elfutott. Azzal a kockázattal már nem nagyon foglalkozhatunk. Talán ő lehet erre is a megoldás.- int a fejével a megkötözött emberre.
- Meggyőzi a megbízóit, hogy a társa elfutott, megijedt az őröktől... esetleg.
Sajnos ilyen jellegű idézéseket nem tudok megtenni. Pedig az nagyon jó lenne. - kicsit el is szomorodik.
- Ennél sokkal drasztikusabb módszert tudnék a segítségeddel alkalmazni. Nincs a tarsolyomban olyasmi, amivel más emlékeket ültethetnék el az elméjében. Viszont meg tudom neki mutatni, mi vár rá halála után a közeljövőben, ha ellenkezni merne. Ebbe minimum egy-két tincse biztosan bele is őszülne. De mindig eszébe fog jutni, mit kell tennie. -látszik rajta, hogy a saját ötletével sincs kibékülve, s ha volna Rasmusnak jobb ötlete, szívesen venné.
- El tudod vele hitetni, hogy feloldozható? Ami igaz is. Feloldozhatom, ha a hitemet vallja. Megtéríthetjük az én vallásomra, és akkor vissza is fog jönni hozzánk mindenképpen. Mit gondolsz? Ez beválhat? Vagy készítsünk varázstárgyat? Az viszont időbe telik, és az nem teljesen biztos. Akár el is hagyhatja, vagy eldobhatja.

A mágusok találkozója

A vallatás alatt a fogoly tekintete felváltva pásztázza Aranusiel és Rasmus kifejezéseit, és bár igazat mond, de tény valahogy megpróbál elhallgatni dolgokat. Érzi ő is hogy nem tud hazudni de pont emiatt próbálja visszatartani a beszélőkéjét. A nő fenyegetésére aztán mégis kiszakad belőle.

- Nem tudom mi volt az amit el kellett volna rejteni, mert azt a társamra bízták. Nekem csak szerszámot adtak, hogy elrontsam azt a kart... - kiabálja a nő után, aki faképnél hagyja őt. Jellemtelenségét megmutatja, hogy ismét átlendül a rettegő állapotába és újra labilissá válik.

Ahogy Aranusiel odasétál Rasmushoz a férfi megfogná a két kezét finoman. Együtt kell gondolkozzanak, együtt kell döntsenek. Egy csapatot alkotnak ők itt is most is. Nem is akármilyen csapatot! Nagyon is számít a nő véleményére a megérzéseire. A nő szikrázó tekintetébe néz és bár szavak nélkül is érti őt egészen halkan és szelíden szól hozzá.

- Nagyon örülök hogy itt vagy velem még akkor is ha ez nem feltétlenül jó élmény a számodra. De látod megint fontos dologra hívtad fel a figyelmemet.
Azzal a cella másik sarkába invitálja kedvesét úgy hogy nem ereszti el a kezét.

- Lássuk csak az eshetőségeket… Megtehetjük hogy nem eresztjük el a foglyunkat, de mivel már tudjuk hogy készülnek valamire a hiánya fel fog tűnni a szervezőknek. Őszintén nem hiszek benne, hogy elvezetne minket a márkihoz, vagy bárkihez akinek keze van ebben a dologban. De ha a merénylők megneszelik hogy tervük dugába dől vagy veszélyeztetve van akkor félve a lebukástól és a következményeitől a vadászok közötti szólással élve megugrik a vad és bottal üthetjük az egész bagázs nyomát..

Gondolkodása közben elengedi Nusika kezét és megvakarja a fejét.

- Másfelől ha futni hagyjuk akkor hatalmas kockázatot vállalunk. Lehet első dolga lesz mindent részletesen kitálalni a megbízóinak. És a megfélemlítés sem hiszem hogy sokat érne az ő esetében..- pillant a fogolyra aki most csak rettegő kerek szemekkel vár.

- Meggyőződésem hogy ha valamilyen módon magunk mellé tudnánk állítani és visszaengedni, esetleg hamis képzeteket és emlékeket beültetnénk a fejébe azzal döntenénk a legjobban. Mert akkor látszólag minden menne a maga útján tovább.

Mi akár figyelhetnénk kedvünk szerint és ő pedig akaratlanul is elvezetne a megoldás forrásához. És ha ez mégsem sikerülne akkor pedig legalább már azt tudjuk hogy mire készüljünk és mire figyeljünk a találkozó alatt… - összegzi elgondolását a szép fehér papnőnek.

- Én mentálisan tudok rá hatni valamennyire, az érzeteit tudom formálni akár utólag ha kell. Emlékeket nem tudok ültetni a fejébe és motiválni sem tudom őt...

- Úgyhogy most én kérem ki a te véleményedet Naui Salang… - csókolja meg szerelme ujjbegyeit ajkához érintve és hozzáteszi elragadtatással - Én gyönyörű madaram..

Reméli tud majd ötlettel szolgálni a számára. Ő maga a mentális behatásokhoz ért de az lehet kevés ahhoz hogy elérjék a kívánt célt…

A mágusok találkozója

Hosszú ideig hallgatják, mit makog össze a fogoly, nem szól közbe egyikük sem. Nem veszi észre, hogy a fogoly tekintete megváltozik és túl sunyivá válik. Sokkal inkább arra figyel, mit mond. Lehetséges, hogy ezzel el is veszít egy fontos momentumot a papnő, Rasmus pedig nem látja, mert más irányba tekint.

- Összeesküvés? Tehát mégiscsak tud valamit! Mondja el, azt is nekem! Folytassa azzal, mit akartak otthagyni abban a szobában! - kicsit döcögősen megy a vallomás, és bár Aranusiel türelmes, azért neki is kezd fogyatkozni, hogy minden egyes szóért szinte könyörögni kell.

- Ne rabolja az időnket, csak mert eddig könyörületes volt magával a társam! Higgye el, jobb ha nekem beszél önszántából, mint neki, kevésbé saját akaratából. - mosolya ezúttal kissé már hűvösebb. Jól érzi a delikvens, hogy kevés a beszámolója, de valószínűleg nem csak érzi, tudja is. Amit kimond, valóban igaz, de mintha még mindig titkolózna.
Feláll a nő, odalépdel Rasmushoz. Ha még mondana valamit a fogoly, azt persze meghallgatja.

- Nem vagyok benne biztos, hogy mindent elmondott. Úgy vélem, van még valami, amit takargat. De nem tudom... Azt mondta, amit te nem hallhattál, ha visszavisszük, szabadon eresztjük, segít nekünk. Valószínűleg így is gondolja, nem hazudhat. Gondolom, fél tőled, ezért akar engem meggyőzni. Ha elengedjük, valóban, kell valami, ami rábírja, hogy nem fordíthat hátat nekünk. Ösztönözhetem, de annak lehet, hogy nyoma marad. Mit javasolsz?

A mágusok találkozója

Nagyon is ráérez Rasmus gondolataira és érzéseire szép fehér papnő ebben a pillanatban is. Az életveszély sugallata, annak az érzete, hogy ha nem cselekszik azonnal akkor beláthatatlan dolgok következnek – nos ezek indukálták Rasmus erőszakos megnyilvánulását. Mint oly sokszor kényszerhelyzetben, amikor nincs már idő mérlegelni, a beidegződések mentén cselekszik az ember. És ennek a mechanizmusa nagyon mélyen van kódolva a fekete mágusba. Rasmus a kába emberben is a veszélyforrást, az azonnali cselekvés szükségessége pedig a talán értelmetlenül kegyetlen reakciót váltotta ki belőle. Maga a stresszhelyzet szülte ezt a megoldást ami talán nem a legjobb. Kíméletlen volt viszont hatásos. Azonban az már a mágus agyán is átfutott amikor látta a megkötözött embert visszatérve kedveséhez, hogy mi lett volna ha ez is elmenekül.

A felkorbácsolt, háborgó tengerként hullámzó lelkiállapotát – amelyből kifelé vajmi kevés látszódik – a nő ölelése egy csapásra nyugodt és szelíd víztükörré varázsolja. Nincs most itt helye túl sok érzelemnek, de a férfi szemébe nézve Aranusiel láthatja milyen sokat jelent ez neki. Nemhiába alfája és omegája a férfinak ez a kivételes nő. Az érzései és érzékei mentén tud rá úgy hatni, mint senki más. Ez igaz mindkét véglet megélésére, legyen az jó vagy rossz. Ahogy a puszta feltételezése is a megvetésének vad viharokat támasztott Rasmus belsőjében a megértés biztonsága úgy képes elcsitítani mindazt.

Most itt állnak és valójában nem tudják kit tartanak fogva. A megfélemlítés mentális eszköze bevált, a fogoly ellenállását látszólag lebontotta teljesen. De vajon a kíméletes és megnyugtató szavak meghozzák-e a kívánt eredményt?
Amíg Aranusiel csendesen bájcseveg a pácienssel addig ő hátrál pár lépést. Úgy tesz mintha nem is figyelne oda a beszélgetésre, végre rágyújt a szivarjára, ami ott lóg a szájában már hosszú ideje. Pedig közben nagyon is figyel.

Amint eltávolodik a fogolytól Rasmus, kicsit rendeződik annak lelkiállapota. Bár pár pillanatig összefüggéstelenül beszél, lassan ki lehet hámozni a zagyvaságból a lényeget.

- Nem tudok én sem túl sokat… mi csak egy feladatot teljesíteni jöttünk… amikor megzavartak bennünket.. - néz fel a nő szelíd tekintetére a fogoly, egyre magabiztosabban. Mintha egy pillanatig alattomos tekintettel nézné a nőt. De ezt nem biztos hogy Aranusiel észreveszi. ( kérlek dobj rá majd )

- Valami berendezést kellett volna hatástalanítanunk meg egy két dolgot a másik szobában hagynunk… ott fent az emeleten. De esküszöm nem tudok többet erről az összeesküvésről… - szólja el magát végül az igaz szó hatására. Meg is zavarodik hirtelen, hogy olyasmit is kimondott amit nem szeretett volna egyáltalán. Zavarában folytatja is a beszédet.

- Nem tudom hogy hívják a márkit pontosan, de tudják kire gondolok nem? Valami Eugene…vagy akárki.- zavartan pillantgat felfele.
- Veszélyes ember a márki, testőrsége meg saját hadserege van és befolyásos és gazdag, nagyon gazdag..- néz egyre reménytelenebbül rájuk. Úgy érzi hiába mond el sok mindent mégsem elég az a vallatóinak.

- Nem ismerem a tervet, minket ne avattak bele. De tudom nem csak a márki van benne hanem más nemesemberek is. Nekünk csak azt a kart kellett volna leszerelni, vagy megrongálni… pont abban a szobában ahol maguk megbújtak…- mutat Rasmusra hirtelen.

- De ha visszavisznek és szabadon távozhatok… lehet megtudok még sok hasznos dolgot maguknak - hunyorít a férfi Aranusielre és egészen halkan beszél hozzá hogy Rasmus végképp ne is hallja.