A piactér

Aurora és Isenaar nemsokára megteszi a 3000 lépést az erdőben. Az eső szemerkélni kezd.
Egy jellegtelen, semmitmondó, jelöletlen részén állnak meg az útnak tanácstalanul. Mivel jobb ötletük nincs, tovább sétálnak, és pár perc múlva egy tisztásra érnek. Egy kis kőrakás a tisztáson a közepén hamut rejt, talán valaki itt sütögetett nemrég. Néhány perc nézelődés után viszont a távolban a két útitárs meglát egy dombot, és nemsokkal később már ott is vannak, körülbelül ötezer lépés távolságra. Innenn nem lehet messzire látni, körös körül a sűrű fák és a sötét felhők szépséges, de nem túl hívogató látványától.
Elvileg már csak egy újabb rövid séta választja el őket északra a céljuktól. Rossz előérzet fogja el őket.

[A Kút rejtélye]

*Hallgatja ahogy a nő halkan számolja a lépteiket, és eleget téve a kérésének egyhelyben megáll amíg az megszemléli az ösvényt. Kicsit furcsa gondolat hogy hajdanán halálosan megfenyegette őt, most pedig az életüket bízzák egymásra.*

- De jó szeme van Aurora, hogy ilyen messziről kiszúrta a dolgot… *mutat a kikoptatott utacskára ami azután elvész a rengetegben.

A nő szavaira csak bólint egyet, jelezve, hogy minden szavával egyetért, és ahogy egyre beljebb haladnak az erdőben, zsigereiben érzi a veszélyt. Érzékei kiélesednek, minden irányból figyeli a fenyegetést lépésről lépésre.*

- Ugye tudja hogy ideális csapdába sétálunk bele most? – *teszi fel halkan a költői kérdést.*
-Jobb helyet keresve sem találni bármilyen orgyilkos merénylethez nézze! - *mutat körbe és sorolja:.*

- Körös körül dús aljnövényzet, áttekinthetetlen a látótér mindenfelé. Nagyon biztonságosan el lehet rejtőzni itt akár egy regiment támadónak is. Azonkívül mi teljesen ismeretlenek vagyunk erre, amíg a cimboráink szerintem minden talpalatnyi földet, minden rögöt ismernek…. És lehetnek előre elkészített csapdák is, mert már hetek óta várnak, és valószínűleg figyelnek is minket. Nem lesz könnyű dolgunk, és alig hiszem, hogy egy tucatnyi csalódott és dühös parasztembert kell majd megbékíteni…

Azzal leoldja hátáról a pajzsot, minden szerelékét rögzíti, hogy fürgén és akadálytalanul tudjon mozogni, ha kell. Kézközelben a kard és tekintetét a sötétségbe mélyeszti.

- Lássuk akkor milyen kis meglepetést készítettek nekünk a barátaink!
*Villan a tekintete, és nekiiramodik az útnak, egy fél lépéssel a nő előtt, de úgy, hogy folyamatosan a látókörében maradjon a másik …*

[A kút rejtélye]

Ahogy egyre beljebb haladnak, úgy váltakozik a látkép, és az időjárás is, mintha csak előre jelezné, hogy vidám kis sétájuk hamarost nem lesz már oly vidám. Nem sűrűn járt a városnak ezen részén, s bizony néha lopva rá-rápillant a takaros kertekre, elképzelvén, vajon milyen lehetne az élete, egyszerű városlakóként?...De nem szabad most ezzel gondolnia. Ha túlságosan elvész ezekben a gondolatfonalakban, az nem fogja megsegíteni az ügyüket, márpedig most minden idegszálára szüksége lesz.

- Nos, mondjuk inkább úgy, hogy először az én ügyem volt, amibe belerángattam...majd hirtelen közössé vált, ahogy a neve említésre került azon bizonyos este után. - mosolyodik el - mert szokásom beleütni bizonyos dolgokba az orromat, hogy aztán jól beléjük gabalyodjak, mint macska a gombolyagba - sóhajt fel.

Az erdő szélénél aztán megtorpan, s felidézi a rigmust, amit szinte már unásig hallottak:

- 1000 lépés a kúttól, 3000 az almafától, 5000 fel a dombig, még 5000 északra az erdőbe... Most vagyunk 1500 lépésre az almafától....és a vége az, hogy északra az erdőbe. Várjon csak....látok valamit. Annak a kertnek a végében ott... Maradjon ott, ne veszítsük el a lépésszámot. - azzal kissé előrébb indul, hogy megszemlélje az utat.

- Az irány stimmel...észak felé megy. - lehajol, hogy megszemlélje a földet, s noha az időjárás egyre komorabb arcát mutatja, így is jól kivehetőek a nyomok. Felegyenesedik, s lendületesen visszaindul a férfihez.

- Ez a kis utacska....sokan jártak mostanában errefelé. Lehetséges lehet, hogy közeledünk a "mester" sírhelyéhez...innen nem árt óvatosabbnak lennünk, ki tudja, vár-e minket valaki majd ott, esetleg az út közben lepnek meg....mindkettőre látok lehetőséget.

Az erdő széléig olyan 1500 lépést számolnak a kalandorok, tehát az út körülbelül feléig lehetnek. Viszont a rigmusban nem volt szó semmiről, hogy mi van 3000 lépésre az almafától.
Az idő egyre csak romlik. A komor felhők eltakarják a napot, az erdő pedig ugyan nem itt a legsűrűbb, de hamar utat ad a félhomálynak. Az erdőben a kertből indult kis ösvény tovább tart észak felé, és az avatatlan szemek is könnyen kiveszik, hogy bizony mostanában sokan koptatták ezt az utat.

*Eddíg úgy tűnik jó irányba haladnak, a viszonyítási pontokat pár lépésnyi eltéréssel de mind megtalálták. A poros földút egyértelműen az erdő felé veszi az irányt, és szemet gyönyörködtető kis kerteken vezet tovább. Erős a kísértés, hogy egy almát, vagy kettőt lopjanak valamelyik kertből, de ez merőben ellenkezik azért a feladatuk céljával.
Néha lopva a nő arcát nézi, és látja a megjelenő sejtelmes mosolyt, máskor türelmesen hallgatja az utat szemlélve közben. Az érintésére a nő nem áll ellent, de a férfi olvas a gondolataiban*
~Valóban játék ez...apró ártatlan játék. Az ilyen semmitmondó játékok formálják az életet széppé, elviselhetővé, és válnak sokszor fontosabbakká mint a nagy horderejű dolgok. Különösen nehéz időkben.~* elmélkedik közben.*

*Isenaar úgy érzi, hogy sétájuk közben a nő egyre feszültebbé és gondterheltebbé válik. Neki is az jár a fejében hogy a dolgok rendre hirtelen szoktak rosszra fordulni, valójában pont erre számít, de viselkedésével megpróbálja oldani a fagyossá váló hangulatot. A köszönetnyilvánításra pedig megjegyzi*

-Igazán természetes, hisz ez most már közös ügyünkké vált, legalább annyira az én gondom mint az Öné, és valójában a fenyegetés is nekem szólt… – *feleli mosolyogva és közben az égen úszó vattapamacs felhőket nézi.*

*Ahogyan egyre közelednek az erdő széléhez, bizony az időjárás is egyre komorabb arcát mutatja, sötét széles fellegek sorakoznak az égen, támadásra készen hogy elrontsák a jó időt. A sík földeket maguk mögött hagyva már az erdő magasodik előttük, és pár lépés múlva el is érik annak szélét.*

Ahogy beszélgetnek, Aurora és Lord Isenaar áthaladnak a nyugati kapu alatt. Néhány perccel később a poros földút maga mögött hagyja a kis parkot, és konyhakertek váltják azt fel, amiket a városlakók művelnek, mivel a falon belül ilyesmire már nincs hely. A paradicsom, káposzta, és saláta vidáman élvezi a napsütést, a pirosló almák pedig szinte mosolyognak a vándorokra...
Az út innen tovább halad nyugatra, a sik földeken tovább, illetve egy apró kis csapás a kertek között északra vezet.