A piactér

Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász

Természetesen az öregasszony megszabadul a portékája mellé került babától, amiről nem is tudja, hogyan került oda. A méreteiből adódóan nem olyan egyszerű elvinni őt, de végül csak felkerül a lóra. Daxa még arra is ügyel, hogy az ujjait ne hajlítsa be, a karja is olyan laza pózban legyen, akár egy porcelánnak. Mivel fáradságra képes izmai nincsenek, addig tudja tartani ezt, ameddig csak akarja, és így még "élethűbb babát" játszik. A macskát nem veszi észre, akkor sem, amikor elindulnak a piactérről, és az távolról követni kezdi őket. Az új középosztálybeli, de tágas otthonba érve még mindig nem mozdul, még a szeme se rebben. Akkor sem, amikor a gyerekszobába viszik és leteszik a földre a szőnyegre.
Igazából - egyelőre - nem tesz semmit. Hagyja, hogy játszon vele a kislány. Kifésüli a haját, kifesti az arcát és a körmeit, a saját ruháiba öltözteti, mintha csak a meg nem született testvére lenne. Akkor mozdul meg először, amikor az anyuka fürdeni parancsolja a gyermeket. Míg ők ketten a fürdő helyiségben játszanak és beszélgetnek, pislog egyet. Felkel a földről, és szét néz a házban. Igyekszik a szobákat felfedezni. Hálók, szekrények, ebédlő, konyha. A fürdőt is megnézi kívülről, de mivel látja a résnyire nyílt ajtóból, hogy van még ideje, egy alattomos mosollyal sétál vissza a konyhába. A pult tetejét nehezen éri el a földről, de gond nélkül felmászik rá, S azon végig sétálva egy akkora konyhai kést rejt a sárga ruhácskája alá, amely nem feltűnő. Ezután leugrik a pultról és visszamegy a gyerekszobába, épp úgy ül le, mint ahogy ott hagyták, csupán egy plusz tárggyal bővült. Fürdés után viszont nincs már játék, alvás van. A kislányt lefekteti az anyja, lecsavarja az olajlámpát, majd behajtva az ajtót kimegy.
- Jó éjszakát Madina! Holnap megint játszunk egy kicsit, jó? - motyogja a kislány neki.
- Én éjszaka fogok játszani. - válaszol Daxa, és halja, hogyan szívja be riadtan, élesen a levegőt a kislány. Riadtan csillogó pillantás szegeződik rá, ám ő meg sem mozdul. Ennyi elég ahhoz hogy megzavarja vele a kislányt. Próbál aludni, mintha rosszul hallotta volna, de valahányszor oda pillant, a játékán mindig változik valami. Először csak a feje mozdul felé. Aztán már egy hidegrázós mosoly is kiül az arcára, végül közelebb kerül. Aztán még közelebb. A kislány a takaró alá bújik. A padló megnyikordul a léptektől.
- Evelin. - a magasra szökkenő hang gúnyos kis kuncogásba torkollik.
- A sötét nem fog elrejteni előlem. - suttogja, és hideg kezével lassan benyúl alá, hogy hozzáérjen a kislány lábához, aki összerezzenve rántja azt el. A következő pillanatban a takaró kupac alól halk szipogás szűrődik ki, mire Daxa elégedetten mosolyog, és elindul kifelé a szobából. Céltudatosan a szülői hálóba megy, ahol az anya egyedül alszik. Az apát nem látta egész nap, ha van is utazhat valamerre. Felmászik az ágyra és az alvó asszony mellé sétálva dühösen, mereven nézi. Az életteli, ruganyos bőrt, a szuszogástól emelkedő mellkast, a körmöket, amelyek nőnek, a haját, amelyet újra növeszthet. Gonosz mosoly terül ajkára. Előveszi a kést ruhája rejtekéből, oda térdelve vágni kezd. A szálakat úgy szeli át a kés mint a levegőt, olyan éles. Egy tincs, kettő, majd nyolc. Ahol épp éri őket. A hajat körbe szórja, aztán elégedetten nézi művét. A gyerekszobába visszasétálva a kést Evelin ágya alá rejti, majd ismét visszaül a helyére, mintha mi sem történt volna, s ő nem lenne több egy babánál.

[Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász]

Ez a reggel is épp úgy kezdődött, mint a többi: felkelt, megágyazott, megmosakodott, reggelizett - azonban annyi különbség volt a többi nappal ellentétben, hogy ma fontos dolga volt. Megígérte Violának, hogy szemmel tartja Zayanát - vagy legyen az bárki, aki épp a lány elméjében és testében lakozik -, s ezt az ígéretét szándékában állt betartani, hiszen ő maga is kíváncsi volt, miféle dolgokat művel az elvarázsolt vagy megátkozott porcelánbaba. Maga sem tudta, melyik eset forog fent, de abban mindenképp meg tudott volna egyezni bárkivel, hogy a helyzet igencsak aggasztó.

Kilépve az emeletről lesandít, hogy a lány odalent fekszik-e még ahol a múltkori este összerogyott, s megnyugodva látja, hogy igen. Már csak ki kell várnia a megfelelő pillanatot, hogy felébredjen. Emberi alakját karcsú macskaformára cseréli, s az egyik sarokból a lány mellé szegődik, amint az kiteszi a lábát az épületből: nagyon vigyáz rá, hogy ne tűnjön fel Zayának, hogy követik, s szerencsére ezt apró macskaformája tisztes távolságból viszonylag könnyedén lehetővé teszi. Utuk a kúriából egyenest a székesfőváros felé tart, s meglepődve látja, hogy a végállomás a zsúfolt piactér. Bosszankodva kerülgeti az emberi lábak erdejét, míg végül helyet foglal az egyik árus kifeszített ponyvájának tetején,ahonnan jól belátja a lányt: farkát lengetve, feszült figyelemmel kíséri az odalent zajló előadást, s ha jól veszi ki, épp a "vidd haza az elátkozott porcelánbabát, jó lesz neked" című jelenet zajlik....épp csak hogy a baba gazdára is talál.

Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász

Jól jöttek az órák Yorktól. Miután egy féleszű félóriás és egy elementáris farkas próbálta elkapni, Daxa úgy döntött, hogy még nem mennek vissza a kúriába egy ideig. A melák talán feldolgozza köteleinek szét szabdalását pár nap múlva, a többiek meg... Hát ők majd hozzá szoknak annak, hogy a pici-Zaya jelenleg egy sarokban kuksol bánatosan. De amíg ez így van, és amíg Nio nem kíván csak néha felszínre bukni, addig Daxaé a főszerep. Oh és ő nagyon élvezi, hogy az övé.
A zsúfos piactér egyik pontján ül. Kihasználja amiben jó: élettelent játszik. Érdeklődnek többen is a mellette lévő standnál, hogy mennyibe fáj, honnan van. Persze az öregasszony nem tud semmire választ adni, azt viszont gyorsan kihasználja, hogy órák óta nincs gazdája a babának. Gyorsan kerít is köré egy történetet, hogyan száll generációról generációra, de nem fér el mán otthon. Egy vagyonosabb középosztálybeli és a lánya látják meg, de az öreg nem adja olcsón senkinek. Húzza vonja a dolgot, de végül csak nyélbe ütik az üzletet, a játék baba pedig új gazdára talál... És még nem is sejtik, mekkora hibát követtek el ezzel.

Látogatás Duncan Kapitánynál V2

Ahogy a nő felbukkan a lépcső tetején, egy alig hallható sóhajtást présel ki magából, amely inkább így apró fújtatásnak hangzik.

-Szép napot önnek is Aurora kisasszony! - próbálkozik meg egy halvány mosollyal. Tudja pár pillanat múlva már a hátasával érkezik mellé a nő. Furcsa módon a lovak is köszöntik egymást ez Vihar részéről egy apró nyerítés és egy kis fejrázást jelent. De szemlátomást a pacik örülnek egymás társaságának.

~Különös hogy a lovak milyen könnyedén barátkoznak, míg az emberek..~ elmélkedik erről. Bár tudja ebben főleg ő maga a kerékkötő, de hát az lenne a furcsa, ha kebelbarátnők lennének. Majd igyekszik gyorsan és határozottan válaszolni:
-Igen mehetünk… - azzal megindítja lovát a város felé vezető úton egyenest.

Kényelmes tempót diktál lovának, egyrész még meglehetősen idegen neki a lovaglás, másrészt nem is nagyon mer komolyabb iramban haladni nem ismerte még ki eléggé a hátasát úgy érzi. A lova kiegyensúlyozottan és egyenesen halad Aurora lova mellett a leány pillekönnyű súlya nem teher neki. Tekintete minduntalan a nőre siklik, de beszélgetést nem nagyon kezdeményez vele.

~Milyen ösztönösen és tapasztaltan lovagol…~ tűnődik, majd nyomban el is kalandoznak a gondolatai és erről is a lord jut eszébe, bele is pirul rendesen. Ugyanakkor a szíve tájékán mintha csavarnának egyet. ~Vajon milyen érzés lehet…~ és igyekszik megálljt parancsolni ennek a gondolatfolyamnak, mielőtt veszélyesebb vizekre tévedne. Szerencsére a város falai már látszódnak a távolban. Ez végre jó ok arra hogy szóba elegyedjenek.

-Ha egyetért az ötletemmel, szerintem a kapitány keresését a piactéren kezdhetnénk. – Próbál minnél magabiztosabbnak hatni. Valahol legbelül Aurorának is szeretne bizonyítani, hogy érezze nem hagyatkozik mindenben rá és nem a másodhegedűs kolonc szerepét szánta magának. Most sem, ebben sem jóllehet alaposan rászorul a nő segítségére. Eltökélten néz a távolba amerre a piactér helyét sejti.

- Ugyanis ahogy emlékszem legtöbbször ott láttam a járőreivel, és ma egyébként is piacnap van. Isenaar mesélte, hogy a kapitány ilyenkor megy beszedni a jussát a kereskedőkhöz. Amúgy pedig a minap is láttam Duncant, amikor Vihart megvettem ( simít finoman egyet a ló nyakán ) akkor épp az északi bejárónál ácsorgott.

Most már csupán pár sarok választja el őket a piactértől ezért Viola lelassítja paripáját, engedve a gyeplőn, és várva Aurora állásfoglalását a tervéről, közben tekintetével próbál olvasni a gondolataiban.

[Látogatás Duncan kapitánynál]

Csönd uralkodott a szobában, szinte a légy zümmögését is lehetett hallani. Kora délelőtt volt, a nap épphogy csak megcsillogtatta gyenge, de éledező sugarait, mikor a nő sóhajtva vetett egy utolsó pillantást képmására. A haját selyemszalaggal fogta össze, hiszen úgyis csak útban volna. A hivalkodó vörös rúzst ezúttal elhagyta, helyette hagyta, hogy ajkainak természetes színe kerüljön előtérbe. Egyszerű, de kényelmes fehér blúzt és barna lovaglónadrágot húzott, s igyekezett megóvni magát attól, hogy minduntalan önkéntelenül sóhajtozzon. Eltűnődött vajon ez mennyire az ő hibája, és mennyire a mindig makacs férfié, de egyre csak arra jutott, hogyha bárki hibáztatni kívánná a történtekért...nos, igaza volna. Csodálkozott is, hogy a leány nem esett még neki ilyenforma vádakkal, s nem hányta a szemére, hogy mégis, törődik-ő egyáltalán a lorddal?!

Kétség sem fért hozzá, hogy Viola ettől az egésztől valami mást is remélt, mint pusztán azt, hogy valaki kenyérmorzsaként szór eléjük egy nyomot, amin elindulhatnak, s csodával határos módon megkeríthetik az eltékozolt férfit. De egyelőre elég volt annyi, hogy hajlandó összedolgozni, mert tetszett vagy sem, mindkettejüknek egyforma szerepe volt abban, hogy a férfi megkerüljön - márpedig feltett szándéka volt, hogy mindez így történjék. A helyére igazította a kósza szemek elől elrejtett tőröket, s véget vetve gondolatai háborgó sodrásának megindult kifelé. Puha léptekkel vágott át a csendes folyosón, le a lépcsőn, át a termen, ki a szabadba, s már onnan látta a leány karcsú alakját, ahogy az istálló előtt várja.

- Kellemes napot, Viola. - visszafogott mosollyal köszöntötte a leányt, majd az istállóba indult, hogy aztán kisvártatva elő is kerüljön onnan az éjfekete paripával, Éjféllel. A jószág békésnek tetszett, s a tarka lovat meglátva megörülve prüszkölt, mire tulajdonosa gyengéden simított végig okos fején.

- Készen áll, indulhatunk? - tekintete egybefonódott a nőével, s a külső szemlélődő számára is világosan kivált, hogy az összekapcsolódó szempárokban ugyanannak az elszántságnak a lángja világlik....

[Látogatás Duncan Kapitánynál]

Holdviola már napok óta fokozott izgalommal várta, hogy Aurorával mikor indulnak végre a városi őrség kapitányát felkutatni. Gondolatban és tettekben is készült erre, hiszen tulajdonképpen ez volt az első igazi kalandja, egyedül Anwar földjén, távol az otthonától.

Jólvan na, nem teljesen egyedül, mert nagyon is számított a nő támogatására, sőt, nélküle nem is biztos, hogy bele mert volna vágni egy ilyen dologba. Szokásától eltérően praktikus köznapi öltözetet választott: egy finom szövésű de passzos lovaglónadrágot, sötétszürke bővebb szabású, vastagabb felsővel. Igyekezett kerülni a feltűnést bár ez a ruha is remekül állt rajta, karcsú de nőiesen domború alakját hiába próbálta általa eltakarni. A minap vásárolt tarka kancával már úgy-ahogy összeszoktak, és most is mint minden eddigi alkalommal, egy jó adag friss szénával és pár ínyencséggel köszöntötte új barátját. Fontosnak érezte, hogy az állat megbízzon benne, de valójában is szeretett a hátassal törődni. A rossz idő dacára sok időt töltött az istállóban, és szomorúan ébredt rá, hogy hosszú idő óta az egyetlen öröm az életében ennek a jószágnak a felbukkanása volt. Gondosan ápolta, kényeztette lovacskáját és könnyek között ismerte fel, hogy azért is ilyen fontos neki ez az állat mert valójában nagyon magányos. Éppen ezért sokat is beszélt a hátashoz, minden búját baját megosztotta vele, és a derűsebb időben kivitte játszani az istálló elé is.

-Jól van mindjárt indulunk, csak megvárjuk Aurora kisasszonyt- súgta a ló fülébe miközben kivezette az istállóból. Valójában nagy talány volt számára Isenaar választottja. Bár ha erre a szóra gondolt, minduntalan görcsbe rándult a gyomra. Pedig vele kezdettől fogva kedvesen bánt, holott tulajdonképpen riválisok voltak. Innen, onnan próbált többet megtudni róla de ez csak mégjobban összezavarta. Rebesgették hogy régi lakója a kúriának, meg komoly befolyása van sokhelyütt. Azt is mondták, hogy egy ültő helyében csavarja el a férfiak fejét és akár az erszényét is, meg hogy megközelíthetetlen fúria. Sőt! Arról is pletykáltak, hogy kéjnőként kereste egykor a kenyerét és szemrebbenés nélkül kivégez bárkit, jobb tőle tartani mert gátlástalan orgyilkos.

De vajon Isenaar miért szereti? Csak mert előbb érkezett a Lord életébe mint ő? Mert különleges, rejtélyes és titokzatos? És vajon a nő szereti-e a lovagot, és ha igen mennyire? Sokszor szeretett volna megfutamodni, hazaszaladni a kényelembe a biztonságba. De nem tudta elengedni, hogy küzdjön a férfi szerelméért. De vajon érdemes? Ezt nem tudta. Rengeteg kérdést szeretett volna feltenni Aurorának, erre akár most lenne itt az alkalom, de tudta hogy úgysem fogja megtenni…

Most, itt van a lehetőség hogy ő is tegyen valamit a férfiért. Mert nem volt kétség benne, hogy ezúttal szüksége van rá. Talán másként fog rá tekinteni majd. Féltette is, de az alkalom, hogy bebizonyíthatja, hogy nem csak egy elvarázsolt királykisasszony egy elátkozott vártoronyban, és meg tudja állni a helyét máshol is. Ez a gondolat adott bátorságot neki felpattanni a lova hátára.

-Nem lesz semmi baj meglátod- simít végig a ló nyakán, és türelmesen várja hogy Aurora felbukkanjon, hogy aztán egy háromnegyedórás poroszkálás után a kikötőben kezdjék a kapitány keresését.