Székváros időjárása |
Frissen regisztráltak |
Diana
Annie Miller
Lady Mirawil Seizu
Garado Grogó
Zolvan Mereidoc Tretoion

Szabad Kereskedővárosok
![]()
*Kíváncsian kémlel kifele a hajóból, de semmi számára érdekes nem akad, meg aztán Kroza már indul is, ő köpenyt kanyarít magára, aminek a csuklyarészét felcsapja a szitáló eső okán. Ahogy a kocsihoz érnek, segít az öregnek beszállni, nem kérdezősködik, tudja hamarosan fény derül mindenre, csak idő kérdése. Menetirányt foglal helyet jobb oldalt, Kroza mellett, míg várakoznak, lehajtja a csuklyát. Nemsokára két alak is beszáll hozzájuk, a mellette ülő férfi pedig bemutatkozik, majd rá tekint, esélyesen neki se ártana ezzel kezdeni. A másik kettő felé fordul, ha leveszik addigra a takarásul szolgáló anyagot, akkor némi megszeppenéssel, de szintén bemutatkozik.* Belion vagyok, főleg vámtiszt és írnok. *Nyújt kezet, ha Aurora leemelte a csuklyát, akkor csak Vlagyiszkajának, ha nem, akkor neki is.*
|
![]()
Axafahl:
https://ibb.co/NNHVv6Z https://ibb.co/VCkcNbx https://ibb.co/5BzzyWg Az Axafahli Hercegség üde színfolt a Szabad Kereskedővárosok déli részén. Egy hegyekkel körbevett félsziget, melytől északra és délre is messze található csak a következő nagyobb település. Talán ennek köszönheti viszonylagos gazdagságát, a távolságok miatt sokan megfordulnak itt pihenni, vagy csak azért, hogy biztonságban töltsék az estét, mielőtt folytatnák útjukat akár földön, akár a tengeren. E mellett jó viszonyt ápol a határait jelző ormokon túli Torde Királysággal, melynek nincs kikötéje ezen a tengeren, így kapcsolatuk kölcsönösen hasznos, Torde a várost használhatja, mint egyfajta szabad kikötő a nélkül, hogy a rendet neki kellene ott fenntartania, Axafahlnak pedig nem kell tartania legközelebbi szomszédja támadásától. Uralkodója hercegi címet visel, és hasonló hatalommal rendelkezik városállama felett, mint máshol egy király. A legfontosabb ügyeket azokkal ellentétben nem egy nemesi, hanem csak a városi tanáccsal kell megvitatnia, ez azonban ritkán akadályozza akarata véghezvitelében, mivel mindössze három tagja van a tanácsnak, amiből egyet maga a herceg jelöl ki. A másik kettőből a polgálmestert a szavazásra jogosult lakók, a hivatalos polgárok választják meg maguk közül. A megbízatás halálig, vagy lemondásig tart, de ha elég polgár elégedetlen vele, akkor a herceg engedélyével bármikor új szavazás írható ki, ami csak tovább növeli az uralkodó befolyását. A harmadik tag a városi őrség parancsnoka, akit a herceg és a polgármester együtt jelölnek ki, ha ők nem tudnak megegyezni, akkor erről is szavazás írható ki, de ez igen ritkán fordult elő. Axafahli polgári címhez jutni rendkívül nehéz, leginkább csak származás alapján szerezhető meg, kinek mind két szülője axafahli polgár, az szintén polgári címet kap. Axafahl kiépítése sokban nem különbözik a Szabad Kereskedővárosok többi tagjától, vagy bármely más városétól. Fallal körbevett belső részén laknak a gazdagabb polgárok, és ott találhatóak a legfontosabb intézményei, épületei. Körülötte szépen terjengenek a városba már be nem fért lakók kolóniái, munkások, szolgák, a szegényebb réteg. Azon még kintebb lépve pedig szántóföldek nyúlnak el a közeli erdőig és mocsárig. A városban a halászat is népszerű, és több kézműves terméket is exportál, de legnagyobb bevétele a kereskedelemből és a hegyek lábánál megbúvó bányájából kivájt ezüstből származik. A közelben van még egy már kimerült kőfejtő is, amiből Axafahl alapjai épültek. Elzárt helyzete miatt viszonylag békés hely, de azért évtizedenként akad egy-egy útonálló, kalózkodó és fosztogató csőcselék, akik szerencsét próbálnak itt is, eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel. ----- Az elveszett jogar: Bár felhős az ég, szerencsére csak szemerkél az eső, így a kikötőben a hajóforgalom is a megszokott ütemben folyik. A palotához legközelebbi három móló üresen áll, előttük egyértelmű narancs színű, a város címerével ellátott zászlók jelzik, hogy különleges hajókra várnak, így oda másnak nem tanácsos kikötnie, hacsak nem szeretne bajba kerülni a város katonaságával. Dél körül fut be a második mólóhoz a város büszkesége, az óriási orrdísszel ellátott kereskedelmi és harci bárka. Axafahl leggazdagabb emberének és egyben polgármesterének, Kroza Gapoiloane-nak a tulajdona. Hivatalosan a városnak ajándékozta, így a tanács bármely tagja igénybe vehetné, vagy küldetésre indíthatná, de előtte mégis mindig engedélyt kérnek tőle. Jelenleg ő is a fedélzetén utazik az általa a kényes feladatra kiszemelt személlyel. Argaladori Belion épp megfelelő beszélgetőpartnernek bizonyul a rendkívül öreg, bottal bicegő férfi számára. Örömmel vonja le következtetéseit közben, talán még neki is jó lenne a számokkal ennyire jól bánó ember, főleg ha sikerül megtalálnia, amit keresnek. Még kikötés előtt tájékoztatta Beliont, hogy addig a hajón maradnak, ameddig a másik kettő is meg nem érkezik melléjük. A második alig egy óra múlva érkezik, az pedig az első mólóhoz úszik be, majdnem percre pontosan akkor, amikorra azt számolta Kroza. A gyönyörű és gyors luxusfregatt a herceg saját tulajdona, azonban ezen most nem ő érkezik meg, hanem a városi őrség alparancsnoka, Achiel Nettara, és ő sem jött üres kézzel. Aurora D'Lange saját szobájában várakozhat, vele is közölve lett, hogy addig a kabinjában maradjon ameddig mind a három hajó be nem fut, ezt sajnos ő nem láthatja belülről, így kénytelen a megbízójára hagyatkozni annak tekintetében, hogy ez mikor történik meg. Addig is Achiel egy hosszú, szürke, csuklyás köpenyt nyújt át neki, már megbeszélték, hogy ebben kell kilépnie a kocsiig, ami majd továbbviszi őt a tanács elé. A harmadik hajóra egészen naplementéig kell várni, Belion a bárka kapitányi szobájából tökéletesen láthatja a környéket, az érkező és távozó hajókat, így ő értesül először arról, hogy a harmadik mólóhoz is hamarosan kikötnek. Egy kis méretű, de jól manőverezhetőnek tűnő karavella érkezik. Pompájában alulmarad a másik kettővel szemben, de azoknál legalább kecsesebben köt ki. Fedélzetén Sebol el Zaiban, az udvari mágus fia érkezik meg nem titkolt izgalommal, elsődlegesen azzal kapcsolatban, hogy elégedett lesz-e apja az általa talált személlyel. Vlagyiszkaja tőle is kapott egy csuklyás hosszú köpenyt, csak ő kék színben, és alázatosan megkérte, hogy az érkező kocsiig viselje azt. A csöpögő eső jó ürügy lehet annak viselésére. Mikor még ki se kötött az utolsó hajó, Kroza a földre koppintja sétapálcáját és bicegve elindul kifele, ezzel jelezve, hogy indulhatnak. A csepergés ellen fejére tesz egy kalapot, ha Belionnak nincs semmije, amivel az eső ellen védekezhet, akkor meg van engedve, hogy ő is elvegyen egy neki tetsző fejfedőt a fogasokra akasztott széles választékból, mivel ő nem kap köpenyt megbízójától a hölgyekkel ellentétben. Persze, ha nem zavarja, hogy egy kicsit megázik, azzal is megbékél az öreg. A bárkáról távozva a móló előtt közvetlenül az ő hajójuknál áll egy díszes kocsi, vastag függőnyökkel takart ablakokkal. Az elé fogott két paripa nyugodtan pihen hajtójukkal egyetemben, aki varrott mintákkal színesen díszített esőkabátot visel. A beszálláshoz Kroza igénybe veszi Belion segítségét, majd őt is beinvitálja. Csak pár percig kell várniuk, mire megérkezik a másik két vendég is. A bő csuklyával és köpennyel fedve a két nő nem láthatják egymást teljes valójukban, de esetleg más érzékeik segíthetik őket, ahogy a kocsi felé sétálnak két irányból. Achiel a kocsi bal oldalára kíséri Aurorát, míg Sebol a jobbra Vlagyiszkaját. - Örültem. - Biccenti fejét Aurora felé a láthatóan félelf alparancsnok elköszönésként, miközben átad egy csőalakú bőrtokot a benn ülő öregnek, egymás felé egyikük sem szól egy szót se, a nélkül veszi át azt Kroza. - Sok sikert! - Mosolyog Vlagyiszkaja felé mély meghajlással a davokari felmenőjű ifjú, majd a kocsiban ülő Kroza felé fordul ő is, és átnyújt egy vastag bőraktát neki. - El hoztam uram mindent amit kért. - Az öreg szó nélkül veszi el tőle is a tárgyat, majd csak int felé kezével, hogy elmehet. Amint Aurora és Vlagyiszkaja is felszálltak a kocsiba, az lassan elindul, Achiel és Sebol pedig ott maradnak a mólónál. A kocsiban négy hely van, két menetiránnyal szembeni, és két azzal ellentétes irányú ülés. Kroza a menetirányú bal oldalon foglal helyet, már csak az a kérdés, hogy vendégei mely helyeket választották, és hogy mi történik akkor, mikor végre ők is szembesülnek azzal odabenn, hogy kiket hozott össze a sors erre a feladatra. - Jó napot, Kroza Gapoiloane vagyok, Axafahl polgálmestere. - Mutatkozik be végül a nők felé is, végre megszólalva, mást nem tesz hozzá, bízik benne, hogy őket is tájékoztatták a hajó útjaikon, majd Belionra néz, mintha azt várná, ő folytassa. ----- Sorrend: Belion-Aurora-Vlagyiszkaja-mesélő(Toghvan) Ha úgy alakul, akkor persze a sorrend változhat, vagy olyan eshetőség is lehet, hogy csak két karakter beszélget, és akkor át tudják ugrani a többieket, PM-ben is mindent megbeszélünk ha kell, és mindig közlöm a változásokat. Illetve remélem elnézitek nekem, hogy a bevezetőben megengedtem magamnak a karaktereitek egy kis mozgatását, de innentől újra a tiétek a pálya. ;) Ague, Mokto, Zeeli, Kajko |
![]()
Aurora D'Lange
2024-02-11 20:13
Titulus: Macska
Hozzászólások száma: 218 Regisztráció ideje: 2016-09-08
Bármi, ami a Szabad Kereskedővárosokban játszódik.
ddd |
Online karakterek |
Jelenleg 1 ember online, ebből
0 bejelentkezett karakter:
0 bejelentkezett karakter:
Legendás szólások |
"*Csak fintorog a távozó Holdviola után* Biztos központi része az összejöveteleknek, feltéve ha azokat a ravatalozóban tartják..."
Theod Kyvan tollából
2022-05-26
Fórum utolsó hozzászólásai |
Az erdő:
Havi ranglista:
A kúria és környéke:
Havi ranglista:
Aurora D'Lange
2025-04-18 12:56
2025-04-18 12:56
Havi ranglista:
Gavriel Duval
2025-04-01 00:00
2025-04-01 00:00
A kúria és környéke:
Aren Nysard
2025-03-23 14:45
2025-03-23 14:45
Havi ranglista:
Antonio Coimbra de la Coronilla
2025-03-02 01:04
2025-03-02 01:04
Kedves idegen! |
Az oldalra való regisztráció ingyenes!

Felhívjuk a figyelmed, hogy a játék helyenként trágár szavakat és erőszakos jeleneteket tartalmazhat.
Kategória: real-time szerepjáték
Bővebben: saját fantasy világ
Oldal indulás: 2015.11.23
Felbontás: bármekkora
Karakterek száma: 114
Bővebben: saját fantasy világ
Oldal indulás: 2015.11.23
Felbontás: bármekkora
Karakterek száma: 114

Licenc
Minden jog fenntartva © 2016, Ács Raymund | © 2017 - 2025 Novák Enikő
A weboldal teljes tartalmára a Creative Commons BY-NC-ND 4.0 Nemzetközi Licens érvényes!