A katakombák

[Földanya Bölcsője]

A kérdésre, eleresztett egy halk kuncogást.
-Bakma? Ugyan, ne is foglalkozz vele. Csak az ismerősökkel ilyen. Az idegenekhez inkább nem szól. Nem olyan szociális pillangó. Mondjuk, akikkel együtt tettem le a vadászvizsgát, mind afféle „csodabogárnak” tekinthető, ha társalgásra kerül a sor. De az életemet is rájuk bíznám. Bakmára is…-

Közben, hallván hogy Nim léptei félre vezetnek, felkapcsolta lámpását.

-Manungsa-Drake. Bakma fajának nyelvén így mondják. A közös nyelven annyit tesz, sárkányember, de csupán gyíkemberek. Őt is kivezényelte a céhünk, hogy vigyázza a katakomba ezen bejáratát…-

Időközben, egy nagyobb terembe érkeztek, minek másik végén egy termetes, rúnajelekkel televésett kőajtó várt.
-De ennyi csevej elég is róla. Látod azt?- Biccentett Torch az ajtó irányába.
-Amint ott belépünk, már a katakombákban leszünk. De mielőtt ezt megtennénk…- Megtorpant a terem közepén, s Nim-hez fordult.

-Heartquake.- Ejtette ki a szót, mágiától eltorzult hangon. A következő pillanatban pedig, kirajzolódott fegyvere a levegőben. Ezüstös csillogással materializálódott a tőrlándzsa, minek hangja halk recsegéshez hasonlított, mint mikor a tó jégben repedés keletkezik. Torch rámarkolt a fegyverre, mi jelenlegi állapotában csupán tőrméretű volt.
- Growth.- Szólott a következő varázsszó, s pengéjének markolata nyúlni kezdett, egész egy méteres hosszig, mit követve megforgatta kezében, s Nim felé nyújtotta.
-Ez itt az én fegyverem, Heartquake. Hallottál már a DNS fegyverekről?- Tette fel kérdését, majd újból szólt.
-Most pedig, mutasd meg te is, hogy mivel dolgozol.-

[Földanya Bölcsője]

Az elismerésre biccent és az invitálásra is némán követi. Mit sem tud még így csak figyelmesen követi a másikat, amikor az követésre kéri.

A lassú négy öklöst hallja és a zár kattanását is.
A bent lévő melegre és a három méteres alakra viszont egyáltalán nem számitott sőt kb semmire sem. Most először jár ilyesmi helyeken. Lekötik orrát a szagok így egy prüszkölés biztosan elhagyja, melyet egy kendőben ejt meg, amit már az orr facsaráskor előkészített.
A szóváltásra egy mosolyt enged meg és néz végig a magas alakon, és annak kinézetén.
Biccent is, ahogy mint társként szóba kerül és esetleg végig mérik köszön is, ha igényt tartanak rá.

Mivel nem kérdezték nem beszél ezt jól megtanulta már régóta. Csak fülel és figyel és szaglászik, háta akad valami, amit később még hasznosíthat.

- Rendben. - Válaszol Torchnak és követni kezdi a falépcsőkön, ahol óvatosan lépdel tappancsával.

- Mindig ilyen mogorva az a Bakma, aki úgy néz ki mint valami gyík? - Érdeklődik menet közben óvatosan, hiszen sejti nem biztos, hogy nagyon szeretné Torch, hogy sokat beszéljen.

A sötét nem okoz neki gondot, mert lát a sötétben is, de ezt talán már tudja anélkül is, hogy mondania kellene, ha mégis akkor pedig meglepheti azza, hogy viláígtás nélkül elindulna egy két kivilágítatlan folyosón körbenézni, nem menne messzire, csak pár métert.

[Földanya Bölcsője]

Meleg lélegzete, akár a forró gőz tört ki ajkai közül, s lassú sóhajjal melegítette vele ujjait. Gondolataiból kizökkenvén pillantotta meg Nim sziluettjét, s már messziről intett neki.
-Kíváncsi voltam, mikor tűnsz fel.- Csípőre helyezett kezeinek társaságában mérte végig a nőstényt, s elismerően bólintott.
-Jól van, kövess.- Felkapván hátizsákját, öklével dobbantott a rozoga épület ajtaján, lassú ütemben, s összesen négyet, mire az ajtó lakata hangosan kattant.

Benyitván az épületbe meleg levegő csapta meg a párost, bár lobogó tűzhelynek nyoma se volt. Aki pedig beengedte őket, egy majd három méteres alak volt, kinek enyhén meg kellett hajolnia a számára szűk beltér végett. Testét és hosszúra nyúló arcát csukja mögé rejtette.
-Késtél, Torch.- Dörmögte amaz torz hangján
-Bocsáss meg Bakma, de még fogat kellett mosnom. Elvégre nem szeretném bűzölgő szájjal fogadni a társaimat, mint egyesek.- A két fél egymástól szembe féloldalasan állt meg, s méregetően tekintették végig a másikat. A csöndes épület levegőjében felbukkant a feszültség szaga. A termetes maszkját sziszegő hang hagyta el, majd testét elernyesztvén esett vissza a bőrfotelbe, minek szerkezete hangosan nyögött fel a ránehezedő súly alatt.
-A következő alkalommal, jelenteni fogom a céhnek a hanyag magaviseleted.- Mormogta Bakma, s tőrét előhúzván, karmait kezdte el élezni pikkelyes ujjainak végén.
-Persze, persze...- Legyintett Torch nemtörődőn, s biccentett Nimrim-nek.

-A katakombákba vezető alagút a pincében van, kövess.- S ha a Kitsune nem óhajtott szóba elegyedni újdonsült társaságukkal, úgy megindult lefelé a kiöregedett falépcsőn…

[Földanya Bölcsője]

A levél alapján össze készítette a kis motyóját és derekán ott log a tőre amelyet kapott még odahaza. A térképet tanulmányozta így csak akkor veszi elő, ha nagyon elbizonytalanodna.

Sokat gondolkodott azóta, hogy megérkezett Anwarionba. Továbbra is ki akar törni a komfortos kis társalkodó rókából, hogy végre valami más legyen. Ehhez kapora jött neki Torch, mint szörnyvadász. Bár egy hasonszőrű elragadta barátját mégse érzi, azt, hogy ez hátrányára válna. Sebe mit elsők között szerzett már forr és heges, már nem okoz komolyabb akadályt. Ezekkel a gondolatokkal lépdel mezítelen tappancsaival az utcák kövén, hogy kevésbé csapjon zajt.

A félszerzet szaga már beleéget az orrába így térkép se kell, megtalálja őt. Köpenye alatt kis táskája, melybe a megadott holmi rendre sorakoznak, még egy üvegcsével is megtoldotta, ha esetleg úgy látja kell emberi formát is ölthet pár órára.

Közelebb lépve pedig biccent.

- Dereset Torch. - Üdvözli és lila szemei a másikat fürkészi. Időben érkezett és még csak nem is tolakszik közelebb hozzá a konyhai eset óta.

[Földanya Bölcsője]

Sűrű ködtakaróba burkolt, deres hajnalra ébredt Székváros népe. A kellemetlen időjárás végett, a többnyire üresen kongó utcákon csupán néhol tűnt fel egy-egy szekér és sofőrje.

Torch az egyik rozoga épület előtt várt. Terebélyes, de üresen kongó bőrtáskáját lába mellé, vállát pedig a falnak vetette. Kereső pillantásaival kíváncsian tekintett hol jobbra, hol pedig balra. A Kitsune nőstényt, Nimrim-et várta, kinek ígéretét tette hogy engedi társaságához csatlakozni, míg első munkáját végzi el a város katakombáiban. S mikor a levél megérkezett munkájának leírásával, jó maga is levélben tájékoztatta újdonsült munkatársát, mi mellé még egy térképet is társított, amin bevolt jelölve találkozásuk helyszíne.

[Nyugi! Csak kipróbálok valamit! - Freud-i utakon…]

Az Aurora társaságában töltött utolsó pár pillanat alkalmával, a nőre nézve megtelik a tekintete aggodalommal és félelemmel, de hála Oswalt ütős koktéljának, igen hamar elveszíti a külvilággal a kapcsolatot, és önnön árny és képzelet-világába zuhan, persze csak képletesen. Szerencsére nem látja mi készül vagy mi folyik eközben a szomszédban, de mintha mégis hatással lennének rá az ott történtek.

Kívülről persze semmi sem látszik ebből az utazásból, ( legalábbis eleinte ) csak annyi, hogy a tekintélyes termetű ember eldől az ágyon akár egy terményes zsák, és kisded módjára alussza álmát. Ekkorra a nő és Oswalt már elhagyják a helységet és nem látják ahogy a megjelenő álomképek hatására, mint változik meg az alvó ember arckifejezése.

És biztosan a gyanús szer hatására, a talán nem is teljesen természetes álmába merülve, különböző stádiumokon megy keresztül a sokat próbált harcos. Előbb gondterhelt lesz ábrázata, majd összevonja szemöldökét és inkább bosszús, vagy mérges kifejezést ölt arca. Tagjai meg- megrándulnak, mintha küzdene valamivel, vagy valakivel és szaporábban is veszi a levegőt egyre. Pár szófoszlány is kivehető az alvó ember beszédjéből:

-Végezni fogok magával….ha addig élek is..Byron..

Kis idő múlva megnyugszik és egészen különös dolgok következnek. Vonásai kisimulnak, szemei mintha a végtelent pásztáznák lezárt szemhéja alatt. Halkan de érthetően beszél tovább:

-Nem is tudom mit mondhatnék…. Fairstein bárónő… - kissé megremeg álmában és libabőrös is lesz, talán egy nem várt érintéstől.

-Tudja én már elköteleztem magam ...- hangzik az újabb szinte alig érthető mondat, és rideggé, közönyössé válik az arca. Kis hatásszünet következik, de ez sem tart soká, a lázálom folytatódik:

-Igen sokat, vagy inkább régóta.. vártam magára…- változik meg a viselkedése mintha már egy másik emberhez szólna, sokkalta lágyabban, engesztelőn. És hála, vagy szerencsétlenség a bő szabású, de egyébként finom szövésű alsóneműjének, kisvártatva egy helyi sátor kezd kialakulni a férfi ágyéka táján, szerencsére a többiek tudtán kívül.

Azonban, mire megérkezik Oswalt, már nem láthat semmi különöset a férfin, mert a minden bizonnyal vérforraló képzet eltűnik, és csak egy alig hallható sóhaj hagyja el ajkát:

-…remélem találkozunk még Rora ...

Oswalt azonban annyira el van foglalva a tervével hogy nem tűnik neki fel a férfi bőbeszédűsége, csak sietve leoldja a kardot rejtő hüvelyt, és kihúzza a kardot. Ekkor mintha a férfi önkéntelenül is összerezzenne, álmában is nyugtalanná válik és a tenyerébe nyomott papírcetlit összegyűri.

A varázsigék elhangzása után, bár ezt Oswalt nem láthatja, bezárt szemei fokozatosan abbahagyják a mozgást és egy pontra fókuszálnak a mennyezeten. Miközben a mágikus kör közepén heverő kardon a rúnák világítani kezdenek, ezzel egyidőben, valóban enyhe derengés tapasztalható a szobában, ahogyan légies formák fokozatosan alakot öltenek a sötétben, pont ott, ahova Isenaar tekintete mered. Majd három pár izzó tekintet bukkan fel lassan a semmiből, akik már jó ideje figyelik a gnóm ténykedését, és számítottak a találkozásra is bizonnyal.

Szélint fehér üstökű, kortalan, de bölcs ábrázatú arcok jelennek meg lófarokba kötött hosszú hajfonattal, seszínű szemekkel, testük a semmibe vész mint a köd. Középen pedig egy hasonlóan ősz, de sokkalta erőteljesebb, markánsabb arcú, szakállt viselő harcos képe bontakozik ki, jéghideg, de mégis perzselő tekintettel, vádlón és megsemmisítőn nézve a gnómra. Ő az egyetlen aki szól hármójuk közül Oswalthoz, a többiek csak néznek hallgatagon:

-Lám lám, időről-időre mindig újra akad valaki, aki bohóságból vagy mohóságból próbára teszi a hallhatatlanok jóindulatát, és ezzel a szerencséjét is, nemigaz? Találj számunkra egy elfogadható indokot miért kísérted a sorsodat, ha élve el akarod hagyni ezt a helyet, rendben?
-húzódik cinikus mosolyra a szakállas harcos szája és kísérete sokat sejtetően bólint mellette szavai hallatán…