Az erdő

dddd

Csillagfényes randevú 22

A földön fekve most alkalma van megcsodálni az egész tejútrendszert amit a csillagok kirajzolnak az égre. És ha nem fájna olyan rettenetesen a válla, és tulajdonképpen az egész felsőteste ahová kisugárzik, biztosan meg is tenné ezt. Már csak azért is mert, meg sem tudja mozdítani a fejét úgy, hogy ne hasítson belé a fájdalom mint egy jégcsákány, a sarkcsillag pedig éppen a látómező középpontjára esik. ~Micsoda szerencse...~
Az intelemre hogy ne mocorogjon csak kényszeredetten elmosolyodik de most még ez is fáj.

- Pedig most akartam elszaladni. - nyögi - vagy akár fogócskázhatnánk is...

Nagy levegőket vesz amint a lány hozzá térdel és feltámasztja a fejét.
- Nagyszerű - látja is már a kis fiolát a kezében. - erre gondoltam.

Hagyja hogy Elara megitassa vele az üvegcse tartalmát, esetlenül fekve apró kortyokban nyeli le.

- Jó lesz már...- ejti vissza a fejét a földre megkönyebbültebben, egyúttal válaszol is Elarának, ahogy lassan el kezd hatni a szérum. A zsibogó bizsergés szétterjed a testében, és csak egy sokkal tompább fájdalom veszi át a helyét. Enyhe bódultság is együtt jár az itallal ezért kérdőn néz Elarára amikor megjegyzi hogy indulniuk kellene és nem maradhatnak itt.

- Miért vársz még egy farkast ? - mondja pikírt félmosollyal, de a választ már nem várja meg hanem megpróbál felkelni a földről. Pár rossz mozdulat után rájön hogy ez rutinból nem megy, de azért sikerül neki talpra állni.

- Még egy dolgot kérnék... - néz Elarára kissé kótyagos fejjel .
- Van egy darab szövet a zsákomban. Azzal kellene felkötni a karomat hogy ne húzza a vállam ... mert borzalmas.. - mutat a zsákra.
- Elég ha csak egy csomót kötsz rá majd beleakasztom a karomat.

És ha ezt megcselekszi Elara, akkor útnak is indulhatnak. Most már nem a fájdalom akadályozza a járását első sorban, hanem a szérum hatása. Kissé dülöngélve, kacskaringósan haladna előre.

- Mehetünk ? Bár foggalmam sincs hogy hová... *tesz egy széles túláradó gesztust*

Csillagfényes randevú

Elara tekintete egy pillanatra megakadt a férfin, ahogy a földön fekve próbált úrrá lenni a fájdalmán. A látvány megrázó volt: Jeremiah arca eltorzult, minden lélegzetvétele szaggatott és nehézkes. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy tudja, a helyzet rosszabb, mint elsőre hitte.

Gyorsan letérdelt mellé, a hideg talaj szinte égette a bőrét, de nem törődött vele. A férfi szavai lassan, vontatottan jutottak el hozzá, mintha a fájdalom nemcsak a testét, hanem a hangját is elszorította volna.
Jeremiah rekedtes hangon beszélt, és gyengén intett fejével a zsák irányába.

Elara nem habozott. Egy határozott mozdulattal nyúlt a fekete posztózsákért, és közben minden érzéke arra koncentrált, hogy gyorsan megtalálja, amit keres. Miközben kutatott, egy pillanatra felnézett a férfi arcára, próbálva nyugtató szavakat találni.

– Mindjárt meglesz. Csak tarts ki – mondta halkan, de közben magában imádkozott, hogy a fiola valóban ép maradt.

Ujjai végre rátaláltak a zöldes folyadékkal teli fiolára, és megkönnyebbülve húzta elő a zsákból. Gyors mozdulatokkal lecsavarta a kupakot, és Jeremiah mellé hajolt.

– Itt van. Segítek, ne próbálj megmozdulni – mondta, miközben óvatosan alátámasztotta a férfi fejét, és lassan a szájához emelte a fiolát.

Ahogy a folyadék eltűnt a fiolából, Elara mély levegőt vett, és visszatette a férfi fejét a földre. A tekintete egy pillanatra megpihent rajta, ahogy próbálta felmérni az állapotát.

– Ez elég lesz, hogy elinduljunk a város felé? – kérdi, inkább saját magától halkan.

Jeremiah továbbra is a földön feküdt, de a fájdalma talán már enyhült egy kicsit. Elara tudta, hogy nem lehet időzni – a városig még hosszú az út, és nem maradhatnak itt egy helyben.
Az jut eszébe, hogy most valószínűleg Darenn is ölni tudna egy ilyen löttyért, ha átváltozott már..Darenn. tehetetlennek érzi magát, nem tud segíteni a barátján, és szíve ebbe ketté hasad.

Csillagfényes randevú 21

Percekig markolja még a bumerángot, nem mintha képes lenne rá hogy eldobja vagy bármi egyebet tegyen vele. Közben a szeme sarkából a földön hanyatt fekve nézi ahogyan a fenevad küzd, majd megszabadul a pengétől és végül eloldalog. Erre a pillanatra várt mióta megpillantotta az erdő sűrűjéből kibukkanni. Erőtlenül ereszti el a bumerángot, az mellé esik le a fagyos dermett földre. Most már teljes felsőstestében szétterjed a fájdalom. A fagyott földön a lehelete is látszik ahogyan szaggatottan veszi a levegőt. És mindeközben megérkezik az aggódó Elara is hozzá.
Még az is nehezére esik hogy a tekintetével kövesse a nőt, fájdalma, kínjai az arcára vannak írva.

- Azt hiszem eltört a vállam vagy nemtudommim... úgyhogy egyelőre rohadtul nem tudok felkelni...[/b]-válaszol eltorzult arccal.
- A zsákomban van egy kicsi fiola - nehezen és vontatottan beszél
- Fájdalomcsillapító szérum. Kérlek... keresd meg. Az majd helyrehoz annyira hogy legalább a városig eljussunk valahogy...- int fejével a földön heverő fekete posztózsák irányába.
- Megismered a fiolát mert zöldes színű lötty van benne. Azt kellene meginnom. Remélem az nem tört el...

Teszi le újra a földre a fejét hogy csillapodjon a sugárzó fájdalom a bal válla felől. És azonnal eszébe jut Vlagyiszkaja aki biztosan össze tudná foltozni valahogy. Vajon merre járhat most? Nem is ismer senkit akire számíthatna és akiben megbízna rajta kívül.

Kiterülve várja hogy Elara előkeresse a kis fiolát.

Csillagfényes randevú

Elara kapaszkodott a kilátóba, ujjaival görcsösen szorítva a fát, mintha ezzel tartaná magát a valóságban. Szíve a torkában dobogott, miközben végignézte, ahogy Jeremiah belevágja az ezüst tőrt a farkas hátába. A lény vonyítása, amely egyszerre hordozta egy vadállat fájdalmát és valami ismerős, szívszorító emberi keserűséget, végigfutott a gerincén.

"Nem, Jeremiah, ne!" akarta kiáltani, de hangja elakadt a torkában. Tudta, mi történik, mi zajlik Darenn testében , és a látványtól megdermedt. Az ezüst pengéje nemcsak a farkast sebezte meg, hanem az embert is, akit Elara ismert, akit barátjának tartott, akihez kötődik, és akit félt.

Ahogy a farkas hátravetette magát, és Jeremyt a tartóoszlopnak préselte, Elara tehetetlenül nézte végig a jelenetet. Az oszlop vagy a csontok recsegése és a férfi fájdalmas kiáltása olyan hangok voltak, amelyeket soha nem akart hallani. Könnyei lassan szivárogtak ki, keze remegett.

A farkas mozdulatai egyre kaotikusabbak lettek, ahogy megpróbálta kirángatni a tőrt. Elara szíve fájdalmasan összeszorult.

Amikor a farkas végül kirántotta a tőrt és elrohant, Elara úgy érezte, hogy a világ körülötte mozdulatlan lett egy pillanatra. A vadállat távolodó alakja, amely az erdő sötétjébe tűnt, magával vitte a megkönnyebbülés halvány szikráját.

Lemászott egy biztonságosabb pontra, mielőtt Jeremiah-hoz sietett volna. Ahogy odaért a földön fekvő férfihoz, fájdalom hasított belé. Jeremiah megsérült miatta – miatta, mert a farkas hozzá kötődött, és mert ő képtelen volt cselekedni.

-Jeremiah,..-szólította meg remegő hangon. Letérdelt mellé, próbálva óvatosan megérinteni a vállát. - Ho.. hogyan tudok segíteni? Kérlek mondd meg mit tegyek..- Hangjában aggodalom és bűntudat keveredett.

De még ebben a helyzetben sem tudta kiverni Darenn-t a fejéből. Hol van most? Túléli-e? Az aggodalom nem hagyta nyugodni, de előbb Jeremiah-nak kellett segítenie.

-Nem lesz semmi baj..f..fel tudsz kelni? -A hangja megremegett, de igyekezett határozott maradni. Tudta, hogy ez a helyzet nem lesz egyszerűen megoldható, de mindent elkövet majd, hogy megvédje mindkettőjüket, közben lesve az erdő felé pillant, de már nem látja a farkast. Össze szorult szívvel gondol Darennre, és arra, hogy valószínűleg nem lesz mellette, hogy ápolja.

Csillagfényes randevú

*Az ezüst bármennyite is nem talál el létfontosságú szervet, annál kínzóbbnak és fájdalmasabban hat, a pengétől kék pókhálófonalként terjed szét a bőrében a hatás. Egyszerűen már azt se képes felfogni, hogy az oszlop reccsen, vagy, hogy a férfi már nincs a hátán. Üvölt kínjában, mancsával a háta felé kap, a karmaival szántja a bőrét, hogy kimozdítsa a tőrt. Mikor a véletlen során kirántja, enyhén megkönnyebbül, de túl sokáig érintkezett vele, a marás nem marad abba és mintha a farkas a saját alakját se lenne képes már megtartani. Amennyi erőt érez még a lábaiban, az erdőbe rohan, ott pedig addig, míg egy nagyobb sziklának neki nem csapódik. Teljesen visszaalakulva, kék eres bőrrel liheg az egyik fa mentén felkapaszkodva Darenn. Tudatában van a történteknek, a hátából csorog a vér, de még a történtek hatása alatt áll, muszáj lenne legalább a városig eljutnia, úgy sejti, nem lehet már messze.*