Királyi udvar

A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Fogalma sincs, mikor volt korábban ilyen eseményen. Kutakodik több száz éves emlékei között, de oly régen és oly jelentéktelen volt, hogy már megmondani sem tudja. Régebben gyakorta járt ilyen helyekre, de kizárólag csak a kisasszonyok és a vér miatt. Akkoriban sokkal többet ivott, és nem is szégyellte. Persze nem hirdette magáról vámpír mivoltát, de szeretett játszadozni az emberekkel, így egy idő után mindig kikövetkeztethető volt. Nem volt hát csoda, hogy egy idő után vérdíj került a fejére, s az csak sok év elteltével évült el.
Manapság már sokkal megfontoltabb. Kiveszett életéből a játék és már csak kényelmességből, vagy szükségből iszik - általában akkor is szajhákból. Bár már egy ideje ezt sem tette meg, mert a drága lányok a Tulipánban ezüst tőrt szúrtak a vállába. Azóta oda se ment vissza... pedig szomjas. Normális ember - ha tudná ezt - persze elkerülné őt, vagy gyanakvóvá válna vele szemben. Néha elgondolkodik azon, vajon Viola miképp reagálna, hogyan viselkedne vele szemben, ha mindent tudna? Ha tudná, hogy a férfi, akinek a karját birtokolja és akinek a fejét elcsavarta valójában nem ember, hanem ragadozó és ő maga akár zsákmánya is lehetne? Vajon megérezné a félelmét? Elmenekülne, vagy csak elfogadná a "sorsát"?
Talán erre hamarosan választ is kaphat. Tervezi már egy ideje, hogy neki is elmondja azt, amit egyébként a fél kúria már úgy is tud. Korábban lehet jobb lett volna az időzítés, de most már azzal kell főznie, amije van. Így hát viccelődik a hölggyel, élvezi minden érintését és hagyja, hogy kellemes társasága elvarázsolja őt. Ehhez néha hozzá segítik a versek, az előkerülő dalok. Meg is érzi magán az érintését egy simítás képében. Először az óvatos kacsóra pillant, majd a nőt kezdi figyelni és amikor Viola végül a kertet választja egy közelebbi szék helyett, felcsillan a szeme.
- Menjünk akkor. - bólint lassan, és lerakva az asztalra a poharát bátorkodik finoman a derekára simítva vezetni őt kifelé. Szinte szeli a tömeget a hölgynek, néha meg is kapnak egy-egy rosszalló pillantást, amiért megzavarják a művelődést, de nem különösebben érdekli. Csak az foglalkoztatja, hogy Viola kikerüljön az Édennek is beillő, gyönyörűen feldíszített kertbe.
- Szeretné megnézni a labirintust? - kérdi, a fűre lépve. Felpillantva a fények miatt nem látszódnak sajnos szépen a csillagok, de a kert hátulja felé már sötétebb minden, épp csak hangulat világítást adó lámpásokat helyeztek ki padokhoz, vagy a labirintus egyes folyosóira, és az annak a közepén elhelyezett, függönyökkel ellátott pavilonra.

Ha Violát érdekli a bokrokból készült útvesztő, arra veszi vele az irányt. Gyakorta arcára pillant, hófehér bőre ragyog a fényekben, tündéri aurával áldva meg őt. Rajta is felejti a szemeit, míg el nem érik céljuk bejáratát.
- Előre akar menni? - kerül arcára egy bohó mosoly. Egy fogócska egészen jól hangzik a pavilonhoz.

//Útvesztő és pavilon: https://i.postimg.cc/YCq95J2j/moth2flame-birdeye-view-of-a-bush-labyrinth-with-white-wooden-p-8f2f7570-49fc-4fcb-bc3b-4e1c87c2a434.png
https://i.postimg.cc/15KXY9QL/moth2flame-white-pavilion-in-a-garden-Only-ground-grass-flower-34062d98-3e82-47f3-aaed-7bc33295fd65.png //

A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Picit biccent, félszeg mosollyal koccintja oda poharát de csillognak a szemei.

-Nem tudtam volna nemet mondani…

És illedelmesen és kecsesen kortyol az italból de a pillantását rajta felejti Marcus arcán egy rövid időre. Elvonja az ő figyelmét is a megnyitó, de ő inkább a társaságot veszi szemügyre, akik körülöttük állnak. Nem keres senkit a tekintetével csak végigméri milyen társaságba sodródott hirtelen. Egy két elmélyült arcon megakad tekintete és egy kis grimaszt is vág ilyenkor.
Éppen mondana valami szarkasztikus megjegyzést ezekre a „ lelkes műértőkre” amikor észreveszi hogy Marcus figyeli őt. Megpróbál úgy tenni mintha nem tűnt volna fel számára semmi különös, de a halvány pír az arcára és az apró zavartság tekintetébe visszaköltözik. ~Vajon tetszik-e a férfinak a ruha amit választott… és a frizura.. hiszen így még nem láthatta soha kontyba fogott hajjal… ~ Ahogy Marcusba karol egyik kezét a másikba fogja ( sajátját ) és ujjait dörzsölgetni kezdi akaratlanul is ezekre a zavaró gondolatokra. A taps zökkenti ki a gondolataiból.
Fellélegzik mert legalább valami érdekes következik - gondolja. Megkönnyebbült apró sóhaj szakad ki belőle ahogy Marcus közelebb hajol hozzá, és megpróbálja előbbi aggodalommal terhes gondolatait leplezni. Előbb összemosolyog Marcussal a szavaira, de utána játékosan elképedt döbbent és méltatlankodó arcot vág nagy kerek szemei vidáman csillognak a férfira.

- Nem hittem volna hogy ennyire látszik… sürgősen szólnom kell a fodrászomnak! - izgatja meg kontyát hirtelen de utóbb megszorítaná Marcus karját jelezve hogy nagyon is érti a tréfát.

Elhallgat mert már kezdődik a versek előadása. Nézi figyeli hallgatja a műveket, de a tudatához csak kevés jut el mindebből. Néha egy-egy rész, sor vagy rím megpendíti lelkének érzékeny húrjait mert amit hall éppen az rezonál most benne. Ő nem veszi még észre a disznószerű férfit sem sokkal inkább köti le figyelmét az hogy megállapítja Marcus minden helyzetben tökéletesen tud viselkedni. Igazán sármos és férfias úgy külsőre, mint viselkedésében. Mert ez legalább annyira fontos mint a külső - szerinte. Nem tudja nem összehasonlítani Yorkkal, pedig szerette a fiút. Két külön világ, ezt be kell hogy lássa.

És közben rádöbben még valamire ahogy nézi őt: Igazán nőnek érezheti magát mellette. Talán ez sohasem járt még ki neki. Megkapja mindazt a figyelmességet és kedvességet tőle, hogy el tudja felejteni tengernyi gondját. Levetheti a harcos kalandor álruhát magáról, amely mögött ott bújik az igazi Viola. Amit csak nagyon kevesen ismerhetnek, vagy ismerhettek.
Marcus társaságában önmaga lehet, amilyen szeret lenni, nem kényszeríti ilyenkor az élet semmilyen más szerepre vagy kompromisszumra.

Ő most igazából csak jól szeretné érezni magát, kiszabadulni mindabból ami a mindennapjait körbeveszi. Az anyagi biztonság megteremtése, a családjának gondjai, és anyjának borzalmas választása az álnok és áruló Mauricius kapitánnyal, és az elvesző örökség - szeretné mindezt maga mögé dobni legalább ezen az estén. És ezt most Marcus társasága biztosítja számára. Nem akarja közelebbről látni és hallani az előadásokat számára másról szól ez az est.
Kortyolgatva fogyasztja habzóborát és újra meg újra lopva nézi a férfit. Még nem is ismeri jóformán, szinte semmit sem tud róla. De ez valamiért mégsem zavarta – eddig pedig számtalan kérdés foglalkoztatja, amit valójában alig vár hogy feltegyen neki. Az egyik fának a tollas pille kis termése megakad Marcus felöltőjében amit a férfi nem is vehet észre és kezével lágyan végig simítva erős vállán söpri le azt. Ez a mozdulat is annyira jólesik neki- még magának sem meri bevallani szinte.

- Sétálhatnánk egyet a kertben… néz rá kedvesen ha felé fordul az érintésére - hátha közben megéhezem… néz a roskadásig telt asztalokra és keresné szemével a kiutat a tömegből.

A mágusok találkozója

Figyel minden egyes szóra amit Aranusiel mond neki és alaposan meghányja és veti magában azoknak az értelmét. Látja hogy kedvese azonnal megértette a dilemma lényegét lehet hamarabb mint ahogyan ő arra rájött. Néha az az érzése a nő a gondolatolvasással is kacérkodik. Meg ki tudja mi minden mással.. ~Jó lesz vigyázni vele~ somolyog csak egy pillanatra magában. De visszakanyarodva a problémára elkomorodik ismét.

- Attól tartok további erőszakkal vagy megfélemlítéssel nem megyünk semmire…. néz tűnődve a szép papnő szemébe és valahol reméli most büszke rá egy kicsit kedvese. Pedig ezt a vélekedést nem feltétlenül az emberségessége, hanem a célszerűség és emberismerete diktálja most. Elgondolkodva bólogat a nő elhangzott szavaira is.

- És azzal is egyetértek hogy inkább engedjük futni mintsem fogva tartsuk itt. A fickó hiánya vélhetően azt okozná, hogy lefújják az egész tervet… - ajkához emeli a nő kezét és kézfejére csókol majd finoman elengedi azt és elkezd járkálni a cellában, lassan körbe a padlót nézve maga előtt és töprengve. Mikor visszaér Aranusielhez gondterhelt tekintettel folytatja.

- És igen.. a másik jómadár szinte biztos, hogy vallott már a megbízóinak. Tehát kellene vele szemben egy másik állítást kreálnunk…és érvényre is juttatnunk. Olyat, amely megingathatja a megbízók hitét a másik szemtanúban…és nem állnak el az eredeti tervtől…

Majd a nő ötletére közelebb sétál a fogolyhoz, aki bár eddig folyamatosan beszélt, igaz, hogy javarész értelmetlenségeket, többnyire inkább csak könyörgött nekik most egyszerre mégis elhallgat. Odasétál hozzá és a férfi halántékára helyezi kezeit, mire az csak néz rá, mint a bizonyos jószág az új bejáratra.
Pár perces próbálkozás után csüggedt tekintettel tér vissza Nusikához. Szelíden a szemébe néz és felvázolja gondolatait neki.

- Nem vagyok gondolatolvasó, ehhez nem értek. De annyit biztosan tudok, mert érzem a mentális állapotán az emberünknek, hogy nem bízhatunk benne. Nem hiszem, hogy igaz hittel meg tudnád téríteni őt. Persze egy próbát megér hátha…
A varázstárgy készítésére valóban kevés most az idő. Amivel lényegében bár nem tűnik úgy de versenyt futunk… - bólint hogy megerősítse szavait kissé.

- Amit én tenni tudok vele az csupán annyi hogy először megnyugtatom, és bizalmat ébresztek benne irányunkban. Még talán pár újabb dolgot ki tudunk húzni belőle így… Mondjuk hogy hol vannak a megbízói, hová kell visszamennie ilyesmire gondolok. De ahogy innen kilép, ez az állapot el is múlik hamar…

Tétován széttárja karjait.

- Azután elvileg képes vagyok arra, hogy ha feltörjük valahogy az elmélyének az ellenállását tehát megtörjük az akaratát, akkor egyszerűen kitörlöm az emlékképeit.
Viszont…. - simít végig Nusika karján gyengéden - Ilyet még sosem csináltam. Ezt csak egy nemrég tanult rúna varázslattal kombinálva tudnám megtenni.
Hamis emlékeket nem tudok rakni a helyébe és ez az amnézia nem tudom meddig tart.

És végül.. - áll meg a nő mellett és újra megfogná a kezét.
- A „C”-terv amit te nem biztos hogy akarsz hallani: A fickót itt hagyjuk. Én az illúzió mágia segítségével tökéletesen fel tudom venni az alakját. Ha megtudjuk tőle, hogy hová kell mennie, visszatérve a fickó helyébe lépek és megtudom mire készültek és mire számítsunk majd…

Sejti hogy szép szerelmének ez nem fog tetszeni ezért megsimogatja mindkét karját és közelebb is vonja magához. Mélyen a szemébe néz.

- Akkor hogy legyen? Megpróbálod megtéríteni? Vagy próbáljam kipiszkálni az emlékeit és engedjük vissza? Vaaaagy… jöhet a „C”-terv? - hajol hozzá közelebb és várja, hogy mit felel az okos és szép szőke ciklon. Vagy inkább tornádó.

A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Alig jut szóhoz, amikor meglátja a hölgyet. Mindig is szépnek tartotta a maga természetességével is, a vállakra omló barna hajat, az alakjára lazán simuló ruhát, a zafír-smaragd szemeket, az angyalok által formált arcot, a friss, vérpiros ajkakat. Most azonban mindent jobban ki van emelve, sőt, olyan dolgok is, amelyeknek eddig kevesebb figyelmet szentelt. A karcsú nyak, a kulcscsontok közötti finom árok, a kiemelt halmok, a szoros ruha pedig a homokóra alakját emeli ki. Nem is tudja levenni róla a szemét, és tudja, hogy egész este így fog érezni, mert nem fogja megunni a látványt. Arcát jobban is megnézheti magának, mikor a hölgy közelebb lépve megigazítja egy tincsét, csak úgy, mint Uriel megnyitóján ő Violáét. Az ismerős mozdulatra halvány, meleg mosoly költözik az arcára, orrába szökik a kellemes illata.
- Örülök, hogy így érez. Kevésbé fogok aggódni a kérő hadak láttán. - sóhajtja az arcára ragadt mosollyal, a kérdésen pedig halkan elneveti magát.
- Szívem szerint beszélgetni is csak magával beszélgetnék egész este, nem hogy táncolnék. - ezután figyeli, ahogy Viola arca felragyog a virág láttán és beviszi azt a szobába. Örömtelien igazgatja meg magán ismét a mellényt és ingének ujját, aztán egyik kezében a bőrönddel, másikban a csinos kisasszonnyal indulnak el.

A hintóba szállva ismerteti a programot, Viola szavaira pedig jókedvűen nevet fel.
- Nem baj, ha kitessékelnek minket, majd a Lebegő Városban keresünk más mulatságot, ha nem fárad el addigra. - mosolyog, majd mikor a hölgy lehalkítja hangját, kicsit előrébb hajol hozzá: nem azért, mert ne hallaná akár a másik utcából is kiválóan, amit súgni akar, inkább csak indoknak használja, hogy kiélvezhesse közelségét. A pajkos mosolyra az ő ajkaira is komiszság költözik, ez a mosoly pedig picit szélesedik, amikor Viola már önön gondolataitól is zavarba jön. Gondolatot nem tud ugyan olvasni, de el tudja képzelni, mi járhat a fejében. Neki is eszébe jut egy s más, hogy a magas bokrok rejtekében és ezektől a gondolatoktól vezérelten kúszik tekintete a finom ajkakra. Akkor ocsúdik fel, amikor azokat eltakarja a legyező, Viola pedig leplezni akarja zavarát.
- Mindenre felkészült! Kelleni is fog, ha annyit akar táncolni, hogy lekopjon cipellőjének a sarka. - dolgoz Viola tervére, csak hogy kényelmesebben érezze magát, de magában elraktározza a kipirult arcának képét.

Az udvarhoz érve mosolyogva nézi, ahogy Viola fellelkesül a látványtól. Szemeit akkor sem veszi le róla, mikor a nő megfogja kezét, az érintés azért így is hatással van rá.
- Reméltem, hogy tetszeni fog magának. - Ujjai közé veszi a bársonyba bújtatott finom kacsót, úgy szemléli a nőt. Akkor engedi el - már ha nem húzza el korábban kezét -, amikor rájuk kerül a sor. Kintről már nyitják is a hintó ajtaját, ő száll ki elsőnek, hogy aztán segíthessen kiszállni Violának és csak akkor indul, mikor belé karolt. Ismerős ismeretlenek botlanak beléjük úton útfélen. Violát többen ismerik, a gratulációkra és irigykedésekre a férfiaktól pedig mosolyog, de szemeiben egy szem öröm sincs. Nem is lehetne ennél egyértelműbben közölni egy másik férfivel, hogy amennyiben esély nyílik rá, megpróbálják majd lecsapni a kezéről őt. A megjelenő, vagy férfiakkal tartó hölgyeknek illedelmesen kezet csókol, de különösebben senkivel se elegyedik beszélgetésbe és ez nem véletlen: a ma estét Violának akarja szentelni, nem az üzletnek, vagy barátkozásnak. Így ha netán valaki meg is próbálná szóval tartani, udvariasan jelzi, hogy ennek idejét nem most látja. Az urak jobban fogadják ezt, mint a hölgyek, de egy-egy sértődött mosolyon kívül mást nem vágnak a fejéhez. Kapóra is jön végül, hogy mikor beérnek, meglátja az italoktól és ételektől rogyadozó asztalokat. Viola persze nagyon lelkes, ő is épp annyira unta a jópofizást, mint jómaga. A fogalmazáson elmosolyodik, de ahogy átkarolja és oda hajol a füléhez, mosolya csak azért halványul, mert a hölgybűvkörébe kerül. Gondolatai elkalandoznak, ahogy keze is a finomívű derékre simul, és nem tudja, hogy fogja kibírni illetlenségek nélkül, ha Viola ilyen könnyen hatással van rá. Követi az asztalhoz a hölgyet, a nyújtott italt pedig örömmel fogadja el.
- Az egészségünkre és arra, hogy elfogadta a meghívást. - mosolyog szemeibe nézve, majd koccint és kortyol. Mire a bor gyomrába ér, már fel is áll egy zsámolyra a ház ura. Monsieur Lécuyer köpcös, kopaszodó öregember, fekete felöltőben, és szürke-fekete csíkos nadrágban köszönti a vendégeit. Beszéde hosszúra nyúlik, mert egyrészt végig magasztalja a fellépőket, aztán a barátait, majd a királyságot, és egy idő után Marcus még csak nem is hallja, mert már a második mondattól inkább Violát kezdte nézni. A tapsra feleszmél, hogy vége a beszédnek, felkapva fejét teszi hozzá a részét, noha halvány lila fogalma sincs, hogy az utóbbi két percben miről volt szó. Valószínűleg az ételek, italok és azok forrásai lettek felsorolva és egekig magasztalva a cheffel együtt.
- Azt hittem, sose fejezi be. - vallja be halkan, bizalmasan közelebb hajolva Violához.
- Magának is nőtt tőle egy-két ősz szála! - vág meglepett arcot a hajába mutatva, de természetesen csak humorizál, amelyet a végül megjelenő kis vigyor is jelez. Az előadók szerencsére nem pazarolják az időt. Az első úr már elő is áll, hogy verseit elő adja a nagyérdeműnek. Mikor bele kezd, többen oda gyűlnek, vannak akik állva, vannak akik ülve, vannak akik falnak dőlve hallgatják. A költő elég határozott ahhoz, hogy hangja a terasz másik feléig is elérjen, így az asztalhoz érkező nemes - akiről Marcusnak leginkább egy ruhákba öltöztetett disznó jut eszébe - is tudja hallgatni, miközben már pakolja is meg a nagy tányérját három személynek elegendő étekkel.
Ezután gyakorlatilag alkalmazkodik Violához. Ha közelebb akar menni, megy vele, ha csak utat adna a nemes disznónak, arrébb sétál vele. Néha egy-egy kritika - hol pozitív, hol negatív - elhagyja a száját az adott verssel, vagy költővel kapcsolatban. A dalnokokat már sokkal jobban tolerálja. A dalok hol örömöt, hol szomorúságot csepegtetnek szívébe, közben pedig gyakorta pillant a maga mellett álló kisasszonyra, hogy lássa, ő éppen mit gondolhat az előadásról. Még is, leginkább az est utolsó harmadára tervezett táncot várja nagyon.

A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Az kifejezés, amit Marcus arcáról most leolvashat minden fáradozásért kárpótolja. A férfi szemeiből kiolvasható elragadtatottság talán többet is mond, mint amit szavai kifejeznek. Érzi ahogy a kis bizonytalanság és az apró félelem, hogy vajon elnyeri-e a férfi tetszését azonnal szertefoszlik, és egy kellemes izgalommal teli bizsergés fut át egész testén. A bókot egy igazán sikkes pukkedlivel köszöni meg. Lehajtja a fejét szendén, kiterítve szoknyáját amint azt az illemtanórán tanították még neki, de szemében pajkos vidámság csillog.

- Ugyan ne mondjon már ilyet… - szabadkozik. - Nekem lesz a legsármosabb táncpartnerem! feleli boldogan és csúszik ki a száján , de arra is gondol hogy az est dámái végig mind az ő lovagját fogják majd fixírozni és kelletik magukat neki. Picit elkomorodik a gondolatra. Közelebb is lép a férfihoz és Marcus összefogott hajának egyik tincsét az ujjával finoman megigazítja és mélyen a szemébe nézve mondja neki.

- De ugye csak velem fog táncolni egész este? - pedig tudja jól ilyen ígéretet nemesi körben nem is tehet egy férfi sem.

Majd mintha mi sem történt volna vidáman veszi el tőle a virágot sugárzó arccal.
- Nem! Nem tudom megunni a kedvességét, ha erre gondol! ellenkezik vele vidáman megszagolva a rózsát, és egy perdülettel el is tűnik a férfi szemei elől, hogy gyorsan vízbe is tegye a növénykét. Ha tudná Marcus …hogy a többi virágát is megőrizte mind, sőt ki is szárította őket, nem feltételezne ilyesmi . Egy kis porcelán tálban hevernek a rózsafejek az asztalán most is.
A kis bőröndöt átnyújtja Marcusnak és bele is karol a férfi karjába.

- Kénytelen lesz ezzel az ellensúllyal közlekedni… -kuncog egyet és megsimítja a férfi karját amelyben az övé nyugszik.

A hintónál a kezét nyújtja a férfinak, hogy segédkezzen a felszállásnál, mert a szűk testhezálló ruha is és a magassarkú cipő is bizony alaposan nehezíti ezt. Finoman ráfog a bársonykesztyűbe bújtatott kezével és egykettőre kényelmesen helyet is foglal Marcus előtt. Izgatottan tekingél körbe hol az egyik hol a másik ablakon kifelé ahogyan meglódul a fogat.

- Félő ha rám hallgat akkor valóban az őrök fognak kitessékelni minket… - mosolyog kedvesen a férfira és mivel szemben ült le vele azért kicsit közelebb is húzódik hozzá. Halkabban is beszél mintha titkokat fecsegne ki éppen.
- Szeretem a verseket és a dalokat is. De szinte biztos vagyok benne, hogy jól fog esni egy kis séta a sok kultúra közben… - vonja meg vállát egy pajkos mosollyal.

Már most látja a lelki szemei előtt milyen meghitt lehet a tekervényes sövények között sétálgatni elbújva a társaság elől. És a kívánságok mikéntjére is van elképzelése. Erre a gondolatra bele is pirul rendesen, azonnal melege is lesz, és a saját kezeit gyűrögetve kissé, hogy izgalmát csökkentse előkapja a retiküljéből az apró hímzett legyezőjét.

- Nézze csak! Nekem ilyen is van…! mutatja pajkosan leplezve zavarát, és tréfálkozva legyez is vele párat majd elteszi.

Szerencsére közben befut a kocsi az udvarba, és bőven van mit nézni odakint. Elragadtatással csodálja meg a színes lampionokat, csillogó szemmel néz minden szépséget és közben akaratlanul is megfogja Marcus kezét hogy felhívja a figyelmét.

- Nézze csak milyen szépek! Igazán csodás helyre hozott engem. Maga igazi gavallér! mondja neki boldogan és nem győz betelni a mindenféle rendkívüli látvánnyal.

Végül apró léptekkel óvatosan leszáll a kocsiról és karját nyújtja hogy immáron így közlekedjenek tovább Marcussal amíg a terasz bejáratához nem érnek.

Nem idegen neki ez a közeg, és rengeteg ismerős arcot vél felfedezni a szembejövő emberek között. Sokukkal találkozott már apja kastélyában, vagy uradalmi összejöveteleken így nem csoda, hogy számos alkalommal odalépnek Marcus elé számára talán idegenek emberek férfiak és nők bemutatkozni gratulálni vagy csak üdvözölni őt.

Ő csak illendően meghajol, vagy pukkedlizik diszkréten, és a kesztyűs kezét pedig kézcsókra nyújtja a férfiaknak ahogy az illendő. Szinte minduntalan bókolnak neki a távoli és alig ismerősök, Marcusnak pedig méltatják jóízlését. Kicsit már terhes is ez a figyelem, ezért halkan megjegyzi az aperitif ajánlatára.

- Természetesen!.... Igyunk gyorsan valamit, hátha akkor véget ér ez a parolázás… - fogná át Marcus nyakát, hajol közel hozzá és suttogja mindezt a férfi fülébe pajkosan.
És ahogy a komornyik elviharzik a kis bőrönddel az öltözködő szobák felé az egyik közeli asztalról két pohár habzóbort a kezébe is vesz, az egyikkel Marcust kínálná meg. Talán nem veszi rossz néven tőle hogy ő kezdeményezi az italozást.

- Én a maga egészségére ürítem a poharamat! És arra hogy itt vagyunk! - néz a férfi szemébe csillogó szemekkel és koccintásra emeli a csiszolt üvegpoharat mielőtt még belekóstolna az italba.

A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Mintha háromszáz év telne el a között a két pillanat között, hogy ujjai először koppantottak az ajtón és hogy végül kinyílik az ajtó. Természetesen hallja, hogy Viola kis időt kér, de öreg kora ellenére most annyira várja ezt a találkozót, mintha életében először csinálna ilyet. Az ajtó előtt lépeget jobbra, majd balra, nyugalmat erőltet magára, de még is, amikor meghallja a közeledő lépteket, már fordul is vissza... csak azért, hogy a hirtelen feltűnő hölgy ragyogása majd kivesse a valóságból, ugyan is szabadkozása meglehetősen lassan jut el tudatáig. Lefoglalja a csodálatos látvány, amelyen végig kúszik a pillantása, és Viola elégedett lehet, mert eléri a célját. Marcus álla épp csak nem súrolja a földet.
- Én... - kezdene bele Viola arcára pillantva, de láthatóan nehezére esik a fogalmazás.
- Nem tudom, mit mondjak... gyönyörű ma este is, kisasszony. Nem tudom szavakkal körbe írni... Nem is értem, hogy gondolhatja, hogy szürke kisegér lesz, mikor én vagyok az, aki nem méltó egy ilyen káprázatos partnerhez. - mondja ezt úgy, mint aki kábulatban van, kicsit lassan is szedi össze magát, de akkor megköszörüli a torkát és felemeli a virágot, amelyet hozott.
- Ezt már nem is érzem méltó ajándéknak, de... remélem még nem unja. - enged rá egy kellemes mosolyt. Ha Viola szeretné a rózsát még bevinni, természetesen megvárja, de ha nem, akkor már nyújtja is kezét, hogy bele karoljon, arcán letörölhetetlen mosollyal.
- Ugye nem gondolja, hogy engedem cipekedni? - kérdezi orra alatt somolyogva, szabad kezét a bőrönd felé nyújtva. Amint megkapja, már készséggel indul is el vele a hintóhoz, ahol felsegíti őt a fülkébe, s miután elhelyezte a bőröndöt, felpillant a bakra.
- A Lécuyer udvarhoz. - szól, s már ül is be Violával szemben, szemeiben lelkes csillogással.
- Szeretném, ha tudná, hogy addig maradunk, ameddig csak jól érzi magát... vagy amíg ki nem raknak. - somolyog játékosan az orra alatt.
- A program egyszerű, de annál változatosabb. Lesznek versek és dalok Székváros leghíresebb és legtanultabb trubadúrjai által előadva, végül a táncest. Ha nagyon ununk egy előadót, akkor tehetünk egy kört a kertben. Azt mondják, hogy tündérjárta hely, és hogy kívánságok teljesülnek benne. - mosolyog rá, hiszen a Lécuyer udvar híres csodás kertjéről, s annak kisebb, bokros útvesztőjéről. Hogy a pletyka a kívánságokról hogy terjedt el, azt már senki meg nem mondja.

A hintó végül felkanyarodik az udvarhoz vezető útra, ám várakozniuk kell, mert nem ők az egyetlenek, akik így igyekeztek az estre. Lassan, egyenként szállnak ki a nemes vendégek, s míg az a pillanat eljő, hogy rájuk kerüljön a sor, Viola az ablakon át kitekintve már láthatja is a sárga, narancs, piros lampionokkal és alkímista kövekkel megvilágított előkertet. A falakon, kerítéseken, oszlopokon virágdíszek ontják édes illatukat, díszes szalagokkal oda fogva és körítve. A lovak, hintók és kocsik zaja ellenére bentről már muzsika szó és vidám zsongás hangja ér el hozzájuk, és kiszállva már láthatják, hogy a meghívottak jó része elszórtan beszélget és jól érzi magát... és az is feltűnhet, hogy a meghívottak mind egytől egyig neves emberek a városon belülről és kívülről. Marcus még is olyan határozottsággal segíti ki Violát és készíti elő a meghívót, míg egy inas a bőröndért kap, mintha csak személyesen ismerne itt mindenkit - pedig ez távol van az igazságtól. Gondtalanul jutnak be a kapun, majd követve a kövezetet a rendezvény szűkebb helyszínére is eljutnak. A díszítés itt is hasonlatos: az est helyszíne a hatalmas teraszon helyezkedik el, amely felett elhelyezkedő keresztgerendák - amely eredetileg árnyékolókat tartana - most a lampionokat tartja, hangulatfénnyel árasztva el mindent. Egyik oldalon asztalok, rogyásig rakva olyan dolgokkal, amelyekkel egy nemes csak fel akarhat vágni a többi előtt. A legjobb italok, a legdrágább édességek, nyálcsorgató ételek. A másik oldalon a már előkészített és használatba vett, két lépcsőfoknyi magas színpad.
- Amíg nem kezdődik el a program... inni esetleg valamit? - tekint Violára kis mosollyal, szabad kezével az asztal felé mutatva, amely mellett felszolgálók várják a kívánságokat.

//Egy kis hangulat zene. Nagyjából ilyesmikre lehet számítani.
https://youtu.be/h-FjAISGyWQ
https://youtu.be/E52rxz2sjRs
https://youtu.be/9Nspwg_3BEk //