A piactér

A mágus nyomában

A lány szavaira először bólogat, a gnóm szerint is ez a legésszerűbb döntés. Viszont a távozását szomorúan nézi. Valahol megérti. Kettejüknek sokkal több esélye van a toronyban. Akármennyire is jó lenne magukkal vinni, a Keila szavakkal többet segíthet nekik. Nem hiába választotta a gazdája ilyen toborzó munkára. Amíg a lány elmegy, ő a férfit figyeli. A lány közelsége elvakítja, ez kétségtelen. Veterán harcos semmi kétség, de érzelmek viharában őrlődik most.

- Minden jót Keila! – Köszön el a lánytól.

Taco ezután viszont magára talál és Oswalt mosolyogva hallgatja.

- Bevallom, megértem a döntését. Ő nem ilyen küldetésre való. A gazdája is diplomata feladatokra szánta. Amúgy meg nála van a pálca, ha bajban van, lesz esélye menekülni. A kérdéseinkre pedig hamarosan kapunk válaszokat… -

Zárja le végül tömören. A négy kérdést figyelmesen hallgatja és láthatóan sunyi mosollyal válaszol.

- Ó! A válaszom mind a négyre, hogy illúzióval! Vagy ötven éves rutinom van az ilyen helyzetekből. – Feleli sunyi vigyorral.

Majd a képességek kérdésére halkan kezdi summázni amit fontosnak tart magáról.

- Varázsló vagyok, de a varázslói mágia, mint olyan, nem tanulható meg egy valakinek teljesen. Túl sokrétű és bonyolult. Egy bizonyos szint után mindenkinek választania kell egy utat, és azon haladni, így a mágia bizonyos részeire kell fókuszálni, így a teljes készlet nem lesz elérhető, de a választott úton viszont olyan erőket birtokolhat, amiről másoknak fogalma sincs. Én az elemi fényt választottam és még ami az illúziókhoz segíthet. Ilyen a természetes anyagok mágiája, ez nekünk gnómoknak a legkönnyebb választás. A mi népünk mestere az anyagoknak mágia nélkül is. Én így az illúzióimmal szinte bármit képes vagyok láttatni, hallatni, éreztetni. –

Szünetet tart.

- Lehet, hogy nem is a Kakasban vagyunk, lehet, hogy én itt sem vagyok, lehet, hogy Keila még itt van, csak te nem tudsz róla… Vallatni így én is tudok, csak kicsit több időbe kerül… -

Figyeli, mit reagál a férfi. Ennyi magáról elég lesz, a pszionikus tudását, a hamisítói hátterét és a többi dolgot majd, ha kell, elmeséli.

A mágus nyomában

Végig hallgatja előbb a gnóm bölcs beszédét, és közben a szivarja végét nézegeti. Úgy tűnhet nem figyel vagy nem érdekli amit hall, de ez a viselkedés nála mást jelent: gondolatban már tervez.
Bólogat a szavakra majd kissé váratlanul megszólal.

- Teljesen igaza van Oswalt uram. De jelen pillanatban a következmények mérlegelése másodlagos, mert mindenképp cselekedni kell. És az idő pedig kevés. Tehát a kisebb kockázat vállalását javaslom.. teszi el végül a szivart.

Szerette volna a lány halálhírét a lehető leghamarabb megalapozni legalább azokon a helyeken, amelyek közismerten a pletykák melegágyaként ismertek, de a mágus elveti ennek fontosságát. Türelmesen kivárja, hogy a lány is nyilatkozzék, hiszen itt róla van szó, az ő bőrét viszik a vásárra.

Már Keila beszéde alatt szeretne közbeszólni, de tiszteletből végül is nem teszi. Feje ingatásával jelzi a nő felé, hogy nem ért egyet az elgondolásával, de mint később kiderül ennek nem sok haszna van. Pedig az alapötlet immáron kikristályosodik és nem is ezzel van a baja. Nincs lehetősége elmondani a véleményét, olyan gyorsan porzik el Keila és ezen a maga módján igencsak elcsodálkozik.

- Legalább a részleteket megbeszélhettük volna… dörmögi a bajusza alatt Oswaltnak mivel csak ő maradt aki ezt hallja.

Elsősorban az nem tetszik neki, hogy a nő ismét a végzet karmaiba rohan. Kicsit úgy tetszik neki, hiába próbálja megóvni őt, így szinte lehetetlen. A lebukás veszélye hatalmas. Pedig most nem lehet mellette, mert a torony meglátogatásához Oswalt egyedül kevés. És különben is, ugyan miért vállalná ezt az öngyilkos küldetést helyettük a gnóm? A négy szép szemük világáért?

Ahogy a nő távozik pár percig némán áll és végül tekintete Oswalton állapodik meg.
- Nem tehetünk mást abból főzünk amink van, nemigaz mester uram.. mondja neki elgondolkodva.
- Bár meg kell valljam, Keila magánakcióját teljesen felesleges kockázatnak értékelem, hiszen bármit megtud addigra nekünk már túl kell lennünk a cseles cserén. ingatja újfent a fejét kinyilvánítva értetlenségét …és utána már mindegy

- De most már végül is nincs mit tenni. Azért, lettek volna még kérdéseim, de most már nincs kinek feltenni… elmélkedik keserűen.

Viszont az nagyon fontos hogy mi ketten - előbb magára majd a gnómra mutat megbeszéljük pontról pontra hogy mit is fogunk csinálni. kezd el járkálni fel s alá.

Lehet ez pokoli idegesítő, de hasznos, legalábbis ha a gondolkodást nézzük. Hamarosan neki is rugaszkodik a részleteknek az ujján számolva a pontokat:

- Tehát ha a Toronyhoz megyünk akkor fontos lenne tudnunk:
-Egy: hogy jutunk be oda?
-Kettő: Honnan tudjuk meg mit keresünk?
-Három: Honnan tudjuk hol van, amit keresünk?
-Négy: Milyen módon tudjuk kivitelezni a cserét … észrevétlenül.

Mutató ujját felemeli a végén.

Hozzáteszem, úgy kell lebonyolítani az egészet, hogy semmi nem kelthet gyanút. Tehát minimális rendbontással, mintha mi se történt volna.

- És még egy: Nem ártana tudnom hogy Oswalt uram hogyan tud segíteni a képességeivel. Ami engem illet a fegyverekhez értek főleg, és az emberekhez is kicsit… már ha vallatni kell. Középkori módszerekkel persze… jelenik meg egy súlyos vigyor az arcán.

Viccet félretéve hasznos lehet, hogy valamilyen értelemben „átlátok” a falakon, pontosabban érzékelem az emberek jelenlétét. És igen jól tudok besurranni és lopakodni is. A zárakhoz és csapdákhoz is értek… egészen halkan beszél a gnómhoz.

Majd normál hangnemben és hangerővel folytatja.

Viszont azt is szem előtt kell tartanunk, hogy mágusok közé igyekszünk, akiknek a képességeit ugyancsak nem ismerjük…nehogy magunkat vezessük csapdába mester uram fejezi be végül.

A mágus nyomában

Némán hallgatja az eszmecserét és igyekszik a lehető legjobb választást szem előtt tartani, ami igazán nehéz. Percek múltán csak egy sóhaj hagyja el az ajkait, majd felpillant a két férfire.
- Menjünk a mágusok tornyába. Viszont akkor nem húzhatjuk tovább az időt. A lehető leghamarabb kell lépnünk mindaddig, amíg az éj leple alatt észrevétlenül tudunk a toronyba suhanni.
Itt ismét elgondolkodik egy kicsit, majd lassan felállva az ajtóhoz sétál. Tudja, hogy nem tarthat velük a toronyba. Hangos és csak hátráltatná őket. Jobban teszik majd, ha egymaguk intézik el a mágusokat.
- Önök menjenek a toronyba és keressék meg a tekercseket amire Noctrielnek szüksége van. Én elébe megyek a mágusoknak és megpróbálok kicsikarni belőlük egy kevés információt. Ha azt hiszik hogy halott vagyok, bizalmatlanok lesznek a mágusokkal és maguknak sokkalta nehezebb dolguk lesz. A fogadó leégését titokban kell tartanunk mindaddig, amíg el nem jön a megfelelő pillanat. Ne avatkozzanak bele a tekercs-cserébe. Engedjék hogy végbe menjen, majd figyeljék a fogadó ablakát. Amint Noctriel vissza ér, egy galambot fognak kapni a pontos útvonallal és katonák számával melyen haladunk. Ez az egyetlen biztonságos és hatékony út, amin járhatunk. Ég önökkel és vigyázzanak magukra.
A válaszukat nem várja meg. Az ajtó becsukódik mögötte, s ha esetleg bármelyikük is utána menne, már nyomát sem lelik az illúzió végett.

//Keilát itt most eltűntetem a játékból. Ha valami történik vele, illetve ha a mágusok nyomába ért, újra megjelenik a játéktéren. Addig mindössze mesélő szerepében vagyok jelen. Oswalt és Tacoronte eldönthetik, hogy merre indulnak és mikor, ez Keilát az elején nem fogja befolyásolni, viszont vigyázzatok a karakterek döntéseire, gondoljátok át őket alaposan, ugyanis ha a mágusok szagot fognak Keila lesz az első számú gyanúsított.//

A mágus nyomában

Oswalt nem ismeri a férfit se a lányt. Nem rég találkoztak csak, és ma reggel óta szinte nem is beszéltek. A gnóm kis trükkjeivel méricskéli a reakcióikat, keresi a határokat, hiszen hamarosan velük kell együtt harcolni és csapatként együtt működni. Számára ez a tudás életet vagy halált jelent. A férfi nem mutat sokat, ami nem csoda. Több kell neki pár trükknél…

- Hát jó… Nem ismertek, igaz. Csak mostanában találkoztunk, de segítek nektek. –

Ezután hallgatja a többieket. Végre Keila is helyre rak pár újabb morzsát a történetébe. Ismerős neki a lány iskolája, hiszen szakmabeliként tájékozottnak kell lennie a konkurencia terén. Az isteneket ő sose tartotta nagyra és a lányt elnézve, úgy érzi igaza volt. Mikor belekezd a varázslatba, tudja mi fog történni és figyelmesen nézi végig, amit a lány mutatni akar. Az utána következő magyarázatot pedig kíváncsian hallgatja.

- Mindegyikőnk útja más. Valakié könnyebb, másé nehezebb. Csakis te döntheted el, hova is akarsz eljutni rajta. A döntéseidnek pedig ára van, a gyengeségnek ugyanúgy, ahogy az erőnek, a szabadságnak és a szerelemnek. –

Öregnek érzi magát, hogy ezt az ősi, agyonhasznált népi bölcsességet válaszolta Keilának.

- Az ötlet jó, csak fel kell tenni a kérdést: mi fog történni azután? Ha a tekercseket megszerezzük, Noktriel és a többi varázsló is rájön hamar a lopásra, és ha nem esnek egymásnak, két ellenséggel kellene számolnunk. - Elkezd a székén billegni, miközben magyaráz.
- A másik, ha kiiktatjuk Noktrielt, a Lordod elveszít egy értékes harcost, a mágusok viszont nekünk még nem lesznek ellenfeleink. Így Keila holttestének trükkje is felesleges...-

A szakállát vakargatva próbálja összegezni a lehetséges következményeket.

A mágus nyomában

Egykedvűen hallgatja Oswalt beszédét közben kitapogatja belső zsebében hol lapul a rendszeresen bekészített szivarja. Előveszi és már a szájába biggyeszti mire rájön, a tűzszerszáma odaveszett a fogadónál. Kiveszi a szájából és nézegeti, forgatja de közben a férfira figyel.

Az enyhén provokatív kérdés, amit a gnóm Keilának szegez olyannyira nem lepi meg. Nyilván már neki is megfordult a fejében, hogy miféle múltja lehet a lánynak, de főleg tapintatból nem feszegette soha. Egyébként sem beszélgettek még ilyesmikről. Nem teljesen érti miért is került ez elő, de hasonló kategóriába sorolja mint a neki feltett, és megbízására irányuló kérdését a mágus mesternek.

Az arcáról egy kis türelmetlenség vagy elégedetlenség olvasható le miközben felvázolja a gondolatait a gnóm. Ő már konkrét tervvel készült és a megoldás felé mozdulna, de a férfi még az analitikán lovagol. Jóllehet pár dologban igaza van de Taco-t nem ismeri még, csak feltételezései vannak képességeiről.

A pálcákra néz majd Keilára, és végül a nő válaszára kíváncsi elsőként. Ugyanis a cél ezzel meg lenne oldva, mármint ha a nő lábáról lekerül a béklyó és a bilincs, és békét és nyugalmat lelhetne valahol az neki már elég lenne. Ugyanakkor tudja, hogy nincs az a messzeség ahova az embert a múltja ne kísérné el és kísértené, így hiába vándorolnának el messzi földekre, minden reggel azzal a tudattal kelnének hogy egyszer megbolygatják békés és boldog életüket.
Azzal kelnének ott is, hogy figyelni kell folyamatosan, ki jár előttük és mögöttük, zárni az ajtót, hallgatózni, és gyanakodni.

Nem. Pontot kell tenni ennek a dolognak a végére legalább úgy, hogy a nőt örökre elfelejtsék. Hogy számukra ne létezzen többé. Minden egyéb más csak ráadás.

És ez a ráadás az ami Taco-t igazán veszélyessé teszi. Ugyanis Oswalt azt sem tudja, hogy ha egyszer valami a fejébe rágja magát a fejvadásznak az onnan nem igen kerül ki már. Olyan csökönyös és elszánt, hogy egy rendezetlen tartozás kiegyenlítése végett a múltban képes volt sok száz kilométert utazni, felforgatni két falut míg utóbb a dolgai végére járt.
Fejét csóválva áll meg a szoba közepén.

- Eszemben sincs egy hadigépezettel szemben menni. Csak elhelyezni a gépezetben egy hibás elemet ami után az széthullik magától… feleli végül.
- Látom nem voltam elég konkrét. Én nem ismerem az ön képességeit ez igaz. De ha összerakjuk a tudásainkat / Keilára is néz ebben a pillanatban / akkor lehet esélyünk kijátszani egymás ellen a két mostani szövetségest.

Ahogy Keila felkel a helyéről és beszélni kezd a tekintetek rá szegeződnek. Figyelmesen hallgatja a nő érvelését és kezdetben bólogat hozzá. Pontosan arra célzott korábban amit a nő tovább gondolt, Keila megértette az ő eszmefuttatását. A fogadó ürügye mint kijátszható kártya neki is tetszik viszont pár dologban nem ért egyet Keilával.

- Jobb lenne ha magát halottnak hinnék…- vakarja meg szakállát elgondolkodva
- Azon túl hogy nem keresnék többé, a halála egy okkal több a viszony megromlására Anwarion és a keleti tartomány között.

~Egy tartomány nem egy birodalom. Egy kapzsi és hatalomvágyó főnemes még nem az a szint ami egy birodalmak közötti háborúhoz vezethetne. Sőt. Bizonyára a keleti tartományok között is feszültség uralkodik, és ha megállíthatják a terjeszkedő Lordot, akkor talán külső szövetségesekre is lelhetne az ügyük.~

Lehet hogy egy védtelen szentélyt könnyűszerrel be tudtak venni, de Anwarion az más. És ha itt kialakul az ellentét akkor a Lordnak nem lesz könnyű dolga. - gondolkodik hangosan tovább.

Látszódik az arckifejezésén hogy remélte Keila elfogadja a halászfaluba letelepedés választását de az elkövetkezők után megbizonyosodik róla hogy pont ezzel ellenkező döntést hozott a nő már magában.

Az első illúzió alatt békésen szemléli a történéseket és kíváncsisággal figyeli a kislányt. Tekintetével magába szívja annak mondatait, mozdulatait és egészen elvarázsolja a gyermek látványa. Megérti azt is hogy a nő sorsa végül is az Anwariont óvó politika egyik végterméke, és hogy sokkalta nagyobb horderejű dologról van szó mint holmi kapzsi Lordok területfoglaló és eszetlen háborúskodása. Ugyan az történik mint mindig: a gonosz megtalálja az elég ostoba és gyarló embert ahhoz hogy a földi hatalmán keresztül véghez vigye tervét.

Nyilván a Lord nem tudja de csak egy bábú a gonosz kezében és tökéletesen alakítja szerepét.

A második illúzió pedig olyan erővel hat rá, mintha akár a saját múltjában utazna vissza. Pontosan ugyanaz történik, mint ami az ő életét és jövőjét is megpecsételte még gyermekkorában. Eddig is sejtette de most tudatosul benne, miféle sorsközösség kapcsolja ehhez a lányhoz, és az életük, fájdalmuk azonos tőről fakad, ez biztos.
A különbség csak az, hogy amíg ő meg tudott szökni, felszabadult és bosszút állt mindenkin, aki csak érintett volt a családja és saját maga vesztében, addig Keila még most is, jelenleg is rab, és kiszolgáltatott. A lassan felgyülemlő indulatait alig tudja visszafogni, kettétöri a keze ügyében lévő szivart véletlenül ahogy ökölbe szorul keze.

A lány utolsó szavait is figyelmesen hallgatja és bólogat hozzá. Megérti érzéseit, és csodálkozva veszi észre azt az ébredést ami a nő tudatában és lelkében végbe megy a szemei előtt. Szótlanul hallgatja az elszánt terveit, és lassan kipakolja fegyvereit Oswalt asztalkájára de még a köpönyegét is leveszi hogy lássa, miféle egyszemélyes hadsereg valójában aki előtte áll.

Én ezekkel tudok hozzájárulni a küldetésünk sikeréhez... várja meg míg Oswalt megnézi az arzenált a dolognak ezt a részét rám bízhatják. Ha útban van valaki akkor abban tudok segíteni hogy ne soká legyen ott...

- Ha kicsiben gondolkodunk - kezdi visszapakolni a fegyvereit lassan és csak a tekercs-csere a cél, akkor első a terep felderítése tehát a mágus toronyba kell mennünk körülnézni. - kezdi a gondolatait felvázolni.

- A tekercs-cserének viszont csak akkor van értelme, ha a főmágust életben hagyjuk. bólint a beszéde közben és folytatja.

- Ha nagyobb terveink volnának - néz Keilára most - amit én nem javaslok mert felesleges kockázatot rejt a főmágus kiiktatása, nos akkor pedig csak várnunk kell és szintén résen kell lenni. Megtudni mikor merre tart majd a méltóságos úr, és megtalálni a megfelelő pillanatot a támadásra. - néz most Oswaltra. Újabb szivar kerül elő a belső zsebéből.

Döntsük el hát mi legyen a terv. Én a szavazatommal Keila mellet állok, ami az ő döntése lesz, az lesz az enyém is… - határozza el magát végül. A nő nem tudja, de ezzel a lépéssel végül is a saját véleményével szembe megy, de a nő elhatározását olyan fontos ügynek ítéli meg hogy sorsát, életét és tudását a nő kezébe helyezi.

- Tudna esetleg tüzet csiholni nekem? emeli fel a szivart halvány mosollyal arcán, mutatva a tűzgyújtás célját a gnóm felé, sokkal jobb kedéllyel immáron.

A mágus nyomában

A fejvadász ötlete elgondolkodtatja. Egész járható út lenne, ha halottnak titulálják, a kérdés csak az hogy vajon be is veszik-e a katonák akik ideérnek. Kevés szürke hajú fiatal vak lány van Székvárosban, ezért elég könnyű a lebukásuk esélye.. Ő pedig nem szándékozik az elkövetkezendő heteket sem a fogadó valamelyik szobájában, sem pedig a kúriában zárva tölteni.
- Nekünk csak elég azt megakadályoznunk, hogy Noctriel megszerezze a tekercseket. -erősíti meg elméleteit miközben elindul a férfi felé kimért és lassú léptekkel. - Az ötlete igazán ügyes, Tacoronte. Ezzel talán a mérleg nyelvét is megunk felé billenthetnénk. Valahogy a keleti katonák tudtára kellene adnunk, hogy felgyújtották a fogadós ezzel együtt engem is. Ha a két fél között találunk egy erős ellentétet, talán az egyezségük nem jöhet létre. Viszont el kell hintenünk a magvakat, hogy ők tették mindezt, s ki kell találnunk hogy mi okuk volt rá.. Akkor viszont életben kell engem hagyni. Mi lenne ha..
Ujjait az ajkához kapja, s fel-alá járkál szapora léptekkel a szobában, miközben tekintetét ide-oda kapkodja hol a gnómon, hol pedig a fejvadászon. Elmerengő fejtöréséből viszont Oswalt hideg és már-már kegyetlen tényei pillanatok alatt kizökkentik, ahogyan a kezébe nyomott rúnákkal díszített pálcák is. Lassan megáll a szoba közepén, fejét pedig lehajtva cirógatja végig az egyik rudacskát. Milyen egyszerű volna. Eltörni és eltűnni innen, hátat fordítva mindannak ami eddig csak megkeserítette az életét. Olyan csábító az ajánlat, hogy már megfeszül az ujjai között a vékonyka pálca, ám mielőtt valóban eltörhetne leteszi a kezéből.
- Noctriel a Lord csatlósa. Közös erővel rombolnak keleten úgy hogy az senki sem veszi észre. Apró tartomány a miénk, nem foglalkoznak vele igazán a nagyobb uralkodók, de még a keleti király sem. A Lord úgy gondolta, hogyha összeszedi a templomok varázstudóit, azzal majd nagyobb hatalomra tehet szert és elfoglalhatja keletet, ám nem ment minden úgy ahogy tervezte. A mi szentélyünk békés. Ártalmatlanok vagyunk, hiába rendelkezünk varázserővel. Az ezüst templom a szél és illúzió erejét uralja.. Engedjék meg, hogy mutassak valamit.

Ujjait összeérintve egy ezüstön csillogó rúna jelenik meg előtte. A mágikus rúna pördül egyet a tengelye körül, s a szobából egy pillanat műve alatt az Ezüst Templom udvari szentélye jelenik meg. Az oltár előtt egy kopasz, szintén vak férfi térdepel fehér, arannyal díszített ruhában, előtte egy tucat a szemeik világát még megtartott öt év körüli gyermekkel. Az egyik közülük Keila maga, aki az első sorban ül, kezében egy mesekönyvvel a Tűz Templomáról mesélve.

~- ... s mint mindenki tudja, erejük a tűzben rejlik. Szemeik vörösen izzanak mikor a pusztító hatalmat megidézik, ám egyenként ők sem többek gyenge mágia tudóknál.. -ekkor a kislány felemeli buksiját a lapok közül, a bölcs felé fordulva. Rikító kék szemeiben a gyermeki csillogás pihen, izgatottan csukva be a könyvet. - De atyám, ha ilyen gyengék vagyunk, miért áldozzuk fel mindenünket azért, hogy olyan erőt kapjunk amivel még magunkat sem védhetjük meg?
Ekkor a férfi kedvesen elmosolyodik, s ráncos kezét a kislány hajára teszi. Finoman megcirógatja, hátra tűri majd közelebb hajol hozzá.
- Nekünk nem magunkat kell védelmeznünk, gyermekem. A mi feladatunk Anwarion védelme. Azért kötöttünk szövetséget az istenekkel, hogyha eljön a nagy halandók és démonok közötti háború melyről a jóslatok szólnak, a négy templom atyjai és gyermekei lelküket az isteneknek adva egy olyan hatalmas erőt szabadítsanak a világra mellyel megvédhetjük azt. Ezt úgy hívják, az Elemek Szövetsége amire vigyáznunk kell. Ha egyszer valaki megszerzi mind a négy templom hatalmát s a titkos tekercseket.. A poklot is megidézhetik a halandók világára.. De ne aggódj kicsi Keila, amíg a Szentélyek élnek és virulnak, s amíg a keleti király védelmez minket, semmi baj nem történhet..
A kislány boldog mosollyal az arcán veszi kezébe újra a mese könyvet, s folytatja az imént abbahagyott kis történetet.. ~

A rúna olyan reccsenéssel törik ketté, mintha egy ablakot törtek volna be, majd eltűnik. Ám nem hagy pihenőt az információk között.

<~i>A következő illúzió rúna leidézésénél a szoba elsötétül, mintha hirtelen mind az olajlámpákat, de még a napot is kikapcsolták volna. Vaksötét uralkodik a szobában, még egymást sem látják. A két férfin hirtelen eluralkodik a félelem és a pánik, ám mozdulni nem tudnak, az illúzió nem engedi őket sehová. Hangokat hallanak.. Sikolyokat, fájdalmas üvöltéseket. Ablakok és porcelánok törnek, tűz lángjai loboknak a háttérben. Halál és félelem szaga önti el a szobát, mérges gáz bűze csiklandozza az orrukat. Egyszer csak elrohan előttük egy "hang", s már csak a penge kaszabolását hallják, mire forró vér fröccsen az arcukra. Mind a ketten térdre zuhannak, s bár sírnának de nem tudnak. Hang nem hagyja el a torkukat, hiszen ez nem más csak illúzió.
Hirtelen egy erős kéz ragadja meg a torkuknál fogva, felemelve őket a földről egész a magasba, valószínű egy lóháton ülő katona lehetett.
- Dobják a többihez. Még él. Noctriel tizenötöt mondott, hátha néhány nem éli túl az utat. Az öregeket kivégezni. A tekercsek a nagyszentély oltárja alatt vannak. Igyekezzetek.
Ez annak a napnak képei, Keilának az utolsó emlékei a szentélyről mielőtt elragadták volna onnan.~

Ez az illúzió is üvegszilánk módjára törik meg Oswalt és Tacoronte szeme előtt. A szagok eltűnnek, a fények visszajönnek és minden fájó, nyomasztó érzés az illúzióval együtt elszáll. Keila fáradtan zuhan az ágyra, arcát a tenyerébe temetve. Még ő maga sem akart mindezekre emlékezni, ám talán ők is látják majd azt az összefüggést, melyre ő gondolt ám túl bonyolult lett volna mindezt elmagyarázni.
Ajkaira egy halovány mosoly ül ahogy fejét megemeli és Oswalt felé fordul.
- A gyengeséget olykor az erőnkké formálhatjuk. Sokszor voltam gyenge, gyáva és magatehetetlen. De maguk és a kúria új reményt adtak hogy egyszer szabad lehetek újra, legyen ennek bármi is az ára. Noctriel nem fog csapatokkal érkezni, hiszen nem számít ellenállásra. Mindent megtárgyalt már a főmágussal.. Nekünk csak meg kell csípnünk. Egymaga nem olyan erős, ám a Lordnak szüksége van rá. Eldönthetjük, hogy mi legyen a célpont.. A tekercsek, vagy a mágus. Két legyet üthetünk egy csapásra, csak.. jól kell megjátszanunk a lapjainkat. Talán Tacoronte valóban olykor meggondolatlanul cselekszik, de ha az éjszaka nem öli meg azt a kettőt.. - nyel egy nagyot. A fröccsenő meleg vér emléke, a hörgő hangok és az élettelen test puffanása csak a borzalmas emlékeket idézi meg. Teste egy pillanatra megremeg, de magába folytja az eluralkodó érzelmeket.- Akkor már én is halott lennék. S ha én nem vagyok, nincs aki megmutassa maguknak mindezt.