Az erdő

A képzés

*A több hétig tartó utazást után, megérkezett a Zelgadis által emlegetett szigetre.
Pár napos pihenő és az éghajlathoz való hozzáigazodás, illetve egy kis felfedező túra után, megkezdték Aranusiel képzésének előkészületeit. Egy kiadós reggeli után, Zelgadis kérésére egy rövid bemutatót tartanak eddigi tudásukról és képességeikről.*

-Ez nem egy rossz ötlet, végülis ha már egy csapat vagyunk, nem árt tudnunk a másik harci stílusát és mozgás kultúráját.
*Zel kérésére megvárja míg Aranusiel fegyver nemet választ, majd miután sikerült döntenie, ő is az előkészített fegyverekhez lép és válogatni kezd.*
~Mi lenne a megfelelő erre az alkalomra?~
*Egy rövid gondolkodást követően magához veszi elvarázsolt utazó zsákját és ki keresi saját fegyverét belőle. A fegyver egy három részből álló különös mintákkal ellátot harci bot, melyet különleges mágiával átitatott láncok tartanak össze*
-A bemelegítés lehetőségével én élnék egy keveset, rég volt már edző partnerem.
*Mondja Zelnek, majd meghajol Aranusielnek és pár lépés távolságot tesz tőlük.*
-Tombolj játékos felhő..
*Súgja fegyverének és forgatni kezdi, közben a rajta lévő minták kékes fénnyel kezdenek izzani.
Mozdulatai és mozgása könnyed, már már mintha táncolna inkább, mint sem hogy bemelegítene. Miután kellőképpen átmozgatta magát, fegyverét hóna alá csapja és a minták ragyogása megszűnik. Ezt követőn vissza sétál Zellékhez. *
-Én készen állok, ha neked is megfelel akkor kezdhetjük,
*Ha Aranusiel készen áll, akkor felveszi az alapállást és készenlétbe helyezi magát.*

//A karakterem leírásában van egy link a fegyveréről és annak használatáról.//

A képzés

Útjuk hosszú volt és érdekes. Egyben gyógyító jelleggel is bírt. A vízen, ami a papnő eleme, elmerülhetett a gyászában, társai megértőnek bizonyultak. Fokozatosan lett úrrá dühén, bánatán míg végül elfogadta a véglegest, belenyugodott, s már nem hibáztatta magát a döntéséért, aminek ilyen végzetes következménye lett.
Érkezésük a szigetre, akár csak útjuk csendes volt. Bizony nem ehhez a klímához szokott, mégis derűs elfogadással vette a környezetet, még a Heliával való tanításokat is felidézte a helyszín forróbb levegője. Habár a kősivatag száraz volt. Hazája környezetétől olyan nagyon eltér ez a mostani, hogy különbözőbb már nem is lehetne. A zárt és zárkózott életet élő nőnek ez a világ érdekes és merész. Neki is annak kell lennie, miután majd hozzászokik az éghajlathoz.

Reggelire a Zelgadis által kínált aszalt gyümölcsökből evett főképp, és tiszta vizet ivott. Ennél többre nincs is szüksége reggel, mégis alaposan eltelt vele.

Nem túl bőbeszédű. A tengeren való utazásuk alkalmával Zelgadissal túl sokat nem találkozott. Néha Eugennel társalgott. Egy alkalommal pedig, amikor kikötöttek készleteket pótolni, még egy barlangot is felfedeztek. Most pedig itt állnak, és fel kell készülniük egy kisebb küzdelemre, hogy bemutassák, mit tudnak.
Megkapta a gyakorló fából készült fegyvert és pajzsot. Egy ideje nem volt már kezében fegyver, szívesebben foglalkozik a vízzel. Megforgatta a kardot csuklóból melegítésképp, majd vállból is, amúgy egész testének ízületeit, inait, és izomzatát bemelegítette a sérülések megelőzése céljából.

- Ez érdekes lesz, nem nagyon volt alkalmam fegyverekkel bánni mostanában. - testi adottságai is sokkal inkább vallanak szellemi tevékenységre. Ügyessége azonban láthatóan megvan, és az alapokat jól lefektették, hála Heliának. Kezdve a helyes kardfogástól a testtartásig egyszerre felötlött benne minden amit tanult ugyanilyen fapallossal és pajzzsal.
Amikor Eugen is választott fegyvert, alaposan megfigyelte, s fejben kezdett ráhangolódni a lehetséges stílusra, amit majd a fiatal elf fog alkalmazni a választott fegyvereivel. Gyakorlatozásként még pár szúrást és vágást is kipróbált, mielőtt az érdemi vizsga megkezdődhetett volna. Minden mozdulatába beleadta a csipőjét is, ez már reflex-szerűen jött, hiszen volt ideje gyakorolni kiképzése idején. Lábmunkája a hosszú hajóútnak köszönhetően talán hagyott némi kívánnivalót maga után, és az utóbbi lelassult életmódjának köszönhetően kondíciója is rászolgált volna némi frissítésre, erőnléti edzésekkel, hiszen ahogy mestere vallotta, hiába a tecnika, ha nincs mellé állóképesség.

//Egyelőre ennyi, megvárom, Eugen milyen fegyvereket választ :)//

A képzés

Helyszín: Anwariontól nagyon messze délen, egy szigeten.

*Több hétig tartó utazás után, a háromfős csapat, Aranusiel, Eugen és Zelgadis megérkezett a szigetre, ahol a dwelf egyik lakhelye és birtoka volt található. Meleg trópusi éghajlat, pálmafák, homok és tenger. Eltért az anwarioni környezettől.
Pár napos pihenő és akklimatizáció után, eljött a várva várt nap. Kisnövésű hősünk ígéretet tett a papnőnek, hogy tanítani fogja. Eugen pedig az egyik edzőtárs és szintén tanár lesz. Egy kiadós reggeli után, kimentek az udvarra. Mindenféle fegyver ki lett téve, és amúgy hozta mindenki a sajátját is.*

- Nos akkor, vágjunk is bele. Azért, hogy ne egy összevisszaság legyen az egészből, látnom kell, hogy hogyan mozogtok. Hölgyeké az elsőbbség. -*Aranusielre néz* - Vedd a kezedbe ezt, és ezt. -*fából készült életlen és tompa, gyakorlófegyvereket nyújt át neki, egy pajzsot és egy kardot. Zel tudta, hogy a nő e két fegyver használatát sajátította el.* - Mutasd meg azt amit tanultál. Amit jelenleg tudsz. Az ellenfeled pedig. -*mutat a félelfre, hiszen ő lesz az edzőpartner.* - úgy is tudod, hogy ki. -*ekkor Eugenre néz.* - Na komám, rád bízom, hogy milyen gyakorlófegyvert választasz. -*ezután mindkettőjüknek mondja* - Ez most egy rávezető gyakorlás lesz kezdésként, nem kell teljes erőből püfölni a másikat, de azért ne is simogassátok egymást. Nem az a lényeg, hogy ki fog győzni, nem győzelemre megy. Ha szükségesnek gondoljátok melegítsetek be előtte, aztán neki is láthattok.-

// Reagsorrend: Zel, Aranusiel, Eugen. Írjatok egy gyakorló küzdelmet kettőtök között, a fantáziátokra van bízva, hogy miként zajlik le. //

*Nem kell sokat várnia a ferfira, ahogy megfordul látja, hogy amaz is az ő ablakából ereszkedik le.*
- Felvágós és suta. Szerencséje, hogy épp ilyen száraz az idő. *Motyogja az orra alatt, miközben hátrafelé sétál lassan, és fintorogva figyeli. Majd végre be is éri.*
- Miért? Nekem kell tudni, hova megyünk? *Kérdi felvont szemöldökkel, közben követi a másikat, ha elindul.*
- Ha már így szóba jött, hova is? *Böki oda, mert be az erdőbe, odáig stimmel, na de a férfi egy konkrét helyre viszi, ahonnan nagy eséllyel magának kell majd visszatalálni, főleg ha ott is hagyja. Neki egyértelmű, hogy amint elválnak többet a színét se látja. A hangyás meg a fejszés incidens után nem is bánja.*
- Hogy is felejthettem volna el, viszont méreggel nem dolgozom. Esetleg macskagyökér kivonatom van, nincs más. Éddig nem volt rá szükség, aztán meg nem kell, hogy bármivel gyanúsítgassanak, ha megtalálják nálam. *Húzza fel az orrát, szinte már sértetten.*

Az elveszett holdsarlók nyomában
Néhány nappal ezelőtt...

Az ajtó könnyedén adja meg magát az erőteljes kéz szorítása alatt s néma csendben tárul ki előtte, hogy az első amivel szembe találja magát egy szépen faragott nyílvessző legyen.
Ajkaira egy halovány mosoly szökik, majd egy biccentéssel válaszol csak a nőnek mielőtt beljebb lépne rajta. Ahogy azt kérte, az ajtót be is csukja maga mögött mielőtt körbepillantana a sötét szobában. Az elf még mindig olyan szétszórt mint azelőtt, de legalább most nem kell a szennyes fehérneműit nézegetnie. Ha más nem, ennyi jómodort sikerült belé nevelnie.
- Örülök, hogy nem felejtetted el az ígéreted... De nem gondoltam volna, hogy már felfegyverkezve vársz rám. Vagy talán nem is hozzám igyekeztél?
Tekintete végigsuhan a nőn, majd miután az eltűnik az ablakból ő is közelebb lép. Megtámaszkodva a párkányon pillant le a mélybe, ahol Caerill már vígan az ösvény felé tart.
- Bakkecske...
Nincs más megoldás, hát követi őt. Megkapaszkodva a párkányban mászik le a kiálló köveken egészen az épület aljáig, ahol kezeit a nadrágjába törölve szedi szaporábbra a lépteit.
- Ugye tudod, hogy nem a városba megyünk? -kezeit zsebébe csúsztatva indul el az ösvényen előre. Szemeivel a kúria falának azon pontját keresi, amelybe a szekérrel csapódott a minap. Az egyetlen amire emlékszik, hogy a tábortól alig néhány percnyire történt a szerencsés baleset. Kétli, hogy új tábort húztak volna a katonák, biztos benne hogy visszamentek az előzőbe. Onnan pedig a dimbes-dombos erdőben csak egyenest felfelé kell majd haladniuk.
- Nem felejtetted el amit mondtam, ugye? Neked nem lesz más dolgod, minthogy eltereled a figyelmüket amíg megszerzem a fegyvereimet. Hoztál magaddal méregolajat? Javában megkönnyítené a dolgunkat... - Könnyebben megtaláláná a várfalba csapódási helyét, ha a kúria nem változna vissza minden nap az eredeti formájába. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szekér néhány darabkája még a földön hever, így el is indul annak irányába.

Az elveszett holdsarlók nyomában
Néhány nappal ezelőtt...

*Vannak esték, mint amilyen ez a mai is, hogy a nap bár nyugovóra tért, de az álom messze kerüli el. Nem csak azért, mert hozzászokott az éjjeli őrködéshez, de itt a kúria falai között is akadnak olyan szörnyetegek, akik inkább az alvó, védtelen áldozatokat kutatják, esetleg akiket a hold maga csal elő rejtekükből.
Így, bár az idő még most is meleg, teljes öltözetben csücsül az ablakában. Tegez a hátán, tőr az övében, kis szütyőjében pedig néhány jól bekevert ampulla hever, ha szükség volna rájuk. Hosszú, csizmába tűrt nadrág, kézig elérő, zárt felső, védőkesztyűvel a végén, most a vért nincs rajta, csak feleslegesen gátolná a mozgásban.
Mikor éppen mászna ki az ablakon, hogy felkapaszkodjon a tetőre, koppanást hall az ajtó irányából, mintha szándékos is lenne, motyogással kísérve, majd lenyomódik a kilincs és nyílik az ajtó. Ekkorra már megfeszítette a húrt, az ablakpárkányon guggolva egyenest az érkezőre céloz.*
- Csak ne olyan sietősen. Állj meg ott! *Mondja halkan, de határozottan és érthetően. Mikor felismeri a holdelfet a behatolóban, leereszti a fegyvert. ~De vajon ő mit kereshet nálam?~ Szinte biztos lenne benne, hogy valami rosszban sántikál, ha nem esne le neki, hogy segítséget ígért.*
- Máris itt az idő? Annál jobb, legalább a képed nem kell sokáig nézzem. *Motyogja, közben egyik kezével megkapaszkodik az ablakfában. Ezt követően már mászik is lefelé, miután a fegyvert visszahelyezte a vállára keresztben.*
- Az ajtót csukd be, mikor kimész. Úgy szeretem. *Teszi még hozzá, majd már ott sincs, a városba vezető ösvénynél várja be a férfit.*