A kúria és a környéke

[ Banyamese ]

Ilyen méretekkel megáldva lejutni azon az átkozott lépcsőfokon, minden egyes fok, egy igazi kihívás, így jó időbe telik csak míg lejut rajta. Próbál sietni, hiszen nem akarja szem elől téveszteni az átkozott banyát.
Az egyetlent, aki talán visszaadhatja normál méretét. Mégsem mehet bele felelőtlenül minden alkudozásba, mert annak csak meginná a levét. Mégis egy ismeretlen banyáról van szó, aki semmi jót nem akarhat tőle. Nem ez az első alkalom,
hogy útja az alagsorba vezeti mégsem volt még ennyire rémisztő és sötét még egyszer sem. Bizonyosan a jelenlegi mérete teszi. Minden olyan nagy és hátborzongató. Mintha az elméje játszana vele pedig ez a valóság.
El sem hiszi, hogy ez történt. Ez nem maradhat így tovább. Nem lehet piciny tovább egész életében. Mihez kezdene így? Egy titokzatos ajtó nyílik meg a banyának. Eszméletlen futásba kezd utána, mielőtt az átjáró bezárulna
mögötte és örökre elvesztené az átkának hordozóját. Már most kimerült, mintha mérföldeket ment volna, talán ment is, de nem adhatja fel. Csak úgy viszik előre apró lábai.

[ Banyamese ] - A falánkság ára -

A vénasszony lefele lépked a poros és dohos pince felé magában motyogva. Reszketegen verődik vissza az ormótlan falakról minden érdes szava - amit falánk szélhámosnak szánna, ha hallaná – nem is sejtve bizonyosan az még jelen van , nem is olyan messziről követve őt.

A folyosó sötétjét lámpása lángja világítja meg éppen hogy, ám eltakarva a mennyezet korhadónak látszó deszkázatát és pókhálóit, amiket úgy fest ezer éve szövöget nyolclábú teremtője nem fedi fel. Egyre mélyebbre jutva vízcsepegés hangja kisérti meg a csendet hiszen idővel a banya káromkodása elcsitul teljesen csak a nyomorult dohos szag marad meg és a csoszogás halovány illuziója.

Odalent a lépcsők legalján fáklyák narancsos fénye izzik fel jöttére és a falak kövezete mozgásba lendül egy boltíves átjárót nyitva meg az őszes hajú alaknak.