A kikötőnegyed

- Micsoda szenvedély! - ha már az ő viccelése hidegen hagyta az alakot, legalább Reto említése kihozza belőle a temperamentumot.- Jaj ne, ne mondja, hogy az a tolvaj valami fekete hajú, démonikus nőszemély, mert tökön szúrom magam -horkant, bár ez Kyrának nem sokat jelenthet, később talán elmagyarázza neki. Vagy sem.

- Egér... ez jobb, mint amiket én szoktam kitalálni. Igen, megvan a dolog, de a te szereped a dologban még mindig érdekel - szegezi túlságosan világos kék szemeit a férfire, futólag megérintve az egyik övtartóját, amelyikben az óra van, ahogy kattanni hallja a hullám hangjain túl elő is veszi, hogy megnézzem.

- Kösz nem, az örökélet nem nekem való -rázza ki a hideg.- Jó felé megyünk, nincs eltérés - visszahelyezi a védett kis dobozkába, rápillant Kyrára, aztán a felhőkre az égen.- Akkor megpróbálhatsz az arcunkba nézve különbséget tenni köztünk Zayn, de kötök fel kendőt, mert még nem utállak - húz egyet elő a táskájának oldalzsebéből, helyes kis kalózkendőt kötve a fejére, hogy ne lógjon kis az enteriőrből.- Én akár őt is megeszem - bök Kyrára, de még nem éhes.

- Hogy miért gyűlölőm? Mert tolvajt bújtat, kígyót melenget a keblén, vagy nevezzék ahogy akarják, de ami ennél is felháborítóbb, még a lopott tulajdont sem akarja vissza adni! Pedig mindenki tudja, bűnösök közt cinkos aki néma! *Mérgelődik, ahogy megválaszolja a kérdést Mesricnek.* - Hogy én megtalálni? Az egyik egerével kötött alku értelmében nálatok kell, hogy legyen egy eszköz, ami mutatja percre pontosan merre járt, egy hete, egy bizonyos távolságig. *Tekint utána Kyrára.*
- Egyszerű, ha ti megtaláljátok azt az álnok cselszövőt, akkor én megkapom azt, amit a kis védence ellopott tőlem és ajánlom, hogy megtaláljátok különben azt fogjátok kívánni, bár csak örökké élnétek.
*Retoval ellentétben nagyon is kiülnek az arcára az érzelmek főleg az indulat és a megvetés, amikor a davokari kereskedő nevét mondja ki. Közben a hajó is halad a maga útján, ahogy pedig csökkennek a tengeri mérföldek úgy a Mesricnél lévő óra is, ha magával hozta "elkezdene járni" bár egyelőre inkább csak meg-megkattan de egyik mutató sem indul el semerre.*
- Engem az se érdekel, hogy ha Egyesnek, vagy Kettesnek hívják magukat, számomra elég gond, hogy ugyan olyan a hajszínük így ha hátat fordítanak nekem, fogalmam sincs, hogy melyikük az elf és melyikük az ember. *Fonja össze keresztben a karjait maga előtt gondterhelten.* - Ha enni akartok szóljatok, mert az ételes hordók a hajóközben vannak, leküldetek érte matrózokat ha kellene valami és remélem nem vagytok válogatósak.

Mesricet végig hallgatja, de szavakkal már nem reagál. Csak a füleit húzza hátra és feszül meg az állkapcsa, mint egy ragadozónak. Csoda, hogy a fogait nem mutatja ki. A tatnál lévő következő szintre lépés előtt még biccent a kormánynál lévőkre, ha figyelnek, majd az idegent kezdi lentről felfelé végig nézni. ~Mi a franc? Fekete halál? Soha jobbkor.~ nyel egyet, de aztán csak figyelmesen hallgatja az idegent karjait egymásra helyezve és a korlátnak dőlve. Hagyja Mesricet, ha már éretlen fruskának véli. Így van lehetősége Mesric reakcióját is olvasni és így halvány mosolyra húzva ajkait.

Mesric bemutatására persze felhúzza a szemöldökét, és megingatja a fejét.

- Zayl, ha lehet inkább csak Kyra.

A keselyű közelsége élénkebbé teszi figyelmét és továbbra is figyeli a páros párbeszédét.

- Rendben van, hogy gyűlöli, de akkor miért maga a kapcsolat tartó?

Teszi fel a számára fontosabb kérdést. ~Gyanítom nem önként jelentkezett a feladatra, hacsak nem akar meggyőződni az “ellenlábasa” haláláról első kézből.~

- Egy hangyányit sem érdekel, hogy mi van a hajón - emeli meg a szemöldökét.- Hány éves vagy, tizenkettő, hogy úgy kíváncsiskodsz, mint egy kamaszlány más rakománya iránt? Az érdekel, hogy oda vigyen minket, ahol dolgunk van - ingatja meg a fejét, küldetésorientált szemléletét irritálja ez a fajta emberi viselkedés, de egy pislogással elengedi. - Idióta válasz a kérdésemre, de jól van, hullajelölt, akkor tartsd meg, és annak kezellek aminek akarod. Feláldozható segítőnek, bár eddig nem sokat segítettél - pillant fel a keselyűre, és még csak nincs is igazán rosszkedve.

De úgy sejti, hogy hamarosan az lesz, mert hiába kellemes újra egy hajó fedélzetén ringatózni, kísérőjük impozáns fegyvere láttán végigszalad a hátán a hideg, ahogy rögtön kilencféle lehetőséget elképzel arra, hogy a bizonytalanul mozgó fedélzeten a hosszú szerszámmal hogyan botolhat meg és nyársalhat fel valakit véletlenül, vagy éppen szándékosan.

Borzalmas. És kissé izgató lehetőségek sora, de ahogy szemléli a férfit és hallgatja a szavait tele van borzalmas és izgató részletekkel. Néhány lépésnyire megáll tőle, rászegezi a szemeit és olyan ellazultan áll, mintha semmit sem találna kényelmesebbnek a fedélzeti megbeszélésnél.

- Príma, mert a halálom számomra megnehezítené az együttműködést és a feladat végrehajtását, bár olyan alaknak tűnsz, aki tudna mit kezdeni a testemmel - vidám frivolság a hangjában, de ahogy a férfi megfordul, a nyakába néz, amit nem volna olyan könnyen megsebesíteni, a kiterjedt ékszer szinte páncél, de az a mosoly is valamiféle védelmet jelent, megoltalmazza attól az alakot, hogy a közelébe akarjon mennyi.

- Zayl, én Mesric, ő meg Hullajelölt -int Kyra felé.- Miért gyűlölöd és hogy fogod megtalálni? A második kérdés fontosabb, a gyanús, míves beszédű fajtátokat ismerve úgyis a fele kérdésre nem válaszolsz, de érdekel az első része is.

*Az elsőtiszt hátra vezeti őket, a tatnál található lépcsőre, még az első szintre felkiséri őket, ahol a kormány van, ott még láthatják ahogy a kapitány tengerészhez képest morgolódik, a második lépcsőfokra már nem lép fel, csak az irányt mutatja, hogy merre is kell tovább menniük, majd ha nincs kérdés távozik is.
A páros amint felér a lépcsőn, egy talpig feketébe öltözött csuklyás alakot pillanthat meg, amint az háttal áll nekik. A fekete öltözetnek hála nem igazán lehet kivenni, hogy mekkora darab, de az biztos, hogy a feje búbja éri a százkilencven centit, viszont az alkata közel sem párosítható a magasságához. Látszólag. Ami szembetűnőbb lehet, hogy a hátán egy jókora kaszát visel, melynek a penge része nem a feje felett, hanem a lábainál "metszi el" a képet. A kasza alján, ami így a teteje pedig egy kékes-lilás kő ragyog, magát a markolatot pedig egy szíj tartja a hátán, amit végig csontujjaknak tűnő tárgyak köveznek ki, de ha jó a szemük láthatják, hogy ezek apró töltények, olyasmik amikkel a gnómok ügyeskednek, hogy vascsőbe helyezve, lőjenek gyorsabban az íjnál.*
- Én nem kedvelem akit ti Retonak neveztek sőt! *Kezd bele minden köszöntés nélkül, amint a két kalandor fellépett az utolsó lépcsőről is.* A gyűlöletem iránta attól félek, hogy szavakban nem kifejezhető és, hogy egy, kettő, vagy ezernyi darabban találjuk meg, engem egyáltalán nem érdekel. *Von is vállat láthatóan.*
. *Miközben beszél a keselyű leszáll a hajó korlátjára, amitől az idegen egészen pontosan, egy méternyi távolságot tart.* - Továbbá bármennyire is kívánom a halálotokat, amiért valószínűleg neki dolgoztok nem áll módomban végrehajtani az életetek kioltását. *Sóhajt fáradtan, majd lassan megfordul. Az arca kortalan a bőre fakó fehér, a szembogarai világos lila színben úsznak. A hófehér haj lelóg a csuklya alól, az alja pedig olyan vékony és annyira fakó, hogy szinte már nem is a hajának, hanem fehér ködnek tűnik. A nyakában egy fura ékszert hord, vagyis inkább a tarkóján, ami úgy tűnhet mint valami hatalmas madár karom-csontja ami éppen készül a nyakát elroppantani. Még sem ez a szokatlan benne, hanem valószínűleg az amit Reton sosem látnak.*
- Egyébként Zayl vagyok. *Mondja határtalan boldog és ami talán teljesen furává teszi, őszinte mosollyal.*

A se füle se farka válaszokra elmosolyodik, persze pár apróságot megjegyez belőle. Az első tiszt távozását követi kiterjesztett tekintetével, ameddig el nem veszik a perifériájából.

- Itt? Persze hogy van. Mint hallhatad. - Felel egyszerűen intve mellé a ponyva irányába.

- Ne mond, hogy téged nem érdekel mi is van a hajón. - Húzza összébb szemeit Mesric felé egy halovány mosollyal.

- Hogy, hogy hogy? Lábon jöttem mint te. - Somolyint, majd fejét rázza. A kérdés valódi okára pedig szimplán csak felhúzza kérdőn szemöldökét.

- Vedd úgy egy feláldozható segítő vagyok. Ám azért hozzáteszem akad dolgom még a tenger másik oldalán szóóóvval örülnék, ha túl élnénk ezt a kis kutatást. - Teli vigyort mutatva a végére.

Mikor az első tiszt visszatér és jelzi az érkező vendéget, maga is talpra áll komolyra vált arccal és ismerve már a hajót maga is odatalál. Érdeklődve várva mégis ki lesz a titokzatos idegen.