Smaragd felföld

Elf kolónia

*Néhány napig tartott csak az út, hogy a kolóniát körbeölelő faépítésű falig eljusson. Bizony oda már akárkit nem engednek be. A lóval megáll a kapu előtt és a csuklyát levéve lehalássza a hátáról az íjat és egy nyílvesszőt. Odafentről a toronyból már érkezik is a felszólítás.*
- Minden fegyverét pakolja maga mellé, azonnal lemegy valaki ellenőrizni az illetékességet és a jövetele… *De befejezni már nem hagy időt neki, a nyílvessző becsapódik a mögötte lévő fatáblába.*
- Beluar ne szórakozzál itt nekem! Tudom, hogy az apádat előléptették, de ne legyen tőle nagy az arcod! Kibaszottul gyorsan nyissátok ki a kaput, míg szépen vagyok! *Kiabál fel, a válasz se várat sokat magára, nyílik a kapu, egy őr bukkan csak fel mögötte.*
- Nem vártunk, azt hittük még tart a kiküldetés. *Ereszt meg egy kimérten rosszindulatú mosolyt a nálánál idősebbnek kinéző férfi. Vele nem is mer olyan otrombán beszélni, mint, ahogy előbb kiabált.*
- Már hazajönnöm sem szabad? *Nyel egy nagyot a válasz előtt, itt ugyanis az idősebb és magasabb rangú tiszteket máshogy kell kezelni, ha jót akar magának az elf.*
- Én ilyet nem mondtam, üdvözöllek itthon. *Ereszti be a lóval érkező nőt, egy darabig, ott aztán két elf nő várja, hogy áttúrhassák tüzetesen a csomagját. Aren gyűrűjét és a karkötőt magánál tartja, ahhoz akkor merjenek hozzányúlni, ha lila foltot akarnak a szemük alá, ez pedig az arcára is van írva. Türelmetlenül topog. *
- Fáradt vagyok, a ló is kivan, éhes vagyok, nem sietnétek? Tudjátok, hogy nem hoznék be semmit, amit nem lehet. *Azok csak egy illedelmes biccentéssel folytatják a dolgot.*
- Ismered a szabályt, meg kell nézzük. *Közli teljes komolysággal, a legudvariasabb hanglejtésben, amit csak el lehet képzelni. *Miután sikeresen bebocsátást nyer, bevezeti a lovat az istállóba, majd a hatalmas több százéves tölgyek között lépkedve indul el megkeresni a szállását. Itt a fák hatalmasra nőttek, és ágaik vaskosak és szerteágazóak, nem is véletlen. Olyan növénymágia lakozik a kolónia tagjaiban, hogy ez nem is csoda. Indák és futónövények díszítik a fák belsejében kialakított lakok ablakait, falait, épp csak annyi helyet elvéve a fától, hogy az kényelmesen tudjon még mellettük létezni. Ő azonban egy ennél kiábrándítóbb helyen lakik, a faépítésű barakkban. Ott ahol a fiatalabb elfek taníttatásuk és kiképzésük alatt tartózkodnak, esznek, alszanak. Mindenben az alapokra szorítkoznak, a szoba, ahova belép, két ággyal, két szekrénnyel, íróasztallal és némi növénydíszítéssel van ellátva. A világításról foszforeszkáló virágok gondoskodnak, amiket naponta gondozniuk is kell. Ahogy belép és pakolna ki, máris megszólal mögüle egy női hang.*
- Na, ne szórakozz már! A vén gazemberek hazarendeltek? A bejegyzés miatt? *Öleli meg hátulról egy hozzá igen hasonlatos kinézetű, hosszú hajú elfnő.* - A hajaddal meg mi lett? Mindenki azt pusmogja, hogy füled- farkad behúzva kullogtál haza, mert az emberek péppé gyepáltak. *Borzolja össze a rövid hajtömeget a fején.*
- Hé!Hé! Ne olyan hevesen Ciyradyl! Csak odakinn ez a divat és kész! Ha emberek között élsz ugyebár… *De a mondatot be se fejezi, mert szöget üt a fülébe a szó, bejegyzés.*
- Mit mondtál? Eldarnak összekötése lesz? Megveszett?! *Fordul érdeklődő tekintettel a másik felé.*
- Tudod, hogy olyan korban van már, aztán most választották be írnoknak a tanács alá, felelős pozíció, bármelyik lány szívesen venne egy ilyen férfi a családfájában. *Magyarázza unottan félrepislantva.* - Aztán ki tudja, ha hazajöttél, lehet apánk még téged is odaígér valakinek, már… bőven benne vagy abban a korban. *Emelgeti sokatmondóan a szemöldökét.*
- Még az hiányozna! De ne feledd, én nem amolyan mágusfajzat, hivatalisusogós vagy papnőivadék vagyok, mint a legtöbben, a harcosokat nem szokás csak úgy odaígérni. *Ez is sokat nyomott a latban választáskor.* - Te meg! Csak nem lógsz a hivatalból? Még bőven szorgalmi idő van. *Ugratja a másikat karba font kezekkel.*
- Jajj nekem! Szerintem az lesz az egész kolónia ünnepnapja, mikor téged felírnak ellenjegyzésre. Ki tudja, lehet, még jót is tenne. Bár, hogy kire tudnánk rátukmálni… *Húzódik elgondolkodó mosolyra a tekintete, amint hátrálva végigméri.*
- A faszomba! Ne húzzál fel első nap, mert itt elszámoltatás lesz! *Fenyegeti meg tréfálkozva.*
- Na meg a mocskos szád, csendesebben az istenért! Még valaki meghallja. *Néz körül Ciyrady sebtiben az ajtóban állva.*
- Ne is mondd, szégyent hozok a családra. *Kontráz vissza gúnyosan.*
- Majd mesélsz még, miután jól kimostad a szád szappannal. Nem tudom mit ettél vagy tettél odakinn, de jobb lesz, ha a fürdőben kezdesz, mert a szagod kettőt csap jobbról hármat ballról az orromban. *Fogja be elfintorodva az említett testrészt.*
- Jól van! Na, hess! *Legyintget, majd miután elcsendesedett a folyosó, magához vesz egy törölközőt, az ottani váltásruháját, ami vászon nadrág és ing, meg egy sötétzöld kötött mellény, ami a harcosok formaruhája és hátrasétál a folyosó végén lévő mosakodó helyiségig. Itt nincs medence, ahol megmártózhatna az elf, csak két lavór esővíz. Az egyik alján, feketén izzó lávakövek, mágiával felruházva, amelyek melegen tartják egész nap, a másik teljesen sima hidegvíz. Mellette kettő öntögető edény és némi szappan, meg sámli. Nagyot sóhajt a felhozatalra, de itt mindig is ez volt csak. Leül a sámlira, miután a ruháit levette és lemosakszik rövidúton. Minden csendes, mindenki a saját feladatát végzi.*

[Álmok alkonya V6 - A féltündér szívéhez a gyomrán át...]

- Kár, kár, kár, kár, egy öreg varjú se mond mást, csak hogy kár kár kár és kár. A fene tudja mi lenne akkor. Lehet sokkal jobban állna, persze valószínűleg nem, ahogy a nemes ügyeket ismerem, sose sietnek jobban állni - két kanál levessel enyhíti meg a saját rosszkedvét, és szó mi szó, sültek, mártások, kupák és köretek szolid (csak egy kisebb menyegzőnyi) halma mögül szürkés szemei kifejezetten barátságosabban fénylenek elő, olyképpen néz fel a Lordra, mint akit a saját sérelmén kívül más is érdekel. Egy picit. Esetleg. Talán a férfi sérelme is.

- Nekem ebben csak az a furcsa, hogy maga jó Lordom komolyan számított rá, hogy így lesz. Hogy a neveletlen szélhámos nemes-imitátor elnyeri méltó jutalmát az apja által, és nem vezeti meg a vele törődő és elhivatott öreg és kérges szív tiszta érzéseit egy jól kimódolt hazugsággal, amiben a maga becsülete sározódik be, és becstelen emberként vetné ki a köreikből. Ahova szerintem kár is annyira igyekezni de hát a nemes az nemes. Kóstolja meg a kappant, egészen kiváló - kínálja a férfit jóindulatúan és elégedetten, mielőtt továbbvonulna a figyelme. Ügyesen eszi a csontos fogásokat, a halakat hosszan, élvezettel nyalogatja le a fehér húst a szálkákról, de mindenbe csak belekóstol. Bosszantó, ugyanakkor a maradékot nem túrja össze, éppen csak kieszi egy-egy fogásból a legkedvesebb falatokat, és a többi egy-egy az asztalukhoz sündörgő utcagyerek iszákjában végzi, akik már más alkalommal kilesték a tündérvérű szokásait, és a szövetség meg is köttetett az éhes lurkók és a gyereklelkű férfi között: ők kapják a maradékot, cserébe információkért és mulatságért.

- Egyébiránt mi történt pontosan magával? - nyalja meg zsíros ujjait, felpillantva a lordra. Komótosan eszik, néha fintorog a kacifántos nemesi ügyek bonyolódása hallatán, de nem úgy néz ki, mint akinek az étvágyát vagy evési óvatosságát szeghetik a hallottak, minden falatot jól megrág. - Miért kellett egyáltalán vissza-szereznie elveszett birtokát, amit most úgy tűnik megint képtelen lesz megtartani, mert aki egyszer elvesztette az az urak között a balek, tehát másodszor is kiforgatható mindenéből. Hagyja veszni, csapjon fel útonállónak - mosolyog a báránybordákra, élvezettel leszopogatja a szinte olvadt puhára sütött húst, aztán a sok beszéd végén végre eljut a desszerthez is és még mielőtt a Lord a szívéhez kapna finomít a mondanivalóján. - Számíthat a tanúságtételemre, ha már rácsimpaszkodtam nemes ügyének makrancos hátasára nem futok el a bonyodalmak elől sem!

- De azért nem árt, ha tudja, hogy az ilyen hegyesfülű kevertvérűeket, mint én előszeretettel vádolják hazudozással, úgyhogy én elhiszem, hogy nem balga, mégis nagyon bizakodónak mondanám, hogy egyáltalán megkockáztatja a békés megoldást - mosolyodik el néhány cukrozott mandulát szopogatva, a pillantása ravaszul körbevillan, de éppen senki sem figyeli őket, úgyhogy folytatja a gondolatot - Ha a ravaszságomra hallgat, mielőtt bemennénk barátságosan és fegyvertelenül, az éj leple alatt a legjobb, ha belógunk az öreg várába. Így elrejthetünk fegyvereket magunknak, ha gondunk akadna, kifigyelhetünk embereket, néhány csepp beléndek a boroshordóba pedig aluszékonnyá teszi a testőrséget az igazság pillanatában. Persze, csak az a kérdés, hogy maga mennyire marad nemes e nemtelen ügyben, vagy inkább egyszerűen lemond arról, amit fájna elveszítenie.

Az ő levese két kanál híján sértetlen, a válogatós vadász az ínyencségeken ment végig, ha már egyszer megtehette, de a legédesebb csemegéje a Lord bizalma volt, jól attól lakott.

[Álmok alkonya V6]

Látja Ő és érzi menet közben, hogy valami nem tetszik Helionak, mert szakasztott az arcára van írva minden. Már az ajakbiggyesztést sem tudja egészen értelmezni, de ennek nem tulajdonít még jelentőséget. Azt követően viszont már arra gondol, hogy Viola kapcsán orrolt meg valamiért.
~Talán valami rosszat mondtam? ~– gondolja végig a történteket.

Majd, amikor már a harmadik-negyedik kijelentésére is csak hümmögés a válasz, legszívesebben fennhangon kérdezné meg tőle, hogy ugyan mi az ördög baja van. De ismerve Heliot, persze tudja ennek nem lenne jó vége, az érzékeny és kissé nárcisztikus lelkületű elfet könnyű megbántani. Ezért inkább csak bokor-arccal üget mellette tovább, mint aki mit sem vett észre az érzelmi zsarolásból.

~Talán egy kiadós és finom ebéddel kiengesztelhetem, bár a rosseb tudja mi baja van~ gondolja végül mikor javasolja a fogadó kiválasztását. És valóban, nem csak amiatt fontos neki Helio személye mert most csak Ő hozhat egyensúlyt és igazságot, hanem egyszerűen ráébredt arra, ha nincs mellette az életművész, örök intrikus és bajkeverő elf, már hiányzik neki. Valahogy az életbölcsessége és tapasztalatai folytán sok tekintetben rávilágított már olyan dolgokra amire sokszor még maga sem figyelt fel, és ezen kívül pedig remekül szórakozik minduntalan a társaságában.

*Aztán mikor a gőzölgő tyúkhúsleves fölött végre megered a nyelve, kicsit megnyugszik, még akkor is ha kivételesen nem ad igazat a fiúnak, de csak elnézően ingatja a fejét.*

-Nem ronthatunk mindig ajtóstól a házba, és ha idejekorán elvégezte volna a piszkos munkát, már biztos hogy rosszabbul állna a szénám mint most.- kezd bele végül.

*A pincérnek jelzi hogy a vendége élvez elsőbbséget, és hallgatja a litániát amely a különféle díjnyertes fogásokat és köreteket, desszerteket hivatott csokorba gyűjteni. Elégedetten mosolyog, amikor Helio végez az étlap java részének felsorolásával, mert tudja ha jóllakik biztosan barátságosabb is lesz majd. Másfelől pedig ami ezután következik, azt kár lenne korgó gyomorral siettetni. Magának viszonylag egyszerű fogást rendel, és amíg a fiú falatozik, belekezd a probléma ismertetésébe.*

-A helyzet úgy áll kedves barátom, hogy a múltkori affér után után, ahelyett hogy Von Roche báró saját kezűleg vette volna kezelésbe a fiát, az erkölcs és etikettbéli alapműveltség elsajátítását illetően, és részünkre pedig cirkalmas köszönő levelet mellékelt volna törekvéseinek segítése miatt, inkább a királyi udvarhoz folyamodott, hogy a nehezen megszerzett csekélyke birtokomat és szellem-kastélyomat, megkérdőjelezve nemesi származásomat, jogi formával elbitorolja.

*Miközben Helio falatozik igyekszik figyelni az arckifejezésére, és óvatosan adagolja a várható nehézségeket, nehogy egy s más említésével félrenyelje a finom ételeket.*

-A feltevésem az, hogy az öreg báró kellemetlen és rosszindulatú alak, de a régi rend ismerője és tisztelője és bizonyosan nem a teljes igazság tudatában tette meg ezeket a lépéseket. Tudja Ő jól hogy az adományozó nemesi oklevél hatálya nem veszti érvényét olyan esetekben ami korábban velem történt, de ez végül is mellékes. Ami fontos viszont az az hogy most jön Ön is a képbe, mert feltett szándékom odasétálni, és magával mint koronatanúval tisztázni a helyzetet.

*Fürkészve tekint az elfre várva a szavak hatását*

-Persze nem kell, hogy ilyen balgának nézzen, hogy túl sokat adnék ennek a tervnek a sikerének, de ez lenne az első lépés a helyzet vérontást nélkülöző megoldásához. Azt azért tudnia kell és érdemes, hogy az öreg gróf tekintélyes udvari őrséget tart fenn, és fegyveresen biztosan nem juthatunk be. Tehát azt is mondhatjuk, hogy gyakorlatilag, be fogunk sétálni az oroszlán barlangjába. De maga agyafúrt és elmés fickó, ezért most nem csak a lelkesedésére, és az ügyességére, hanem az eszére is számítok majd…

*Kicsit kivár hogy lássa a fiú reakcióját, és addig ő is kanalazza a most már kihűlő félben lévő fenséges levest, mielőtt folytatná a terv felvázolását...

[Álmok alkonya V5 ]

- Számíthat rám, szép kisasszonyom! - leheli feszélyezetten a hölgynek, aki még csak leány, de puha kezeinek érintése máris tudja, hogyan csavarja el a férfiember fejét, no nem az élvezetesen közönséges módon, hanem a bizalmas, csendes, jóravaló összeesküvés simogatásával srófolva fel a tündérfi érdeklődését. Mi végre? Hiszen semmi olyasmivel nem kecsegteti ez az édes hang ami neki hasznot hajt, mégis annyira elragadja a pillanat bája, hogy még az illendőség határát súroló csókot is elfelejti viszonozni a puha orcán mielőtt kettesben maradna a Lord mogorva, szemlátomást érdes, egyáltalán nem csókolgatni való képével. Nagyot sóhajt. Nagyot és elégedetlent, mert ez a megátalkodott nem felel a kimondatlan majd kimondott kérdésre.

- Szépen vagyunk, csak ül ott, mint egy lovasszobor - fintorogva kap fel a lóra a fejbiccentés láttán, a száját biggyesztve léptet a férfi mellé, aztán üget is, amikor végre megszólítja, de makacsul a tájat nézve hallgatja, mintha elhatározta volna, hogy asszonymódra végigduzzogja az utat. Éppen csak hümmög. Örül a találkozásnak, egy hümmentés. Emlékszik a lovagias ügyre, még egy hümmentés. A porbirkózás hallatán olyat hümment, amilyet más férfiember hosszas ágybéli virtuskodást felidézve szokott. Kárörvendő kis nevetésre nyílik a szája a felfestett jövőkép hallatán, de csak egy kurta kacajjal nyilvánít véleményt, amúgy nem viszonozza a Lord pillantását. Most nem. Tündérhalálosan megsértődött.

- Egy ilyen ajánlatnak nem tudnék nemet mondani soha. Ha ismeri az alkalmas kocsmát, én megtisztelem! - de rá, ó rá nem néz, egészen addig, amíg el nem jutnak ahhoz a kultikus intézményhez, ahol (nanáhogy) már megfordult anwarioni tartózkodásának rövid ideje alatt, és elég jártas az étkeiben ahhoz, hogy mindjárt a leginkább kedvére való borból kérjen a beszélgetésükhöz. Ravasz elégedetlenségtől csillogó mégis kíváncsi szemeit csak eztán veti a Lordra, amikor kényelmesen elhelyezkedtek már mindketten. - Avasson be bátran a nemes "urak" szennyes ügyeibe Lordom. Bár hadd ne mondjam, hogy én megmondtam, hogy még bánni fogja az akkori nagylelkűségét annak a málészájú fiúnak a becsülete ügyében. Remélem tanult belőle... és nem ez lesz az utolsó tanulság, amit levonhat.

[Álmok alkonya V5]

Viola önfeledten élvezi a két férfi figyelmét, és valósággal elragadtatják Helio szavai. Most, hogy tudja megbízhat benne, -mert aki a Lordnak segítőtársa az számára minden gyanú felett áll - kitágult pupillával figyel fel rá, és komolyabban szemügyre is veszi a férfit. Tekintetével próbálja magába szívni azt a különleges energiát amit a férfi lénye sugároz. Könnyedség, báj, humor és tapintat – gondolja magában – és stílus! Efféle embereket miért nem hord a hátán a föld errefelé?

Ilyen kivételes emberek, mint maga Isenaar vagy ez a Helio, mindig messziről jönnek és vagy soha, vagy csak nagysokára térnek vissza és legfeljebb látogatóba. A rövidke út amíg visszatérnek a kastélyhoz szinte feledteti vele, miként kezdődött ez a délután. Nem így van ezzel Isenaar, aki bár mosolyog Violára, és barátságosan fejét ingatva megmosolyogja Helio-t is, de nem tud szabadulni a gondjai elől. A jövőjét fenyegető veszély sötét fellegként tornyosul a feje fölé, Byron és Aurora képe pedig bármennyire is szeretné kirekeszteni tudatából, rémképként folyamatosan elő-előkerül újra.

Fejben ezért már az elkövetkezőket tervezi, és amikor búcsúra kerül a sor, már azt sem bánja, hogy Viola végül csillogó szemmel megöleli, mert neki úgy tűnik a lány csak annyira vette komolyan, mindazt amit mondott neki, mintha csak haragszomrádot játszana vele. Apró kézcsókot lehet a kezére, és elköszön tőle.

-Vigyázzon magára kedves Viola, különösen az efféle szélhámosokkal, mint Helio barátom!
mondja mosolyogva, de mosolya mögött most is aggodalom motoszkál. Hátraballag és szótlanul nyergeli a lovát, mindeközben elkerüli a figyelmét hogy Helio kissé hátramarad, mert Viola még odalibben hozzá egy szóra.

- Komolyan mondtam, amit mondtam és keresni fogom az alkalmat hogy beszélhessünk ! – hajol közel a férfihoz, két kezével végig simítva annak gallérján, némi pírral arcán a megilletődöttségtől, és az indiszkréciótól talán, ahogy suttogja a fülébe a fontos szavakat. Majd ugyanilyen hirtelen egy leheletnyi csókot nyom Helio arcára és ahogy jött, mint a szélvész távozik is.

Isenaar csak annyit vesz észre az egészből, hogy megint Heliora kell várni, és míg amaz éppen csak nyergel, ő már percek óta üli a lovat. Látszódik, hogy itt és most még nem akar beszélni a tervéről, ezért Helio csípőre tett keze sem hatja meg túlzottan inkább előre biccent a fejével mutatva, hogy indulhatnának. Ahogy felkászálódik amaz, már meg is indítja a Koncost.

Aztán ahogy hátuk mögött hagyják a kastélyt és Harald birtokát, kicsit közelebb húzódik lovával Heliohoz ügetés közben.

-Örülök hogy összetalálkoztunk ismét mert úgy fest szükségem van a segítségére. Biztosan emlékszik a múltkori lovagias ügyemben az ellenlábasomra, akivel a kellemes por-birkózást sikerült véghez vinnie mielőtt végleg ártalmatlanította volna. – emeli fel a tekintetét mintha csak a látóhatárnak beszélne amíg poroszkál velük a ló.

-Nos úgy fest meg kell látogatnunk ezeket a vendég, és igazságszerető embereket, mert aljas húzásuk nyomán sajnos a jövendőbeli kastélyom, és csekély tartományom került most veszélybe…- néz Heliora sokat mondóan.

-Mivel elég korán van még hogy ott megjelenjünk, javaslom először egy elfogadható kocsmát látogassunk meg, ahol melegételt is felszolgálnak, és megtisztel ha a vendégem lesz ezúttal…

Azzal a Székvárostól nem messze fekvő, a környékbeliek nyelvén csak ~’Aranykeréknek’ becézett fogadóba térnek meg, ahol mindennemű remek ételekből és italokból bőséges kínálat, és hozzá való diszkrét társasággal együtt.
-Harapjunk és igyunk valamit, s közben elmondom hogyan is gondolom az egészet, és miért van magára égető szükség - száll le Koncosról a fogadó előtt és bevárva Heliot helyet is foglal az egyik asztalnál.

[Álmok alkonya V4 - Viola ♥ ]

- Mi lehetne olyan erős, mint egy meglett férfi végzete? - *Utat talál érző keblébe a lány szavaiból kicsendülő pátosz, szertelenül játszott vele, könnyedén, mint minden lánnyal és asszonnyal akit csak elé sodort a sors mégis meg tud örülni e tiszta teremtés mosolyának, kópésága őszinte jókedvvé olvad az arcán. * - De a szoknyája mellette pont azt az elhivatottságot veszítené el, amitől oly nagyon vonzónak találja... bármiben lefogadom pedig, hogy egy boldog élet jutna neki ott -*egészen uralja a vonásait és mellőzi a gusztustalanul kéjenc mosolyt ami dukálna.* - Viola, ha bárki bármit az ön szégyenére ró fel, én azt kihívom párbajra, és aztán elásom a rózsakert alatt. Amilyen ártatlan és jó még nem követhetett el semmit, ami miatt szégyenkezhetne - *bólint szertartásosan.

Aztán bólint előre megint, összeesküvő diskurálásra hajtva közelebb a fejét a leányhoz, két könnyű kezétől a vállán megrogy, mert a megilletődés terhét pakolja szertelen lényének egyszerű hálájával és kíváncsiságával.* - Igazán megtisztel - *nyögi rebbenve, hát mibe keverte már megint magát? Nem a kocsmák méregbe mártott tőrei éhezik csak féltündér szívér, de így vannak ezzel a kedves kíváncsiságtól áthatott szavak is, amik neki bókolnak olyan túlzóan, hogy még a füle is belepirul.* - Én mindent megteszek!

*Hálás, hogy a Lord megszakítja ezt a csevejt, ami nem a testéhez simuló illatos test közelségétől intim, hanem a zekéjén simító kéz bársonyos ártatlanságától, a városbéli nők magakellető megjátszásától mentes természetes bájosságtól, amit ez a lány rá, a leginkább érdemtelenre zúdít, beleszédül, ezer ördög és pokol! Még a szemét is lesüti a Lord tekintete elől, megérdemel minden szemrehányást, mert napsütésben fürdik fordulékony tündérlelke és egészen szerelmes. Szerelmes, mint egy tavasz erdő az illatos szellőbe, ami végigcirógatja az ágait, szerelmes a természet háromhónapos, múlékony szerelmével.*

- Nincsenek véletlenek... Holdviola - *pukedlizik kecsesen, de iménti megilletődöttségének hála még ez sem olyan feszes, mint egyébként volt, de amikor felveti a fejét már szélesen vigyorog. * - Óriási szívem van Lordom, óriási, és tudom, hogy rengeteg mindennel fogja még megszorongatni azt. Javaslat elfogadva, alig várom, hogy körbevezessen errefelé igazán - *modoroskodik már táncoló hangon, Holdviola körül sündörögve úgy karol bele, mint akinek más vágya nincs, minthogy kísérje a Lorddal közös hölgyét, később pedig felajánlja a lovát, sőt, fel is segíti rá, hogy fárasztó gyaloglás helyett kiélvezhesse a bolondozását. Nagyon gyorsan virágot is szed neki a mezőn, bámulatra méltó ügyességgel sértetlenül kap el egy tenyerényi pillangót, ami aztán a megrázkódtatást kiheverendő hosszan pihenget Viola keblén, onnan rebben fel amikor szétválnak.

De véges végig természetesen egyetlen hanggal sem árulta el, hogy milyen izgatottá tette a Lord célzása az elintéznivalójukra. Nem-nem. Majd ha eljön a megfelelő pillanat, amint kettesben maradnak, csípőre tett kézzel fordul a férfi felé.*
- Noooooos? -*affektálja olyképpen, mintha fél napja könyörögne már valamiért, és mindegyre csak várakozásra intették volna.*