A piactér

Notdraek bal szeme furcsán tikkelni kezd. Ahogy az új, fegyveres törp felmászik hozzá az álványra, eszébe jutnak a régi szép napok, amikor hordóról beszélt csak azoknak, akik amúgy is ignorálták, és vágyódva gondol vissza a múltba. Ha őszinte akar lenni magával, már rég elveszítette a fonalat, hogy mit történik, ki kitől mit akar, és hogy ő hol és miért keveredett ebbe az egészbe. A legjobb lenne egyszerűen kisétálni. Végülis miért ne tehetné. Ahogy Innon felkapaszkodik, és megkérdezi, hogy miről maradt le, ránéz, üres, üveges szemekkel, és mint egy automaton, elindul kifelé. A parasztok utat engednek neki, ő maga pedig kikerüli az ajtóhoz szegezett kúrialakókat, és egyszerűen kisétál egy szó nélkül, az ajtót maga mögött nyitvahagyva.
Mi se kell több a kalapácsos parasztnak. Feje felé emeli a kalapácsát, és dörgő hangon felkiált:
A vendégeink megsértették a Mestert. Újra többen igen felkiáltásban törnek ki.Jobb, ha most távoznak. Néz Aurora és Isenaar felé. Innon számára világos, hogy ebbe őt is beleértik.
A parasztok arcán a düh és a csalódottság vegyesen ül ki. De látszik, némelyikük viszont egy új elhatározottságot kapott. Egy célt. Ma, amikor haza fognak térni, elmesélik majd ezt a barátaiknak, az ismerőseiknek, a rokonaiknak. Itt ma valami új kezdődött számukra.

A sötét járatban Innonnak nem kell fény. Mögötte derengő naracsos sugarak elől félve iszkolnak a homály csápjai. A falakat simítva keres egy meggyöngült támfát és mikor alkalmasat talál, pár pillanat alatt felméri a lehetőségeit. Eddig talán párszor, ha járt ebben az alagútban, nem ismeri milyen régi. Hirtelen súlyt le a gerendára. Már a kiáltozásaikat is hallani, nem lesz ez jó. Még egyszer, majd megint. A negyediknél keserves reccsenéssel adja meg magát a rönk és az apró rögök azonnal potyogni kezdenek. Hezitálás nélkül iramodik neki. Remegés fut végig az alagúton, majd minden hangosan omlik össze mögötte. Nem kell sok idő es ismét egyedül caplat a sötétben, mire végre egy létra bontakozik ki a homályból. Talán még az omlástól cseng a füle, mert csak egyszer arra figyel föl, hogy por és faforgács hullik a fejére. Ismeretlen ember képe bámul rá fentről, kezében egy kalapáccsal. Cseberből vederbe…
- Ájjá mán arrább… -
Fújtat Innon mint egy díjnyertes vadkan, miközben a nehéz páncélban felküzdi magát. Szétnéz a teremben összegyűlt parasztokon, majd megakad a szeme két ismerős arcon. Talán csak a homály és a por téveszti meg, ezért kezeivel megdörgöli a szemeit, de azok is feketék a kosztól. Most eszmél csak fel, hogy vagy két ujjnyi szutyok borítja be szinte teljesen. Mindeközben a beszélgetés végre eljut az agyáig és csak pislog. Párszor még körbe kell néznie és már bőven kínos csend ül a teremben (vagy legyen ez bármi), mire végre rájön, hogy most rá várnak, hogy magyarázatot adjon valamire, amiről fogalma sincs. Talán két tucatnyian, ha vannak, egyik sem kardforgató. A pofáikat elnézve még párat a kocsmákból és tavernákból felismer, és még van itt egy törpe is. Mi az istenek haragja folyik itten?
-Te télleg ilyen hülye vagy, vagy ezök itt mind néköd gyüttek sögítenek? - Förmed rá a kalapácsosra.
„Milyen igazság? Milyen utolsó óra? Egyenlőség? Csak nem valami szekta közepére kerültem?”
Az előkerülő dobótőrök láttán köp egy nagy ragadósat.
- Há’ mingyá belefingok a finomlisztbe! Tödd azokat e, de nagyun gyorsan koma! -
Mutat csatabárdjával Isenaar felé. A hallottak alapján összerakja, hogy mégis mi készül. A zavarodott törpe mellé lép, mint egy testőr, majd szelídebb hangon folytatja.
- Nézze el néköm a késést Mester! Miről maradtam le? Már elmondta, hogy mégis mi vár ránk az utolsó órákban? -
Mocskos arcáról a földije nem sok jót olvas le, de talán bejön a blöff és a hangadót egy időre leállítja a határozott fellépés.

A kalapácsos fickó felhívására szemét a padlóra szegezi, és nem akar hinni annak amit lát. ~Tiszta téboly~ gondolja.
Ebben a pillanatban nem haragszik Notdraekre sőt inkább szánnivalónak tartja, nem haragszik a tudatlan bárgyú parasztokra sem, egyedül
arra a pokolfajzat törpére haragszik aki soha nem tudja hol nem kellene felbukkannia.
Igazából nem szeretne 'jóravaló' falusi embereket lemészárolni
bármennyire is ez lesz a vége. Nagyon rossz reklám lenne nekik, mert szeretnének még békésen a piactéren vásárolni, akár fényes nappal
anélkül hogy bujkálniuk kellene örökké...de erre az idillre egyre kevesebb esély kínálkozik. A nő szavaival kénytelen egyetérteni, most már nyílt lapokkal kell játszaniuk hiszen egyetlen szavukat sem hiszik el..vagy mégis?
Két kérdés maradt hátra: ez az átkozott törp mit keres itt, és vajon hogy tud valamit amit ők nem? Egyenesen a hórihorgas ember felé fordul,ügyelve arra hogy Aurora mögötte maradjon és nyíltan szinte lelkesen a szemébe nézve mondja:

Nézzék Barátaim ezt az ágról szakadt törpét!
- mutat a feltápászkodó Innonra -
hát úgy néz ki mint az elnyomó nemesség hírnöke?Nem sokkal inkább mint egy vérbeli zsoldos aki a napi betevőért is nap nap után megküzd, akárcsak maguk?
Szavaira elborzadva nézik az emberek Innon rettenetes küllemét, fenyegető fegyvereit, de Isenaar tűnődve folytatja:
Valójában magunk sem tudjuk ő hogy került ide...akár meg is hallgathatnánk ittlétének célját..
Majd komorabb fenyegetőbb hangnemre vált tekintetét belefúrja a szemközt álló tekintetébe.
Nem rossz szándék vezérelt ide minket csupán a puszta kíváncsiság, hogy Notdraek Mester mit fog mondani.Ha ártani akartunk volna bárkinek azt már megtehettük volna.
Meggyőződésem hogy a Mester semmi gonoszságot nem akar, mint ahogy mi sem. Megértjük ha nem látnak szívesen, -bár a tanítás ha jól tudom mindenkinek szól- és készséggel távozunk akár. De ha ránk törnek, tudniuk kell, sokuknak hamarabb eljön a várva várt vég mint ahogyan Mesterünk megjósolta...

Azzal szándékosan földre dobja köpenyét és leoldja ingét amely alatt a kemény bőr mellvért lapul. A körben állók láthatják hogy a mellvért 'bordái' között sorban legalább 10 csillogó dobótőr lapul.Készen áll egy pillanat alatt kihúzni a csizmaszárba rejtett tőrkardokat is.
Tekintete most már csak a törpén van, és lesi annak minden mozdulatát. Tudja jól, képzett sokat látott harcos hiszen annak idején még együtt edzettek a Kúria falai között. Ha a szükség úgy hozza összeszokott párosként hátukat egymásnak vetve, vérbe folytva a hangadókat, megfélemlíthetik a tömeget és esély kínálkozhat a távozásra. Végigmérve az ellenfeleket, láthatja nem képzett harcosok, fegyverük sincs jóformán.Ismeri ezeket jól a harctérről, amint testközelbe kerül a halál százan ezer felé futnak.
~Másfelől viszont itt van Aurora aki korántsem az a nebátsvirág akinek gondolnák elsőre, de kár lenne átszabatni a csinos pofiját.~
Nagyon is aggódik a nő épsége felől, őt kellene kijuttatni elsőként a malomházból. A többit majd Innonnal megoldják valahogy. Márpedig itt hamarosan fröcskölni fog a vér, csontok fognak törni, halálhörgés lesz és jajveszékelés. Legalábbis ha nem hallgatnak a szép szóra...
Odasúgja a lánynak:
Tegyen meg nekem valamit, ha elkezdődik rohanjon ki az ajtón és hozza a lovakat amilyen gyorsan csak tudja...

Abban a pillanatban, ahogy a férfi megszólal, érzi, hogy saját mondandója talán mégsem volt annyira jó ötlet, mint amennyire elsőre annak tűnt. Isenaar elgondolása és felszólalása alapvetően nem volna rossz...de ő pontosan tudja, hogy a törp maga, és a paraszt, aki meginvitálta őt a ma esti kis szónoklatra, tudja kilétüket. És lehet, hogy ezért a hazugságért még keserves árat fognak fizetni. Elmosolyodik magában, ahogy a férfi védelmezőn a háta mögé tereli, ahogy a megvédendő, esendő fehérnépeket szokás. De nem most van itt az idő, hogy dacoljon vele. Mindeközben a másik füléhez hajol, hogy belesúgja:

- Nem lett volna rossz ötlet...de máris tudják, hogy hazudtunk. Legalábbis...az a paraszt, ott. - fejével afelé a hórihorgas ember felé bök, aki meginvitálta őt a Malomházba.

Mindeközben Notdraek a pódiumon nem igazán tetszik úgy, mint aki a helyzet ura lenne. A nő apró szitkozódást ejt el emiatt, pont az nem hiányzik, hogy Székvárosban kitörjön a káosz. Ám épphogycsak vissza tudja terelni a parasztság figyelmét,a történések hirtelen fordulatot vesznek...és megint nem az ő javukra. Újabb szitkozódás....és amikor meglátja, ki kerül elő hirtelen a padlat alól, rádöbben, hogy még nagyobb slamasztikában vannak, mint ahogy eddig. Hiszen nem mondhatja, hogy nem ismeri azt a nyüves, iszákos törpét...dehogynem ismeri, a franc egye meg. Innon Zul-t nem nehéz nem ismerni.

- Feltételezem, kár is lenne bizonygatni nekik, hogy ez nem a mi művünk... - sziszegi Iseenar hátának feszülten, ahogy az emberek lassan körbeállják őket, és a helyzet kezd enyhén szólva is kiélesedni. - Szép szavakkal innen ma este nem jutunk ki, úgy érzem. És az sem lenne szerencsés, ha az ajtó felé menekülnénk, hogy végigkergessen minket egy csorda paraszt. - ám nem akar még támadni....de nagyon úgy fest a helyzet, hogy előbb-utóbb muszáj lesz.

Igen, halljuk az igazságot! Mester, kérem szóljon szól a parasztember, de a tekintetén látszik, hogy valami megzavarta. A fejét a padlóra szegi, majd egy pillanatra elsétál a fal mellé.

Igen, igen, jól szól testvérnőnk, amit eddig betartottunk, tartsuk be ezután is habog a törp, majd hirtelen újra eszébe jut valami ...nem szükséges, hogy egymás torkának essünk hirtelen. Szükségtelen szenvedést okozna csak... de már senki sem figyel rá, mert a padló alól motoszkállás hallatszik. De ekkor a parasztember is visszatér, kezében egy ácskalapáccsal, és felfeszíti a padló egy lapját, ami alól Innon Zul, a törpe kukucskál elő, páncélban és övén fegyverével.

Íme kiált fel a kalapácsos férfi Így bízhatunk ezekben az emberekben. A mester békét és jóakaratot kíván, és ők kémekkel és fegyverekkel jönnek a házunkba. Mi az igazságért jöttünk ide, hát íme. Még az utolsó órákban is a nemesek és gazdagok inkább ránk törnének, mint hogy egyenlőnek fogadják el az embereket, akik kenyeret tesznek az asztalukra.

Többen "Igen" felkiáltással éltetik a másodszónokot, és körbeállják a vendégeket. Hátuk mögött az ajtó nincs bezárva, előttük viszont falat képeznek az emberek. Notdraek mester az állványon, amin áll, már kevéssé érdekel bárkit is, ő pedig motyogni próbál valamit, amire senki sem figyel.

Ahogyan nyilvánvalóvá válik ’lelepleződésük’ egyre csak azon kattog az agya hogy semmiféleképpen ne azonosítsák őket közellenségként. Látja Aurora pillanatnyi zavarát, és megpróbálja megakadályozni hogy valami ’ könnyelmű de önérzetes’ dolgot mondjon hirtelen. Sajnos ez nem sikerül és csak a hatást várja amit a nő szavai kifejtenek majd.
De hirtelen hasznos gondolata támad, hogy a helyzet adta pillanatban, az önkéntes felszólaló ellen a saját eszközét vesse be. ~Messziről jött ember elvégre azt mond amit akar~ Ösztönösen azt érzi, a figyelmet gyorsan vissza kell terelni a szónokra hogy legyen cselekvési idejük akár. Szinte Aurora szavába vágva hangosan és határozottan beszél a tömeghez, szándékosan kissé túlozva emelkedett hangnemben, szemeit le nem véve Notdraek-ről.

„Barátaim! Az vajmi keveset számít mi hogyan vélekedünk, hisz asszonyommal magunk is tanulni és okulni jöttünk a Mesterhez, akárcsak maguk. Kár volna a személyes elgondolásunkkal rabolni a Mester drága idejét, aki megtisztelt minket azzal hogy a hátralévő idejéből szánjon ránk is egy keveset, hallgassuk inkább az Ő bölcsességét, és az igazságot!”

Ahogyan befejezi a mondatot elsősorban Aurora reakcióját fürkészi, de mindinkább a tömegre figyel. Kissé hátrébb húzódik, és fél szemmel az ajtó távolságát igyekszik megbecsülni. Próbálná a nőt a karjával a háta mögé tessékelni, egyrészt hogy megóvja az esetleges hirtelen indulattól, másrészt hogy mutassa neki a menekülés lehetséges irányát. És nem utolsó sorban hogy elejét vegye annak hogy újra megszólaljon…