A kikötőnegyed

Kristály-kaland

A kikötő nyüzsgése egy pillanatra sem csillapodik. A hullámok csapódása, a hajók recsegése és a tengerészek durva kiáltásai mind-mind egybeolvadnak a hely nyers, sós illatával. Amara határozott léptekkel halad végig a macskaköves rakparton, figyelme minden egyes horgonyzott hajóra és a legénységükre összpontosul. Bár már több kapitányt megszólított, egyik sem vállalta az utazást az Északi-tengeren át, az Óriások földjére. A legtöbben kinevették, néhányan udvariasan elutasították, mások pedig egyszerűen sarkon fordultak és otthagyták.
A türelme fogy. A nap lassan lejjebb kúszik az égen, és úgy tűnik, a hajósoknak még kevesebb kedvük van vállalni az általa kínált kihívást. Karba font kézzel áll meg egy faoszlop mellett, és mélyen beszívja a sós tengeri levegőt, próbálva lenyelni növekvő ingerültségét. Az emberek itt nem ismerik a fagy valódi erejét, nem tudják, milyen veszélyekkel néz szembe, és talán nem is akarják tudni.
Ekkor ismerős illat üti meg az orrát. Egy ismerős közeledik felé a tömegben, és Amara megfeszül, amikor felismeri Nimrim alakját.
Nimrim nem látszik meglepettnek, mintha számított volna a találkozásra. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy a kitsune lány maga is egy hajót keres, és úgy tűnik, már tud is egy megfelelő lehetőségről. Egy kis, megviselt hajó, a Karcos Manó horgonyoz a kikötő egyik félreeső részén, és kapitánya – állítása szerint – nem riad vissza a nehéz utaktól. Amara méregeti a hajót a távolból. Nem tűnik a legmegbízhatóbbnak, de az eddig látottaknál egyértelműen több reményt ad.
Nimrim határozott, ámde kecses léptekkel vezeti őt a fedélzetre, ahol Lean kapitány várja őket. A férfi ráncos, de éber tekintetű, és bár láthatóan fáradt, egyből végigméri Amarát, s tisztelettudóan, a neki kijáró megbecsüléssel köszönti, s kínálja hellyel őket.
Nimrim kézhez vesz egy levelet a kapitány kezéből, Lady Delion pecsétje díszeleg a borítékon – egy olyan hatalomé, amelynek szava még egy kapitány döntéseit is képes felülírni.
„Úgy tűnik, szerencséd van” – mondja Nimrim egy halvány mosollyal, miközben a kapitányhoz lép, és visszanyújtja neki a levelet.
Ezek után a beszélgetés rövid és lényegre törő. Amara elmondja az úticélt, Lean pedig nem kérdez sokat – nem mintha érdektelen lenne, inkább olyan ember -félelf- benyomását kelti, aki hozzászokott a furcsa és veszélyes utakhoz. Egyetlen feltételt szab: ha jön, akkor mindenben követi a hajó szabályait, és nem hoz rájuk balszerencsét.
Amara elfogadja az ajánlatot. Nincs vesztegetni való ideje, és ha ez az egyetlen hajó, amely hajlandó elvinni, akkor él a lehetőséggel.
Lean kapitány nagyon kedvesen s kissé fáradtan közli az indulás este várható. Amara elfogadja, hiszen a kapitány az, aki tudja, mikor kell indulni. Amarának sikerül Nimrimet maga mellé állítania mint szövetségest és útitársat.
Miután elbúcsúznak, Lean kapitány visszatér az asztalán heverő iratokhoz, és folytatja a munkát. Nimrim és Amara pedig elhagyják a hajót, és útjaik pár napra még biztosan különválnak az indulásig.

A játék lezárult elnézést a késésért, szabad a terep.

Az ötlet úgy tűnt beválik, ám arra nem számolt, hogy átugorva, mint macska az egérrel játszva pofozza arrébb, hasonlóan gurulná ki nyilt terepen, de itt az egyik fának csapódik keresztben merv kardjának háta, majd dől előre az erdei avarba arccal. Ami kiszakadna belőle a levegőn kívül az benn ragad.

~Meg azt az átok szőrű apádat. - Fejében azért egy elhangzik, amíg igyekszik mély levegőt venni és kiterjesztett tekintettel figyelni mi zajlik a lény körül.

Nem időzik sokat az avarban, mert nem ért még véget a játék. Így feláll és a mögé a fa mögé bújik, amelyiknek neki csapódott. Előrántja tőreit és elkezd velük zajt csapni.

- GYERE TE Szőrcsomó itt vagyok. - Kiált a szörnynek, és ezzel egyidőben vetődik egy másik fa törzsére, hogy felmásszon azon és ezzel vissza csalja az erdőbe. Amint érzékeli a lény mozgását, egy stabil ágról a lény hátára kisérelne ugrani, és úgy döfné az állat mancsoló lábának lapockájába az egyik tőrét.

- Te kurva... -ez a lénynek szólt és nem Kyrának, miközben kiszusszan belőle a levegő, ahogy a teremtmény félreveti, mint egy felesleges koloncot, de mert az alacsony termete miatt az erőteljesebb emberi lények is félredobálták már, így szépen kigurulja, és féltérdre érkezve kalcedonkék pillantásával követi az elrohanó állatot.

- Nem vagyok egy kibaszott pásztor, hogy tudjam mi ez -mordul fel, Zaylra pillant, mielőtt a menekülő szőke és a szörnyeteg után futna, a tőreit kézben tartva. Nem megy túl közel, ügyel arra, hogy ahogy félreveti Kyrát, ne vele egy irányba álljon, így a lény látószögéből valamelyikük kicsússzon, és ez lehetőleg a nő legyen most. Két nagy ugrásnyira áll meg és bámul az őt kereső szemekbe, alacsonyan tartva a súlypontját jobbra-balra ingatja a testét, azt figyelve követi-e a tekintetével, aztán a karját és csuklóját és megmozgatja, hogy elvonja a figyelmét, elbűvölje, mint egyik vadállat a másikat.

Ugrásra készen áll ugyan, de feláldozza a cselekvési lehetőséget a figyelemelterelésre, lehetőséget adva Kyrának, hogy összeszedje magát és támadjon.

*A lény vicsorogva kap Mesric felé, mikor az a lábait próbálja megdöfni és bár nem találja el a karmaival, a mancsával így is elsodorja a férfit, aki úgy érezheti, mintha egy hordót vágtak volna hozzá és csak az ügyességén, valamint a testi erején múlik, hogy kétlábra, vagy egy hátra érkezik de mivel a lény lendületben van, nem fordul rá, hanem Kayrát kezdi el követni.
Az erdős terep sem okoz látszólag gondot neki könnyen tudja követni a nőt, de mivel az erdő sűrű, nem tudja az agyarait, vagy a szarvát használni, hogy megsebezze a lányt, ezért hirtelen kerül a másik elé elrugaszkodva és a mancsával sepri el egyszerűen a lányt is, mint korábban Mesricet, majd szökdel még egy párat, hogy újra szembeforduljon velük, vagyis legalább tekintetével keresi az előbb elsodort férfit, látszólag tapasztal vadász lény, aki mindig tudja azt, hogy hány ellenféllel van dolga, egyedül csak Zaylra nem figyel.

//Innentől kérlek titeket ha cselekedtek dobjatok és küldjétek el, a támadásaitok illetve a lény mozgása annak függvényében fog változni, hogy mit dobtok.//

- Remek, akkor most legyünk okosak, hogy melyik melyik. - Bosszúsan tekint a kaszásra, hogy ezt korábban is elmondhatta volna.

Amíg a nyomokról megbeszélik a dolgot úgy elnéz mind a két irányba valamiért délre húzza a megérzése, bár itt semmi sem úgy van, ahogy normál esetekben szokott.

~Ha keleti idő déli irány úgy talán a kormánnyal is egyező lehet?~ - Gondolatai próbálják megtalálni a kapcsolódási pontokat.

- Azt tudjuk, hogy mutatja merre járt, de az időt mikortóóóllll… - Tenné fel a kérdést Északnak tartva a korábbi alap logika mentén, amíg nem kap valami magyarázatot valahonnan.

Egyenlőre nincs oka másként gondolni. A megállás és a lény megjelenése miatt elakad szava.

- Ez egy Mantikor!? - Kérdez vagy kijelent nehezen eldönthető.

Nincs sok ideje gyönyörködni a teremtményben, Mesric szavaira legszívesebben képen törölné, de tudja ő mondta a férfinak és futásnak ered kiterjesztett tekintettel, hogy lássa a teremtményt és azt, merre tart. Vissza dél irányba indul, hogy kihasználja az ottani erdős területet.