Az erdő

Kincsek és átkok útján

A töredelmes bocsánatkérést szigorú anyai arccal és szívvel hallgatja. Feszes hátát egészen kiegyenesíti, vékony karjait szorosan egymásba fonja mellkasa előtt, ilyen mód áll a féltérdre ereszkedő férfi mellett. Amaz így, térden sem sokkal alacsonyabb, mint a sikló anyja, aki először bólogat, majd morog, majd ismét bólogat, de többségében elfogadja a bocsánatkérést, pláne mikor gondolatai már elkalandoznak!

Jó, hogy hercegről volt szó, mint élete szerelméről, mert a királyi daliáknál tele a kamra, tele a pince és a padlás is ékes csecse-becsékkel, melyet Nuldir fia-lánya boldogsággal tud magára aggatni, de Jeremy mégiscsak ott térdel az erdő és vad szagú, nyers valójába. Nagyra is nőtt, az arca is szép, a szőre meg dús mint egy medvének, és akkor a hajáról még nem is volt szó! Pedig aztán arról is lehetne szót ejteni, ha már az erdőkerülő méltatásáról van szó, de kinek van ideje a hajával foglalkozni, mikor Gaeli Myrle már egy egész alomnyi boldog kölyökkel tervezte el magukat! Szép, magas -egytől-egyig gaeli nevű-, erős gyermekekkel, akik akár ezer telet is megélnek, mert akinek ilyen haja van, az csak acélos utódokat nemzhet!

Leányos fantáziálgatásaiból a felemelkedő vadász zökkenti ki, zavart, már-már szemrehányó legyintgetéssel adja tudtára, a vérszegény bocsánatkérése elfogadásra került.

Ültében csöndesen hallgatja, miután a kezébe kapja a könyvet annak csöndes lapozgatásába kezd. Olvasni ugyan nem tud, de a rúnák ismeretére megtanította az apja, a könyvben pedig szinte csak azok vannak. Sorra találja az ismerős formákat, alakokat, erőst megörül, diadalmasan emeli a magasba az öreg könyvet, vidáman rázza meg*
- Jemermi ezt értem! Ez...ez az én nyelvem! Nem sötét mágia ez, hanem a vallásom! Ez itt!-*pörgeti át a lapokat, hogy megtalálja a tintával felskiccelt borzalmas alakot*- te vagy! Mármint... Azt hittem, hogy te vagy, de neked ez jó, mert ő a mi istenünk! De ő nem gonosz! Ő vigyáz ránk és gondoskosik rólunk. Nuldir!

Nesztelenül emelkedik fel a lócáról, Jerem mellé lépve tartja elé az alaknál nyitott könyvet, hogy megmutassa a képet, mely egy torz, görnyedt alakot ábrázol. A borzalmas lény szarvasra emlékeztető lábai közel két méter hosszűnak tűnhetnek, mely emberi törzsben végződik, ám háta egészen szőrös, mint egy medvének. Hosszú, groteszk kezei bagolyszerű karmokban végződnek, arca inkább farkas, mint ember, fejét két, másfél méteres agancspár ékesíti. Bár a rajzot fekete tintával skiccelték, a szemeire vörös festéket használtak.*

-Ez az itt, ez itt fent -*kopogtat a kép felé skiccelt rúnákra*- azt jelenti, hogy Nuldir. De ez nem a mi istenünk, ez egy szörnyeteg. A mi istenünk mindig szépen jelenik meg a ceremóniákon. Itt valami félreértés van! Talán gúnyolódik ez a könyv, lehet az újföldiek írták!

Kincsek és átkok útján

Pár pillanatig várja, hogy a fenyegetés végül alakot öltsön és végre boldog gyíkként szaladjon tova hátrahagyva halandó emberi léte megannyi ellentmondását és nehézségét. De mosolya töretlen, kíváncsi tekintetét továbbra is a lányon tartja.

- Megálmodtad… ééértem.. bólint helyeslően de van ebben szarkazmus is egy kevés. A nevének különös átformálódásán már igazán nem akad fenn. De a szeme vidám és jókedvű a beszéd hallatára.

A fejmosást is bűnbánó arccal hallgatja. Majd már csaknem kitér megrögzött hitéből és hangot ad nemtetszésének a lehetetlen kérésre avagy feltételre, de végül beadja a derekát.
Olyan ájtatos pofával közelít a roggyant siklóhoz mintha a Szent Lukrécia Rend oltárát környékezné meg hogy lerója kegyeletét. Féltérdre is ereszkedik, hogy az evolúcióban közelebb kerüljön a kiváltságos csúszómászóhoz.

- Ó magasságos és méltóságos sikló vagy mi a szösz. Esedezem bocsánatodért amiért falhoz csaptalak pedig csak szimplán földhöz akartalak vágni. Belátom tévedésemet és meghajlok előtted. Tudom te sosem tennél ilyet de hiszen képtelen is vagy rá. Remélem nem zavartam fel nyugalmas álmodat és füledet sem bántja a könyörgő szavam… Nem akartalak bántani és nem is teszem többé... - végez a töredelmes bocsánatkéréssel de egész idő alatt valójában csak Mirit szemléli a szeme sarkából.

- Így megfelel? - néz pikírt módon a lányra.

Újfent felegyenesedik és most már egy csipetnyit komolyabb arccal figyel Myrle mondókájára. Újra gyülekeznek a felhők a tekintetében már.

- Az aggodalom sohasem hiábavaló kis hölgy. Én igyekszem hozzád nyíltan beszélni majd. Többségében figyelek majd erre… - kacsint rá hamiskásan. De a folytatás már kevésbé kedélyes. Különösen a boszorkány szó említésére vonja össze szemöldökét.

- Az viszont kifejezett baj hogy nem tudsz olvasni. Ez orvosolható. Mert ami itt ebben áll az nagyon fontos lehet. - lapoz bele a könyvbe és keresi az imént látott ábrák egyikét.

- Eszem ágában sincs megvenni, vagy elvenni a tulajdonodat. Nem is foglalkoznék ezzel ha nem tűnt volna fel benne valami. Valami olyan ami komoly veszélyt hozhat.

Hangja most már inkább aggódó és vészt jósló.
- Azt hiszem meg kellene tudnunk pontosan mi áll a könyved lapjain. Én nem értem a nyelvet melyen ez íródott te pedig nem tudsz olvasni. De amit felismerek belőle az az ősi sötét mágiát idézi. Nem tréfadolog… - ingatja a fejét.

Át nyújtaná a könyvet kinyitva hogy hátha mégis talál benne a lány valamit ami támpontot adhat. Fürkésző tekintetét a lány szembogarába fúrja hogy lássa a legapróbb rezdüléseket is abban. Tudja meg kell nyernie ennek az ügynek, bár szíve szerint már most kimaradna ebből is.

~Nem hiába… Nehéz a kalandorok élete… és többnyire ezért drámaian rövid is…~ sóhajt egyet és gondolja el mindezt a hosszú pillanat alatt.

– Nincs választás, ez nem kívánságműsor! Hátrálj, vagy...vagy akkor gyík leszel, szavamra! -* próbálja hangját jóval bátrabban, szabad kezét vészjóslóan emeli előre, csontos mutatóujjával egyenesen Jeremy felé bökve.

Az ismeretlenben hamar felismeri az ismerős alakot. A kép darabjai lassan összeilleszkednek, így egészt nyerve rádöbben, kivel áll szemben.*

– Áh, Jemermi! Már azt hittem, hogy nem te vagy. Láttam ám, hogy jössz. Megálmodtam!

*A lánynak, ahogy régen is, most is nehezen áll a szája a férfi nevére. Valahányszor rápróbál, olyan, mintha levegőt próbálna harapni, így megmaradt inkább a "Jemermi" megoldásnál. Nem olyan nyelvkímélő, mint a Rarora volt, de kezdetnek megteszi, legalább is Myrle számára. Talán majd idővel eljut odáig, hogy sikereket érjen el anwari kiejtésének finomításában, ám ez a jövő zenéje.
Csöndesen lép beljebb, de gyanakvó, sötétkék szemeit nem veszi le a vadászról. A férfit a nyers bőr, vad és erdő szaga lengi körül. A felismerése önkéntelenül is elmosolyodik. Amaz úgy lopja magát a lány szívébe, hogy nem is tud róla, még akkor is, ha a falhoz vágta Rarorát -márhogy nem a szépet, a silót!*

– Bocsánatot kell kérned. – *tudatja, kerek állát egész magasra szegi, ahogy elhalad Jeremy mellett. Kosarát a kopottas faasztalra koppintja, gombáit sorra kezdi kipakolni a felületre.*– Nem tőlem, Rarorától. A falhoz csaptad szegényt! Ott ül a tűzpárkány felett, most mondhatod neki, most nem alszik.

*A sikló valóban a tűzrakó hely feletti, számára kialakított fészekben hever, bár valószínűleg közel sem akkora a lelkesedése a bocsánatkérés - vagy bármi más- iránt, mint gazdájának.
Myrle az ajtót gondosan becsukta, így a ház nem hűl ki, ezt követően teafőzésbe kezd. A válaszok maradékát így adja meg, a vadászt közben hellyel kínálja.*

– Ha aggódtál is értem, fölösleges volt. Az Istenem kegyes volt hozzám, életben tartott és megajándékozott a nyelvetekkel. Nem értettem mit mondasz... többségében nem, de már értem. Többségében, ha nyíltan beszélsz.

*Míg a víz forr, maga a tűzhely mellé húzott lócára ül, ha a férfi addig nem ült le, az asztalnál lévő egyetlen szék felé int, hogy foglaljon helyet.*

– Nem tudom, nem tudok olvasni. A ti nyelveteket biztosan nem. – *A vallomása őszinte, ám a könyvre őszinte érdeklődéssel tekint.* – Rarora szerint boszorkány lakhatott itt előttem, minden bizonnyal az övé volt, de előre szólok Jemermi, amit itt találsz az az enyém! Megvásárolhatod tőlem, de annnnyira drága az áááraaa – * ejti hangsúlyosan a mondatot, fejének billegtetésével még rá is játszik, így kihangsúlyozva a borsos összeget* – amit talán nem is lennél hajlandó megfizetni érte!

Kincsek és átkok útján

Kezében a furcsa könyvecskével indul el, hogy alaposabban szétnézzen a kis kunyhóban. Megállapítja, hogy egyébként még lakályosnak is mondható lenne a kicsi ház, de nem kerüli el pillantását sok apró furcsa dolog. Éppen közelebb is lépne már mikor megszólítja valaki ifjú kissé szertelen de feltétlen felindultságról árulkodó hangon.
Lassan, kimérten fordul meg, s bár a hang nem ismerős neki a félelem szele meg sem lebbenti. Sőt!

Pimasz és jókedvű mosolyra húzódik szája, felismerve a hang tulajdonosát, elfeledteti egy pillanatra aggodalmait is, amelyet a kezében tartott iromány az imént okozott. Próbálja azért leplezni csodálkozását, hogy ezúttal megérti mindazt mit a lány mond neki.

- Nem tudom lehet-e választani kisasszony… néz egyenesen a leány szemébe.
- De ha mégis lehet akkor inkább gőte szeretnék lenni. Az valahogy jobban illik a személyiségemhez… - csukja össze végül a könyvet hangosan a kezében.

De érzi hogy a birtokháborításra valahogy magyarázatot is kell adnia ezért pár lépést közelebb lépve bele is kezd mondandójába.
- Talán emlékszel még rám… Jeremy a nevem. - jut eszébe hogy már a múltkor is tegeződtek.

Mondjuk az a farkasok hiteles közbenjárásának is volt köszönhető, hogy az udvariassági formulák oly gyorsan elkoptak.
~A futás és menekülés az udvariaskodás ellen való… és elősegíti a közvetlen beszélgetéseket. Feltéve ha a felek életben maradnak… ~ állapítja meg magában.

- Nem akartam rád törni hívatlanul és nem is lopni jöttem. Csupán egy aggodalom hajtott a múltkori eset kapcsán. De… - lép ismét egy lépést a lány felé.
- Te eddig is értetted azt amit mondtam? És… - teszi meg az önkéntelen kitérőt de a könyvre pillantva inkább azonnal a tárgyra tér.
- Egyébként ez meg honnan van? - mutatja neki a különös borítójú könyvet.

Kíváncsian fürkészve Miri tekintetét várja a válaszokat, vagy az érzést milyen lehet gőteként folytatni tovább, unalmasnak épp nem mondható életét.

Kincsek és átkok útján

Pár nap.
Mindössze ennyi telt el a farkasos kaland és gaeli Myrle újjászületésének első fázisa között. Miután az ismeretlen, erdő szagú férfi megmentette és magára hagyta a sérült lábával, sokszor eszébe jutott. Szép férfinak találta, magasnak, erdő közelinek. Ha el kellett volna gondolnia Nuldirt, azt valahogy így festette volna le.
Az ismeretlen elment és nem tért vissza, a vérhold áldozás pedig vele, vagy nélküle, de lezajlott. Bár nem úgy mint ahogy azt gaeli Myrle tervezte, várta, sőt.
Az áldozati tál és annak tartalma valamennyivel a rituálé előtt felrobbant, a benne lévő nyúlcsontokkal és vérrel szomorú mintát pecsételve az apró kuckó falaira és a benne lévő minden bútorra, eszközre.
Myrle biztos volt benne, az ajánlását nem fogadták el, ám sebei begyógyultak, a rituálét követően pedig már nem csak az állatok nyelvén értett, de az általa "újföldieknek" nevezett emberekén is.

Volt is nagy öröm. Megmutatta Raroranak, Abdonnak is, a többieket is megértette, mire vágyhatott volna még? Megvolt a szép, örökölt viskója, kompániája kibővült az elátkozott erdei siklóval, találkozott Istenével -aki azt mondta nem az, de miután az életét is megmentette, meg el is tűnt mint a kámfor ki tudja ugyebár! - meggyógyult és még az embereket is érti maga körül!

Az ominózus napra semmit sem tervezett. Mármint semmi olyat, mely a kúriához kötötte volna. Fedeles kosarával járta az erdőt, gyűjtögetett, gomba után kutatott. Talált is! Szépet, jót, színeset, mérgeset és a számára legértékesebb "mesemondós" fajtát is.
Anyanyelvén énekel, szökdécsel, kiélvezi gyógyult lába által visszanyert szabadságának minden pillanatát, egészen addig, míg el nem éri a házat. Mondták neki, hogy vigyázzon - Abdon meg is említette, hogy hoz neki valami spéci zárat az ajtóra- de zárnak még híján van, és látva a nyitott ajtót, bátorságnak is!

Jó pár pillanatba, percbe beletelik, míg ráveszi magát, menjen oda. Az mégiscsak az ő háza, az ő otthona ugyebár, meg hát... a siklója is bent van. Azt csak nem hagyná már hátra, mégiscsak az övé!
Óvatos, nesztelen léptekkel csoszog oda, az ajtófélfa mellől nyújtogatja a nyakát, úgy leskelődik mi, ki lehet bent. Az ismeretlen alak háttal áll neki. Megköszörüli a torkát, igyekszik a lehető leghatározottabb, legfélelmetesebb hangját elővenni.

– Tágulj a dolgaimtól és menj az Istenek kegyelmével, mert...Nuldirra mondom, gőtévé változtatlak! Vagy....vagy gyíkká! – utóbbit már jóval halkabban teszi hozzá. Ha szőre lenne, még azt is igyekezne felborzolni, hogy félelmetesebbnek tűnjön!

Kincsek és átkok útján

Szokatlanul nyugtalanul aludt rögtönzött erdei szálláshelyén a szabadban, pedig az erdő teremtményei most nem adtak okot erre. A minap történt kaland a farkasokkal még elevenen élt gondolatvilágában. Tudván hogy az idegen és furcsa lány megsérült, nem is hagyta nyugodni ez a gondolat. De nyugtalanságát mégsem ez okozta igazán, hanem meglehetősen furcsa álma. Próbálta felidézni, de csak foszlányokat látott belőle ködös emlékezetéből.

Feltápászkodott, sietősen összeszedte felszerelését és neki is indult útjának. A vizes síkos fű és helyenként agyagos talaj csúszóssá és nehézzé tette a járást a környéken. A közelbe érve még fel tudta fedezni a minap esett menekülés küzdelmeinek nyomát. Most lényegesen lassabban és óvatosabban közelítette meg a kicsi rejtett lakot a fa gyökerei között.

Közelebb érve kémlelte, hogy lát-e világosságot odabent. És mintha a tűz még parázslott volna, így bekopogott az ajtón. Mindhiába. Még párszor megpróbálta ezt de ugyanúgy sikertelenül.
Lelki szemei ( mert Jeremy ilyennel is rendelkezett) előtt már látta ahogyan a lány eszméletlenül fekszik a padlón. Ki tudja milyen állapotban. Ezt nem látták lelki szemei.
Ezért okosabbnak látta hogy illetéktelenül és jogtalanul, de ugyanilyen határozottsággal behatoljon a főbejáratnak csúfolt kicsi ajtón keresztül. A fejét is majd’ beverte az alacsony ajtófélfába pedig emlékezett hogy ezt a házikót liliputiaknak tervezték.

Belépbe ismerős derengés és furcsa szagok vagy illatok fogadták. Maradjunk a szagoknál inkább.
De a különös fiatal lánynak nem volt nyoma sem. Már éppen kifelé fordult volna mikor tekintete megakadt a fal mellett álló könyvespolcon. Valami idevonzotta tekintetét, de nem tudta mi az.
Közelebb lépett és ujjával végigsimított a könyvek gerincén. Nem tudta mit keres, igazából azt sem keres-e egyáltalán valamit. És ekkor megakadt a keze egy kiszögellésben.
A szélső könyv takarásában egy apró kis rejtett zug mutatta magát. Izgatottan húzta ki a könyvet mire az összes többi leborult párat kivéve a polcról. Káromkodott magában is egyet azonnal.
De nem volt ideje tovább bosszankodni mivel a kis zug ajtaja kinyílt és egy kis méretű könyvecske került onnan elő. És ez volt az amit már biztosan látott… ezt tudta ahogy kezébe vette.
A könyv borítóján lévő teljesen ismeretlen eredetű és értelmű rúna vagy hieroglifa volt az, amit felismert. Álmában látta már azt. Pontosan így nézett ki, mint ez itt.

Gyorsan fellapozta hát a könyvet, de rögtön rájött egy büdös szót sem ért belőle. A nyelv amelyen íródott nem volt ismerős számára. Különös tematikával írták vagy inkább vésték a könyvet meg.
A szövegezések után valami ismétlődő talán helyszínekre utaló egyszerű rajzok és számok szerepeltek.
Nagyon gyanús volt ez neki egy az egyben. És ami még jobban aggasztotta az az, hogy fellapozva az írást számtalan helyen általa már ismert egyértelműen sötét mágiára vonatkozó ábrákat, jelképeket talált.

- Hát ez már nem mulatság…. - gondolta magában. Mintha a farkasfutam az lett volna. El is gondolta hogy alaposan kikérdezi a fruskát aki… hol is van? Tette fel a kérdést ismét magának.

Újfent szétnézett kérdően a kis házikóban mintha attól várná a kérdésére a választ.