A kúria és a környéke

Nyomozás a Báb mester után

- Neked inkább vizet kéne innod, így is rengeteg vért vesztettél, az alkohol pedig tovább fog rontani a szárazságodon. Arról nem is beszélve, hogy milyen sápadt vagy. Rosszabb rád nézni, mint az unokatestvéremre, pedig..! - ül fel a lóra, aztán el is indulnak a fogadó felé. - Nem tudsz mindenkit megmenteni. A legjobb, ha bele törődik az ember, hogy vannak akiknek megváltás a halál. - mondja a szokásosnál hűvösebben. - A mágussal vigyázz. Minél idősebb, annál erősebb. Ennek meg már olyan szaga volt, mint egy kriptának. - fintorodik el egy pillanatra, aztán mikor a fogadóhoz érnek, leszáll, ha kell, lesegíti Sedat. Leveszi a lováról a fegyvereket, hátra vezeti az istállóba, lenyergeli, hiszen valószínűleg itt tölti már az éjszakát. Ezt a nevetséges csuhát is lehúzza magáról, azzal a kezében sétál vissza az épületbe, szeme pedig nem a pultot, hanem a részeg sereget fürkészi. Választani fog, még hozzá a legrészegebbet.

Nyomozás a Bábmester után

//Nagyon szépen köszönjük a kalandot! Szuper volt!!:3//

Marcussal egyidejűleg ő is meghajol, jó mély tisztelettel melyet a háta közepére sem kíván. Határozottan bólogat az öreg feltételeire, majd állát felszegve indul el utánuk. Már nem nézelődik vagy tapogat, csak minél hamarabb ki akar jutni ebből az elátkozott toronyból. Meglepően gyorsan szelik a lépcsőket, s pillanatokon belül az épület ajtajában találják magukat. Ekkor még egyszer fejet hajt a mágus előtt, S amint becsukódott az ajtó szinte reszketve fújja ki a levegőt. Elfordul S amikor már elég messze járnak hogy oda nem illő fülek ne hallják társalgásukat, a vámpír felé pillant.
- Ó öregem, de hogy berúgok én ma. A pultosnak úgy kell majd összeszednie a földről mert hogy ezt tiszta fejjel nem lehet végig csinálni az is biztos. - a lóhoz érve óvatosan felmászik rá. A napfényben látszik csak hogy a szokásosnál is sápadtabb, hófehér bőre alól a vékony erek halovány kéken átütnek. - Menjünk innen a jó büdös francba, és soha többet ne tegyük be ide a lábunkat, mert azt már nem biztos hogy túléljük.
Amikor a férfi is elhelyezkedik a lovon előtte, átkarolja a derekát és a fejét a hátára hajtva hunyja le a szemeit.
- Nem is azt mondanám, hogy együttérző.. a saját ujjaimhoz is rengeteg vér tapad már, ám nem ártatlanoké. Sajnáltam őt otthagyni, S ha tehettem volna kihoztam volna valahogy.. ám a jelenlegi állapotom és helyzet nem engedi meg, hogy meggondolatlan lépésre szánjam el magam. De a vén bajszost felírtam a listámra. Innentől jobb ha nyitott szemmel alszik..
Kinyitja a szemeit S elvigyorodik. Egy pillanatra visszatekint a torony felé, majd leveszi a fejéről a csuklyát, haját vissza engedi S szemét eltakarja vele.

Nyomozás a Báb mester után

A roppanás halk, de jellegzetes. A füle elég éles ahhoz, hogy ezt Seda dobbantása ellenére is hallja. Nem tudja, hogy a közeledő miatt teszi, vagy mert zavarja, de túl van rajta. Marcus hagyja, hogy az eredményt Seda közölje a megjelenő öreggel. Ő inkább elégedetlennek tetteti magát, még úgy is, hogy az öreg elégedettnek tűnik. Hiszen mint inkvizitor az ideális az lett volna, ha a rab túl éli a faggatást.
- Nem felejtjük, hol a helyünk, nagyuram. Az itt látottak és hallottak velünk szállnak a sírba. - mondja.l válaszként, tisztelettudóan mélyen meghajolva és kerülve az agg pillantását, ahogy azt szokás. A szérumot elveszi, a korbácsot visszaszolgáltatja. Ezután felmennek a felszínre, és miután elbúcsúzott és becsukódott az ajtó, mély lélegzetet vesz a friss levegőből. A lenti szagok így is nehezen fogják elhagyni az orrát.
- Most már én is kívánom azt a nyomorult alkoholt. - mormogja, a kapott szérumját pedig átadja Sedának.
- Tessék. Hátha neked még szükséged lehet rá. - mondja, és a lóhoz sétálva bevárja őt, ha kell, felsegíti, majd mögé ül.
- Nem tudtam, hogy ennyire együttérző típus vagy. - mondja a simogatásokra visszaemlékezve.

//Köszönjük szépen a részvételt, igazán élvezetes volt!//

Nyomozás a Bábok mestere után

A csoszogás közeledtével a sötétben kirajzolódik a szerzetes alakja. Egykedvűen fordul előbb a nőhöz tudakolva az akció sikerességét. Látván hogy a rab már nem él elfintorodik de szánalom nincs az arcán.

-Sajnálom de lejárt a negyed óra. Nos, mire jutottak a fogollyal? – kérdi.

Majd meghallván a vallatás történetét elégedetten bólogatni kezd.

-Igazán szép munkát végeztek! Nem fogom elfelejteni jelezni rendünk központjában! – mondja kísérteties műmosollyal de mintha szemében a hitetlenség csillogna egyre. Majd a férfihoz hajol egészen közel.

-Ugye azt felesleges mondanom hogy mindaz ami itt történt és elhangzott az a rendünk legszigorúbb titkai közé tartozik? – azzal átnyújt nekik két apró fiolát.

-Ezt szolgálataikért adnám cserébe. Ugyanaz a szérum, melyet már használtak úgy hívják hogy igazságosztó. Csak legvégső esetben használják..- tekint az imént elhalt rabra – láthatják hogy mire képes.

Nem akadékoskodik tovább elindul felfelé, pont amerre jöttek. Lassú kimért csoszogással szeli a lépcsőket felfelé és hamarosan újra a bejárat előtt állnak a kalandorok.

-Isten Önökkel! – azzal bezárja a méretes vasajtót mely hangos dörrenéssel zárul be előttük.

// Ennyi lett volna a torony története ezennel elbúcsúzom tőletek. Köszönöm hogy részese lehettem a kalandnak, ügyesek, elmések voltatok!

Nyomozás a Bábmester után

Szorosan az ajtó mellé áll, S tekintetével sürgeti a férfit, hiszen a lassú totyogó léptek egyre közelebbről hallatszanak. Ahogy jön lefelé az öreg mágus, hatalmas kulccsomója játékosan csilingel az övén.
Halkan dobbant a lábával abban a pillanatban, amikor a csigolya roppan. Igazából csak a saját füleit próbálta megkímélni, ha már a történteket kénytelen kétszer egymás után végig nézni.
Ahogy Marcus mellé lép, ellöki magát a nedves kövektől kicsit közelebb kerülve hozzá, hogy halk suttogását jobban hallja. Válasz helyett csak biccent egyet S rögtön utána fordul is kifelé a cellából.
Pont addigra ér oda az öreg is, aki előtt finoman meghajol, S az imént neki elmondott szöveget idézi vissza.
- Mester, a vádlott vallott, ám csak a szérum használatával. Elárulta, hogy hazudott S ő volt az, aki kivégezte a társait. Hátsó szándékot nem tudtunk meg, arra a megállapításra jutottunk hogy a rab beszámíthatatlan volt, valószínűleg az elméje megroppanhatott valamitől. Sajnos a szérum hatását nem tudta a gyenge szervezet elviselni, így az feladta a harcot. Lehetünk még valamiben a szolgálatára?
Felveszi közben a csuklyát, majd a mágusra pillant.

Nyomozás a Báb mester után

Nyugodtan és némán hallgatja a rabot. Arkonust, ahogy nevezi magát. Ott volt, amikor a démon kiszabadult. Egy őr volt ráadásul. Gondolkodik. Már sokkal távolabbról is hallja a lépteket, de még sem mozdul, hogy megszabadítsa a férfit,. Megéri-e az erő és probléma azt a kevés információt, amit hordozhat még? Ám túl sok a kérdőjel. Ha olyasvalaki lenne, aki találkozott az árulóval, többet érne. Így viszont nem, végül nem éri meg megkockáztatni, kiszabadítani innen, vagy a halál sorsról.
- Idd meg ezt. - adja halkan az utasítást, és ha ez megtörtént, még mielőtt a szer igazán hatni kezdhetne, hátra nyúl a nyakához. A szeme csak egy pillanatra villan fel, s ugyan ebben a pillanatban diszlokálja az egyik nyaki csigolyáját, hogy megszakadjon a gerincvelője is. Utána visszatolja a csigolyát, hogy nehezen felfedezhető legyen, és azt a hatást keltse, hogy a szérum ölte meg. Felkel, és Sedahoz lépve halkan elmondja neki, hogy mi lesz a sztori:
- Csak a szérumra vallt. Ő volt az áruló, aki megölte a többieket, és azt állította, kiszabadította a démont. Bevallott mindent a halála előtt, nem bírta a szérumot. - suttogja. Ha a mágus rendet rá szabadítják a démonra, talán több esélyt kapnak a többiek. Már ha nem egy bugyuta rend székel itt. A környéken történt furcsaságok azért csoda, hogy nem hívták fel a figyelmüket eddig... hacsak nem néznek ők is direkt félre. Majd aztán amikor a csoszogás elég közel ért, kilép a folyosóra, mint aki dolgát végezte oda bent.