Az erdő

*nem is gondol arra, hogy ha előtte mászik feneke közvetlen a férfi előtt fog járni, valamiért ezek a gondolatok, és a világnak, a történéseknek ez a része még nem ért el az ő kis naiv fejéhez.

A következő pillanatokban csak mereng a kilátásba, és próbálja szemeivel lefényképezni és elraktározni magának örökre ezt a látványt. Ebből természetesen a derekára kúszó nagy férfi kéz zökkenti ki. Szíve hevesebben kezd verni az érintésre,és olyan reakciókat mozgat meg benne, amit még nem tapasztalt.

Mikor ellép mögüle gyújtogatni, csak csendesen figyeli, és lehet inkább csak magának jegyzi meg halkan:*

Remélem soha többé nem törlik ki az emlékeim..

*mondja halkan, és most először érez így, mióta csak az eszét tudja. Miután elhelyezkedtek leül és ámulatba esve néz körül.*

Nem tudom, hogy minden randi így néz-e kis, de ha igen, akkor nagyon fogom szeretni a randikat..

*néz rá mosolyogva, és talán észreveszi, hogy Jeremiah sem teljesen nyugodt.*

Mondd csak, te izgulsz?

* próbál felváltva nézni szemeibe egy vidám mosollyal arcán, miközben úgy rendezgeti szoknyáját ülve, hogy ne legyen túl kihívó, bár így, hogy sarkán ül, a ruha combközépig ha nem feljebb húzódik, legalábbis az első része, ahol fel van szabva.*

Minden nagyon, nagyon jól néz ki..

*és bár nem éhes, mert mikor izgul akkor hasában a pillangók semmilyen ételt nem engednek be, azért majd megpróbálkozik enni belőle, ha már ilyen figyelmességgel elkészítette. De még mielőtt nekiállnának a férfi felé fordul, és nyom az arcára egy hosszabb csók szerű puszit.*

Minden tökéletes, köszönöm..*súgja utána oda fülébe, majd neki is lát*

Csillagfényes randevú #4

*A városi sétán ő nem vett észre semmi különöset. Amúgy is csak Elara ruháját vizsgálta lopva hogy milyen jól állnak neki ezek a színek a bámészkodó rosszmájú tekintetek nem érdekelték.
Az erdőbe érve is azt figyelte csak, hogy Elara hogyan fogadja a látványt kissé tartva attól hogy bár tudvalevő volt számára hová jönnek, de ha a csinos alkalmi ruha kárt szenved az erdőjárásban és úgy általában kényelmetlen lesz ez a lánynak.

Mikor azonban a szoknya hossza megrövidül hogy gazdája az akadályokat leküzdje, csak mosolyog, mert ott ahol takarnia kell ( tehát muszáj) ott szerencsére ( vagyis sajnos ) takarja Elarát.

Még az is eszébe jut hogy ölbe kapja a könnyű nőcskét és átgázol vele tökön paszulyon, de szerencsére erről még idejében le tudja magát beszélni. Azonban nagyon is résen van és figyeli miként lépdel a laza talajon, mert ha netán egyensúlyát vesztené akkor ő ott legyen hogy időben elkapja.
Szerencsére nem történik ilyen katasztrófa és bizakodva áll meg mellettte mikor Elara a kilátót lentről megcsodálja. Ezért a tekintetért dolgozott és most igazán elégedett a lány arckifejezését látva.


De a java csak ezután történik.

Kissé értetlen tekintettel mered rá mikor szóvá teszi a cipellők mászásra alkalmatlanságát.*

- Én igazából nem..csak... csak azért mondtam mert nekem ilyen cipőben biztosan nem menne... * - feleli tétován

De nincs ideje kifejteni magvas gondolatait mert Elara akár egy kistestű gazella, elé szökken és az említett jószág fürgeségével és kecsességével indul meg előtte felfelé.

Igen ez az a pillanat... amikor félre nézni kár..... És ő nem is teszi, miként a lány a lépcsőket szaporán veszi előtte, nem rest gyönyörködni annak szemrevaló formás hátsójában. Legalábbis amennyit a ruhája diszkréten megenged neki. Mire felér a tetőre ugyancsak kimelegszik de nem azért mert ez a magasság kicsit is megerőltetné. És lehet a levegőt sem azért szedi szaporábban mert kifáradna a szűntelen talpalásban. Talán sokkal inkább azért, mert a gondolatainak és a vérének útja más utakon jár, hol ildomos lenne egy ilyen
első randevú során.

De felérnek végül, és a gyönyörű őszi este utolsó napsugarait csodálhatják meg együtt, mielőtt ráborulna a tájra az érkező szürkeség. A lány elragadtatott arca, és hálával telt pillantása kárpótolja minden fáradtságáért. És ahogy Elara a korlátra támaszkodva gyönyörködik a lenti világban ő mögé érve szólítja meg.*

- Ezt szerettem volna megmutatni neked.. *- mondja neki halkan.

Nagyon erős a kísértés melynek végül enged, és míg Elara a süllyedő napkorongot figyeli, kezeit lágyan derekára teszi. Most az ő szíve is a torkában dobban mintha fenevaddal állna szemközt, pedig alig érinti az aprócska nőt. De ez a közelség mi annyira vonzza, a szívverésének megsokszorozója is egyben. És amikor végleg eltűnik az égi vándor a látóhatár alatt, nekilát meggyújtani az apró lámpásokat és a fekhelyet elkészíteni.*

- Ezeket majd persze eloltjuk ha már csak a csillagokat szeretnénk látni. De addig jó szolgálatot tesznek a szánkat megtalálni...*- somolyog pimaszul a lány arcára és ajkára pillantva.*

-Mert itt bizony vaksötét lesz és kár lenne ha mellé menne az étel. *- teszi hozzá sietve.

És pakolja is ki a kosárból a terítőt és teríti rá a friss cipót meg a konyharuhába rejtett pecsenyehúsokat. A kis füles rézkanna és a butélia rum ezek mellett kap helyet.*

- Terítve a vacsorához Elara! Remélem ízleni fog. *- invitálja maga mellé a lányt széles gesztussal míg a lámpások sápadt meleg fénye győz a sötétség felett, adva számukra éjszakai világot.

*kézen fogva vonulnak a városon át. Néhány lány igencsak megnézi a vadászt, aztán enyhe fintorral az arcukon Elarát is. Ez kicsit rossz érzéssel tölti el, nem tudja vajon mit csinálhat rosszul, az meg sem fordul a fejében, hogy féltékenyek lehetnek rá. Arra gondol, hogy talán rosszul fogja a kezét, de nem változtat rajta.*

-Azta..*pillant körbe* Jah, semmi gond ne aggódj...*mondja, és feljebb húzva szoknyájának alját lépdel a magas növényzeten keresztül, néha botladozva, de akkor erősebben fogva Jeremiah kezét. Mikor megérkeznek felemeli tekintetét.*

-Ez..ez tényleg csodálatos, mint a mesékben.*nézi meg a kis kilátót. A kérdésre csak megemelkednek szemöldökei, és nevetve rázza meg a fejét.* Remélem a mai randink után már abbahagyja végleg az alábecsülésemet..*mosolyog fel rá egy belevaló mosollyal, majd Jeremiah elé bevágva kezdi el rutinosan megmászni amit meg kell.*
-Még hogy menni fog-e..* motyogja halkan hitetlenkedve, rosszabb helyeken is mászott már át, fel, le, keresztül. Mikor felér a tetejére körbe fordul. Tekintetén látszik, hogy talán már-már kezd meg is hatódni. Az ahogyan ez a hely kinéz, egyszerűen lenyűgözi, és látja rajta azokat a simításokat amiket Jeremiah rakhatott hozzá. Nem szól semmit, csak hátra pillant és felnéz Jeremiahra, csillogó szemeivel mosolyog fel rá. Szerinte nem kellenek szavak ahhoz, hogy érezze mennyire hálás ezért.*

Csillagfényes randevú #3

*A lány pörgését egy jókedvű elragadtatott mosollyal jutalmazza, mikor pedig a szoknya kissé feljebb libben, mint amit a táncórákon még megengednek, egy pillanatra ott ragad a tekintete. Újabb apró villámcsapást érez mely a már szokványos melegséghullámmal is együttjár. Ezt a pillanatot is elraktározza az elméje mint minden mást mit a lány eddig a szeme előtt művelt.

A füllentésre nem jön ugyan rá, de hogy valami kicsit mégis sántít azt azért érzi és önkéntelenül is felvonja egyik szemöldökét. Persze a mosolya nem változik most sem, letörölhetetlenül az arcára van ragadva mióta csak megérkezett a kis nő. A pokrócot kezébe véve végigsimít rajta, és egy pillanatig elábrándozik azon hogy ez hamarosan majd kettejüket takarja, oltalmazva a késői hideg elől. Hogy a pokróc alatt miként és hogyan... Igyekszik gyorsan ezt a képzetet tovaűzni mert maga sem érti miért veri ilyen bilincsbe elméjét Elara jelenléte, miért van rá ilyen hatással. A pokrócot a hóna alá csapja és kézenfogva a lányt kilép vele a zajos verőfényes utcai forgatagba.*

- Igen így van de elmondani nem lehet hogy mennyire szép - felel neki mosolyogva. - Ezért kell látni - *somolyog rá derűsen, egyre csak a csillogó szempárt kutatva minden pillanatban.

És hiába zavarta ezerszer ez a nyüzsgő, hömpölygő emberáradat, a város hangos és tolakodó tapintatlansága, most nem is törődik mindezzel. Most csak a napfény van, és a lány akinek a keze ott lapul az ő kezében. És mellette és vele sétál, angyali mosollyal az arcán amely eltöröl mindent ami csak elronthatná ezt az idillt.

De azért nem bánja hogy nemsokára eltávolodnak a lakott vidékektől és a déli főkaput maguk mögött hagyva az erdőség girbegurba ösvényeire érnek. Az ősz varázslatos színekkel ajándékozza meg most őket, ahol minden fa, minden bokor elsiratja a nyár és az élet elmúlását, és köszönti az örök természet téli szunnyadását.

-Most már nem vagyunk messze. - torpan meg egy pillanatra és néz szemébe váratlanul.

- De itt már magasabb és dúsabb az aljnövényzet úgyhogy a gyönyörű szoknyád alja lehet le fog érni.. - pillant sóvár tekintettel a néhol rövidkére szabott ruhadarabra. Ha ennél is rövidebb lenne ,bizony igen nehezen tudna már koncentrálni arra hogy ne térjenek le a kijelölt útról.

És csakhamar oda is érnek az elhagyott öreg kilátóhoz mely kibukkanva az erő sűrűjéből igen váratlanul tornyosul előttük.

-Itt is volnánk!

* - biccent a tákolmány irányába fejével mert a világ minden kincséért sem szeretné elengedi Elara kezét. Márpedig muszáj lesz, mert neki kapaszkodnia kell ha fel akar jutni a lépcsőkön és létrákon a tetejére. És arra gondolva hogy azért az a biztos hogyha ő megy elöl meg is indulna a lépcső irányába lendületesen mutatva az utat Elarának.

-Lassan besötétedik, szerintem kapaszkodjunk fel. - lepillant a csinos kis topánkára Elara lábán.

-Menni fog ebben? - kérdi tétova mosollyal.

Indulna is tovább ha Elara egyetért vele. Ugyanakkor lehet egyáltalán nem bánná ha másként volna, és a felfelé tekeredő lépcsőkön és magasba törő korlátokon legalább egy darabon a lány haladna őelőtte....

*látja, hogy a férfi miatta nem jut szóhoz, mi igazán kedvére való, ezt egy elégedett mosollyal jelzi és még egyik tincsét is füle mögé tűri. Fordul egyet, hogy a teljes ruhát láthassa a férfi. Jó kedve van így kuncogva pördült meg, és a szoknya eleje talán a kelleténél jobban is megemelkedett.*

- Örülök, hogy tetszem. Nem sokszor hordom ezt a ruhát, nem voltam benne biztos, hogy jól állnak-e a színei, de a reakciódból ítélve nem állhat rosszul.

*mosolyodik el ismét és a gombolkozó férfit is végigméri. Neki is tetszik a látvány ami elé tárul. A magas és izmos vadász teste , és arca, nem beszélve a mélyreható tekintetéről. Kellemetlennek érzi, hogy ő máris róla álmodott, el sem tudja képzelni mit fog belőle kiváltani ha ez a randi jól sül el*

- Nagyon gyönyörű, köszönöm..köszönöm szépen..*szagol bele a csokorba vidáman, majd igazat adva neki viszi a pulthoz, ahol odaadja az egyik felszolgáló lánynak, hogy őrizze meg neki ezt egy vázában. A lány csak irigykedve nézi a virágokat, majd bólintva hátraviszi a csokrot.*
- Oh ja igen ez.. Nem sajnos, csak egyet adott.

* füllent csillogó tekintettel, csak nem mondhatja azt neki, hogy minél közelebb hozzá szeretné tölteni az éjszakát.*

-Rendben van cseréljünk..

*nyújtja át neki a pokrócot és a kosarat ő maga fogja meg. Nagyon izgul, szíve hevesen zakatol, még életében nem volt ennyire izgatott, és furcsállja is, hogy ezt egy ember váltja ki belőle. A felé nyújtott kézre sandít, és bele helyezi az ő kisebb kezét, majd tekintetét lassan vezeti fel Jeremiahra maga mellett, keresve a szemkontaktust vele.*

-Mehetünk, már alig várom, hogy lássam azt a helyet, biztosan varázslatosan szép..

*össze sem lehet hasonlítani azt az Elarát ki unottan a pult mellett ül ezzel a csillogószemű, jókedvű és ragyogó lánnyal akivé Jeremiah teszi éppen.*

Csillagfényes randevú #2

Talán ilyenkor telik leglassabban az idő a másodpercek is csak vánszorognak. Mindenféle gondolat megrohanja hirtelen, még az aggódás is, hátha a lány végül meggondolta magát. Zavaró gondolataiból épp csak felpillant az apró cipők kopogására, de még az álla is leesik a látványra. Elara érkezik elé, de úgy, mint egy jelenés és hozzá képest a legszebb erdőtündér is szürke mezei kisegér.

Az ahogy és amennyire lenyűgözi ez a látvány benne van a pillantásában egyértelműen. És amint tekintete végig járja a lány sudár alakját, el is időzik egy pillanatra a merész részleteken. Elara kérdése elpárolog a tudata mélyére valahova, amit most itt lát felülír mindent. Emlékeket álmokat, bármit.

-Hűha...

És a hirtelen támadt melegség miatt muszáj kigombolnia kabátja felső gombjait, hiába van kitárva a fogadó összes ablaka.

- Csodálatosan nézel ki Elara. Ez.. ez..


Nem is jut szóhoz pár pillanatig. Majd a virágcsokorra siklik tekintete.


- Én azt hittem ez a virág szép. De tévedtem. A szép az te vagy Elara... gyönyörű... De neked hoztam és nagyon illik hozzád.. - mondja elrévedve.

Felé nyújtja a csokrot hogy átadja neki. Most csak a lány pillantását figyeli, láthatja,-e azt az örömöt és csillogást benne amire annyira szomjazik. Úgy érzi bármit megtenne, csak ezeket a gyönyörű barna íriszeket boldognak, a cseresznyepiros zamatos ajkát mosolyogni lássa. Sivatagi eltévedt vándorok nem vágyják így a vizet egy hét után.

Végül feltűnik neki, hogy a lány egy pokrócot szorongat a hóna alatt. Meg is kérdezi tőle.

-Ezek szerint Ralenta nem tudott másikat adni? Sebaj, majd megosztozunk rajta..


És újabb gombot kénytelen kigombolni az ingjén már. A kellemes bizsergés új utakat jár be rajta most. Vesz egy mély levegőt, és szélesen mosolyogva teszi hozzá.


- Lehet elkérem azt a pokrócot, és helyette adnék egy csinos kosarat. Sokkal jobban illik hozzád, mint hozzám.


Viszont a virágra feledtébb tanácstalanul néz.

- Ennek meg szerintem víz kell, de legalább egy váza. Viszont ezeket talán nem érdemes most magunkkal vinnünk. De inkább azt mondom, tégy ahogy szeretnél.


Ha esetleg megüresedne a lány bal keze, akkor a jobbját nyújtaná neki. Nem gyakorlott az ilyesmiben, hogyan jönne-mennek "a randevú alatt" de ő így érezné jónak. És valójában legbelül pedig nagyon vágyik arra az érintésre, amit Elara apró finom keze adhat meg csak neki.

-Indulhatunk? Gyalog sincs messze...

Fürkészve várja Elara döntését hogy és mint legyen.