A piactér

Aurora végül sikerrel jár, és Isenaar eléggé magához tér ahhoz, hogy újra tisztában legyen azzal, hogy hol van, és hogy mi a valóság (legalábbis amit annak vél). A fekete virág viszont újra sehol nincs, igy hiába is próbálna bosszút állni rajta.
Viszont ahogy a kalandorok átkutatják a környéket a virág után kutatva, nem csak a saját nyomaikra akadnak. Úgy tűnik az eső még nem mosta el teljesen az elmúlt napok nyomait, és több pár lábnyomot is találnak, amik végül a falu felé vezetnek vissza, amerről Isenaar és Aurora jött.
//Hacsak nem akartok még kutakodni, akkor részemről a virág története lezártnak tekinthető.Folyt köv.//

[A kút rejtélye]

Dobás értéke=0+5=5
Célhatár=10

*Ahogy fájdalmával küszködve előre hanyatlik, és fejét leszegve belemarkol két kézzel a földbe. Érzi a föld hűs nedves szagát, az erdő kipárolgását, lassan a tudata felébreszti hogy eltévedt és nem jó helyen jár. Az utolsó kép fakulni kezd mint a napszívta pergamen, előbb a kép szélein tűnnek el az alakok, majd végül Aurora hasonmása is köddé lesz. Tudatosan küzd immáron a képzetekkel, csak arra koncentrál ami már biztos, az erdőben van. És ennek a gondolatnak mentén visszatalál a jó ösvényre újra. Érzi ahogyan a nő szólongatja majd a vállát kezdi rázni. Ez már elég erős inger és végleg megszabadul a káprázattól. Csak a fekete virágot látja maga előtt immáron, az erdő közepén a tisztáson. Felegyenesedik.*

~El kell pusztítani ezt a virágot~ *gondolja. És bár nem tudja hogy a virágból gyökerezik-e a mágia vagy a mágiának terméke a virág, biztos az igazában. Majd váratlanul hatalmas pofon csattan az arcán.*

*Felnéz. Meghökken. ~De hiszen ez Aurora. Mi ütött ebbe a nőbe?~* Nem érti. Féltérdről felegyenesedik, kardját megmarkolja, és végig simít tenyerével a ’kivasalt’ arcán. ~Hölgyektől pofont kapni nem szégyen….csak apró kellemetlenség~Tűnődik magában. Kissé zavaros tekintettel a néz a nőre.*

-Hallja magának aztán finom módszerei vannak ! – és a virágra mutat.- Inkább ezen gyakorolja az önvédelmet ha kérhetem!

[A kút rejtélye]

Ahogyan Isenaarnak, úgy számára is megszűnik a külvilág egy jó pár percre: elnyeli és magához vonzza a virág hangja, amely úgy kúszik a bőre alá, hogy szinte észre sem veszi – ahogyan azt sem, hogy a másik sokkal jobban küzd vele, mint ő.

- Nem teszel többet, mint falakat emelsz magad köré, hogy távol tarts mindenkit...és megmaradhasson a kis címed...hány szívet akarsz még összetörni, hogy aztán trónt ülj rajtuk, mint valamiféle groteszk királynő? - citálja a hang cinikusan, gonoszan, - Nem...nem...NEM!

A furcsa hang egyszeriben megszűnni tetszik, s ő zihálva vesz újra levegőt, hogy a szeme előtt a kis rét alakja bontakozzon ki újfent a megdelejezett férfivel egyetemben. Odarohan, s ő maga is féltérdre rogy, majd először finoman – majd ha nincs rá különösebb válasz – egyre erősebben rázni kezdené a lord vállát.

- Isenaar! Ez nem a valóság, ébredjen fel! Ne hagyja, hogy maga alá temesse, csak az elméjébe próbál beférkőzni! – kérleli állhatatosan a férfit, noha egy pár perccel ezelőtt még ő csinálta ugyanezt. Ha más nem hat – nem szívesen -, egy pofonnal próbálná észhez téríteni a másikat. Ha itt most, az első akadálynál megbuknak, soha nem fognak a végére járni ennek a rejtélynek – sőt mi több, valószínűleg egy jó kirurgusra is szükségük lehet...

Aurora lelki jelenléte elég ahhoz, hogy visszazökkenjen a valóságba. Az erdő újra ismerősnek tűnik, és a virágot nem látja sehol. Isenaar viszont még mindig a virág hatása alatt van, helyenként hangosan vitatkozik és sír a földön, ahogy újabbnál újabb rémképek kerítik hatalmukba.Ettől a látványtól a virág hatalma újra egy fellángol kissé Aurorában is. Nem szabadult még meg tőle teljesen.
//Isenaar, kérlek dobj újra, hogy sikerül-e leküzdeni a virágot. Ha kissebbet dobsz, mint múltkor, akkor sikerült. Aurora próbálhat segíteni IC. //

[A kút rejtélye]

(Dobott érték 0+7 ; célhatár: 7 )

* A sötétség egyre fokozódik Isenaar körül mígnem lassan minden a semmibe vész körülötte, egyedül a virág ragyog a szemei előtt. Elhalkul minden és egyszerre minden irányból felhangzik a beszéd. Isenaar fogcsikorgatva próbál ellenállni körbe-körbe forog a hang forrását keresve. Majd zúgás következik és szemei előtt képek jelennek meg. Olyan valóságosak mintha ott lenne azonban megmozdulni, beavatkozni nem tud.

Először Arreáth déli lejtőit látja távolban a jeges hegycsúcs előtérben a birtok és a szülői ház; a kastély. Béke rend honol, a jószágok békésen legelésznek a lovászfiú éppen vizet húz a kútból. Majd hirtelen változik a kép. A király bérencei fáklyákkal rohamozzák az épületet amely már lángokban áll. Háttérben esztelen öldöklés folyik míg Isenaart keresik. Elöl Isrnaar apja fogja át zokogó anyjának vállát mindkettejüknek szemében fájdalom, csalódás. Elöbb apja néz ki a képből és szól hozzá:
Semmirekellő vagy......majd az anyja emeli rá kisírt szemeit
Gyilkos vagy..
Változik a kép: Daemelia a néhai kedves aki Isenaar végzetét okozta, gyászruhában áll saját sírja előtt. Holtfehér arcán az életnek semmi nyoma lassan vállára teszi kezét Radawenik a bábok szörnyű mestere aki szellemszerűen tűnik fel mögötte.
Hűtlen vagy... mondja Daemelia vádlón majd megszólal Radawenik mögötte széles gyalázatos vigyorral...
Gyenge vagy és ostoba..
Megint változik a kép: Csatamező döntő összecsapása démoni és angyali seregeknek. A forgatagból kitűnik Isenaar hős felmenője Isenhart és közelebb lovagol. Kardját az égre emeli tekintetében megvetés és harag keveredik egyenesen hozzá szól:
Nem vagy méltó...érdemtelen vagy...
Majd ismét változik a kép. Aurora ül egy széken hosszú kékes színű ruhában. Mosolyog, cseveg könnyedén a többiekkel , légies és gyönyörű. Körülötte ifjú lovagok féltérdre ereszkedve bókolnak neki, mindnek van egy kellemes szava. Majd pillanatra oldalra fordítja fejét és tekintetét Isenaarra emeli. Pillantása egyszerre becsmérlő és szánakozó. Lassan kéjesen és mosolyogva formálja a szavakat:
Gyáva vagy...soha nem leszel méltó hozzám.....és csúfondárosan felkacag.
Hiába minden erőfeszítése az átélt pillanatok olyan erővel hatnak hogy nem tud ellenállni. Érzi ahogyan a karjából elfogy az erő..és lába alatt mint ingovány vagy futóhomok lazul a talaj. Fokozatosan egyensúlyát veszti és kardjára támaszkodva térdre rogy. Egyre csak ezt ismételgeti magában szemeibe könny szökik..
Nem...nem..nem..nem...NEM!!! NEM IGAZ!

[A kút rejtélye]

(A dobott érték: 0 +9 =9 Célhatár: 14)

- Akkor is hallgatna rám, ha nem akarna..ennek jelen esetben örülök - ereszt meg apró mosolyt a férfi felé, s értetlenül bámul rá. - Ne aggódjon, nem akartam megérinteni, csak annyit mondtam, hogy megvan a jelünk, jó irányban haladunk, nézze a virágot - ám ekkor felharsan a hang a fejében, s különböző érzelmek futnak át rajta, ahogy az emlékek megrohanják, s mintha már nem is igazán érzékelné a lord jelenlétét maga mellett teljesen.

- Nem...hagytam cserben senkit. -sziszegi -, épp hogy megmenteni próbálok mindenkit! Hallgass! Fogalmad sincs semmiről! - részint tudja, hogy a furcsa hang valószínűleg a fejében létezik csak, de egy része dacolni akar vele,felülkerekedni rajta és a saját igazát bizonyítani...