Székváros időjárása |
Frissen regisztráltak |
Diana
Annie Miller
Lady Mirawil Seizu
Garado Grogó
Zolvan Mereidoc Tretoion

Szabad Kereskedővárosok
![]()
Az elveszett jogar
A szépen berendezett, eleganciát, és katonai egyszerűséget ötvöző iroda híven tükrözi a félelf megjelenését is. Az ablak csukva van, de szerencsére üveges, így ki lehet látni, és valóban az udvarra néz, ahol az őrök némelyikét gyakorlatoztatják. Némi erőnléti edzésnek lehet szemtanúja Vlagyiszkaja. Az alparancsnok az íróasztala mögötti székre huppan le. Az asztal előtt három szék van már kirakva, azok felé mutat. - Kérem foglaljanak helyet. - Mikor feléjük fordul, Beliont vizsgálja még egy kicsit, aztán viszont Aurorára és a nő mondandójára figyel mielőtt válaszolna. - Igen, a parancsnok elmondta, hogy mit szedjek össze maguknak mára, nem is rabolom az idejüket, legalábbis ameddig nem szeretnék. - Tekint rájuk széles mosollyal, felpillant Vlagyiszkajára is, aki helyet se foglal, és mintha nem is figyelne. Tegnap azért kifaggatta Sebolt az utazásáról, így kevésbé lepi meg a viselkedése. - Szóval a tolvajcéh! - Köszörüli meg a torkát. - Axafahlban, mint mindenhol máshol, mindig is voltak tolvajtársaságok, kisebb-nagyobb összeverődések, de sohasem olyan mértékben, hogy céhhé szerveződjenek nálunk. Azt még nem tudjuk, miért, hogyan és pontosan mikor jött létre a mostani itt, de több, mint két éve lehetett. Azóta próbáljuk felderíteni a szervezetüket, azonban alacsonyabb rangú tagokat sikerült eddig csak kézre keríteni, és ők sosem vezettek mélyebbre. Azt kell mondjam, hogy sokkal szervezettebbek, mint azt egy hirtelen összeállt tolvajbanda indokolná. - Néz körbe a csapaton, mintha sejtetni akarna valamit, azonban lehet ezt még így nyolcszemközt sem szívesen mondja ki. - A jogar elrablása előtt bukkantunk rá egy nyomra, ami a munkásnegyed egyik raktárához vezetett volna el minket. Még mielőtt oda mehettünk volna nyomozni, a rablás napján felgyújtották azt, és a környéket körülötte, így a jogarral együtt ez a lehetőségünk is elveszett. A céhnek van pár tagja, akik még mindig börtönben vannak itt nálunk, de sajnos nem tudnak semmit, vagy nem tudtunk kiszedni belőlük semmit. Tevékenységük eddig útonállásra, és kisebb lopásokra korlátozódott, a belvárosban alig voltak jelen, így az őrség sem tekintette őket nagy fenyegtésnek. Óriási meglepetést okozott, hogy el tudták lopni a jogart, és milyen profi módon. - Gondolkodik egy kicsit, majd megint körbetekint a csapaton. - Ez minden lényeges információ, de kérdezzenek nyugodtan, hátha kihagytam valamit. Ague, Mokto, Zeeli, Kajko |
![]()
Aurora D'Lange
2024-04-19 12:33
Titulus: Macska
Hozzászólások száma: 218 Regisztráció ideje: 2016-09-08
Az elveszett jogar
Rendben, Vlagyiszkaja, később megbeszéljük. - biccent a nőnek. Türelmesen várakozik, amíg be nem terelik őket. Könnyed léptekkel sétál beljebb, az alparancsnokot nézve, de úgy tűnik, társainak nem tűnt fel, ami neki igen. Egy gyors, ámde sokatmondó tekintetet vált a félelffel egy apró bólintást eszközölve, ami tényleg csak akkor tűnik fel, ha valaki nagyon odafigyel rájuk. Öröm újra látni, alparancsnok. -ejt meg egy kecses pukedlit, de amíg a férfi irodájába el nem érnek, nem szólal meg, és ott is csak akkor ül le, ha hellyel kínálják. A többiekre néz, hogy akarja-e bárki közölni az idefáradásuk okát, de aztán végül magára vállalja. - Nos...örülnék, ha már azzal a hírrel fáradhatnánk ide, hogy megtaláltuk, amit meg kellett találnunk, de attól tartok, szükségünk van némi információra, és a parancsnoka arról tájékoztatott, hogy Önnél fellelhetjük. Nevezetesen arról a bizonyos tolvajcéhről...- pillant hátra társaira, majd a férfira újra. ddd |
![]()
Az elveszett jogar
*Lassan őrölnek itt is a kerekek, főleg a rend éber őreinek fejében így reggel. Ő se igazán lenne odáig, ha mindjárt intézkednie kéne, amint munkábaállt. Egy széles vigyor terül szét az arcán, egyet biccent az őr felé, mikor ráterelődik a tekintete. Az alparancsnok, már kap egy határozott 'Jó reggelt!' köszöntést is, ám ahogy észreveszi a lankadt lelkesedést, még annál is magasabbra kúsznak a szájszélei, azt meg végképp megérti, hogy a nőket szívesebben nézegetik errefelé is a férfiak. Mikor beinvitálja őket, megy a többiek után, neki egyértelmű, hogy rajtuk kívül erről más nem tudhat, és ez vonatkozik a kaszárnya őreire is.* |
![]()
Vlagyiszkaja
2024-04-18 09:22
Titulus: Erdei lények
Hozzászólások száma: 63 Regisztráció ideje: 2023-11-27
Az elveszett jogar
A gondolatokra és aggodalmakra ismét csak magában könyvel egyet. Majd Aurora felé fordul. - Nem szó szerint fagyaszt, de blokkolja a mozgási lehetőséget a szürke és az agyi tevékenységet is a kék.- Mondja el végül. - Bővebben később kifejthetem. Az íj és a nyilak még köpeny alatt is eléggé látványos, így részemről csak a hegyek és a másik felem marad.- Néz el Belion mellett, amire külső szemlélőként azt hihetik hogy a férfira néz, de valójában a mögötte lévő területeket nézi. Érzi, ő másként lát és másként gondolkodik, mint a páros. A kaszárnyában a fogadó (Városi őr 138:) férfi felé csak biccent és körbetekintve várakozik rögzítve annak szagát is. Nettara érkezésére oda figyel és egy mélyebb levegőt véve őt is rögzíti magában. Mikor felé fordul és a biccentést viszonozza, tekintetével csak figyeli. Követi, amint mutatja az utat. Az irodában nem foglal helyet, körbenéz, szimatol megszokásból és állva marad, ha van ablak, kíváncsian néz ki a gyakorlatozók tevékenységeire. Nem a szavak embere ez már mindenkinek világos ezért, hagyja a párost beszélni. |
![]()
Az elveszett jogar
Így reggel a városházánál is sokkal nagyobb a sürgés-forgás, ahogy beindul az élet, de a főtér még mindig látványosan üres, nem mintha a szobornézegetésen kívül sok dolgot lehetne ott csinálni. A kaszárnyák kitűnnek az azokat körbevevő emeletes házak közül. Kialakításuk sokkal egyszerűbb, lényegretörőbb, mint az a katonai létesítményeknél szokás. Udvarain több városi őr is gyakorlatozik, vagy csak beszélgetnek. Amint az egyikhez, aki a kapunál őrködik, oda érnek, a testes, alacsony férfi unalmából tér magához, mikor megszólítják. (Városi őr 138:) - Jó napot. - Vágja oda egykedvűen, mint aki épp most ébredt csak fel. A kis csapatot jól megnézi magának, talán Beliont kevésbé, majd lassan megfordul, és odaszól egy társának, akinek elmondja ugyanazt, amit Aurora mondott neki. Az el is indul a kaszárnya épületébe, az előttük álló őr pedig visszafordul feléjük. - Kis türelmet. - Varázsol egy bárgyú mosolyt az arcára. Pár percen belül meg is érkezik az alparancsnok, akit Aurorán kívül is mind láthattak már, mikor a férfi elkísérte őt érkezésükkor a kocsihoz, amivel a kikötőből begördültek a városba. Jelenleg is a többi őrtől eltérő, díszesebb kemény bőr mellvért van rajta, oldalán kard, fején pedig a sisakot sem viseli. Így hosszú barna haja mellett tökéletesen kivehetőek hegyes fülei, egyértelműen jelezve, hogy elf vér folyik benne, de fizikuma arra engedhet következtetni, hogy csak félig. (Achiel:) - Jó reggelt! - Érkezik meg egy kedves mosollyal az arcán. - D'Lange kisasszony! - Biccent felé, amint eléjük áll, és a tekintete talán a kényelmesnél pár századmásodperccel többet időzik a nőn, mint kellene, de aztán gyorsan át is fordul a másik kettőhöz. - Achiel Nettara, a városi őrség alaparancsnoka, örvendek! Ön bizonyára Vlagyiszkaja. - Biccent neki is, majd mikor Belion felé fordul, mosolya egy kicsit lejjebb apad. - Ön pedig Argaladori Belion, ha jól sejtem, igazán örülök. - Szemei gyorsan végigfutnak a férfin, de aztán megfordulva kicsit beljebb lép. - Kérem kövessenek, megkaptam a parancsnoktól kérésüket, az irodámban kényelmesebb körülmények között tudjuk megbeszélni azt. - Indul el, remélve, hogy követik, beszédével szándékosan nem utal a jogarra, vagy az ügy bármely részletére. Ague, Mokto, Zeeli, Kajko |
![]()
Aurora D'Lange
2024-04-17 19:31
Titulus: Macska
Hozzászólások száma: 218 Regisztráció ideje: 2016-09-08
Az elveszett jogar
De így olyan is ráléphet, akit nem akarja, hogy rálépjen. De mi történik, ha rálép? Odafagy? - még mindig nem biztos benne, hogy ez egy jó ötlet, de ha a nő hozni akarja a nyílhegyeit, hát hozza, ha ettől jobban érzi magát. Követi Vlagyiszkaját, rábízva a nőre magukat, hogy eljuttassa őket a kaszárnyába, közben ő is figyeli az utcákat és megjegyzi, merre mennek. Belion tekintetét látva csak biccent. Megyek én előre, ezen ne múljon. - sétál oda az őrtoronyhoz a kicsiny csapatot vezetve, és az első emberhez egyaránt, akit meglát. - Kellemes napot. A nevem Aurora D'Lange, és a társaimmal, Vlagyiszkajával, és Argaladori Belionnal együtt érkeztünk Achiel Nettara alparancsnokhoz. - mondja el a nevüket és a látogatásuk célját is. ddd |
Online karakterek |
Jelenleg 2 ember online, ebből
0 bejelentkezett karakter:
0 bejelentkezett karakter:
Legendás szólások |
"*Csak fintorog a távozó Holdviola után* Biztos központi része az összejöveteleknek, feltéve ha azokat a ravatalozóban tartják..."
Theod Kyvan tollából
2022-05-26
Fórum utolsó hozzászólásai |
Az erdő:
Havi ranglista:
A kúria és környéke:
Havi ranglista:
Aurora D'Lange
2025-04-18 12:56
2025-04-18 12:56
Havi ranglista:
Gavriel Duval
2025-04-01 00:00
2025-04-01 00:00
A kúria és környéke:
Aren Nysard
2025-03-23 14:45
2025-03-23 14:45
Havi ranglista:
Antonio Coimbra de la Coronilla
2025-03-02 01:04
2025-03-02 01:04
Kedves idegen! |
Az oldalra való regisztráció ingyenes!

Felhívjuk a figyelmed, hogy a játék helyenként trágár szavakat és erőszakos jeleneteket tartalmazhat.
Kategória: real-time szerepjáték
Bővebben: saját fantasy világ
Oldal indulás: 2015.11.23
Felbontás: bármekkora
Karakterek száma: 114
Bővebben: saját fantasy világ
Oldal indulás: 2015.11.23
Felbontás: bármekkora
Karakterek száma: 114

Licenc
Minden jog fenntartva © 2016, Ács Raymund | © 2017 - 2025 Novák Enikő
A weboldal teljes tartalmára a Creative Commons BY-NC-ND 4.0 Nemzetközi Licens érvényes!