Egyéb helyszínek

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

Csak egy röpke pillanatra néz a vendégre, miközben ő a halat bámulja. Legszívesebben odabökné, hogy vegye ki és egye nyugodtan, biztos vicces látvány lenne ahogy próbálja a fagyott halat elrágcsálni. Végül jobbnak látja ezen gondolatait megtartani magának és nézi tovább a plafont, hallgatva a kérdéseket és a tűz ropogását.
- Persze, több okból is zárom az ajtót. Lent van két ekkora meláknak egy hónapra elegendő fagyasztott élelem. - Mutat magára.
- Ezen kívül egy nagy rakás hasogatott tűzifa és a húgom néhány holmija. Na meg a fűszerek, mindet ő készítette be a zsákokba, hogy valami íze is legyen annak, ami abból készül. Na meg sok veszélyes alak és bestia él errefelé, nem árt, ha egy ajtótörésnyi időd van összekapni magad, mire szembe kerülsz azzal, ami szét akar tépni. - Kis hatásszünet után folytatja a rémmesét, ami kissé túlzó lett, így úgy érzi, nem árt némi helyreigazítás.
- Mondjuk egy ekkora épület ökölnyi vastag ajtajának nem fog nekiállni semmi, hogy kiszedjen belőle, de akkor sem árt az óvatosság. Hópárduc is van, de az ittenieknek nem könnyű az élete, sok más is van, ami többek közt velük is beéri élelem gyanánt.

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

A zsák tartalmára szinte már így is összefut a nyál a szájában. Türelmes és ülve megvárja, ahogy a kondért, majd a zsák hal egy helyre egymásba és egymásra kerüljenek. Nem nyúl bele csak a halat szugerálja, mintha azzal kirepülne a kezei közé és úgy ehetné.

- Három zsák, mégis zárja az ajtót? - Kérdez láthatóan nem érti, miért kell az ajtót bezárni.

Fejét oldalra dönti, ahogy vendég látója elhelyezkedik. Ő maga a tűz mellett marad.

- Vannak errefelé hópárducok? -Tovább érdeklődik, bár lenne még kédése, de úgy véli csak sorjában.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

A Lyle nevű nő csábos szavaira kifordul a kezeiből a félig rágott húsos csont. Az édeskedő szavak hallatán eltolja végül a tányért és elkezdi az asztalterítőbe törölni a kezét. A nő miután befejezte az átlátszó bájcsevejt, Innon szánakozó tekintettel néz Kyarára.

- Vidd ezt vissza a Kúrijába és hozz másikat! Ezé nem mögyök én oda. Tessék, öl is mönt az étvágyam. –

Nagy reccsenéssel szabadul meg a szék a terhétől, ahogy Innon feláll. A hatalmas szakáll, borzas szemöldök és haj mögül mérgesen villanó tekintettel méri végig és a falu bolondjainak kijáró tisztelettel kerüli meg Lyle-t, látszik, hogy mondana valamit a kéretlen csábító szavakra, de inkább felkapja az utolsó korsót és alkoholba fojtja a velős és sértő szavait.

- Rókamicsoda? Letojom. Az mindögy hogy vállvért, csak műköggyön úgy ahogyan aztat mondtam. Azt kéröm. Kéccáz arany, fele indulás előtt. Ha jó így, akkor elkísérem a kompániját. -

Azzal kinyújtja a Kyara felé kézfogásra a tömpe ujjú, de hatalmas tenyerét Innon.

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

A zsáknak, ami lentről került elő tengeri hal és némi helyi fűszernövény szaga van. A tűzhelynél mókolás egy nagyobb kondér előkotrásával kezdődik, amit felkapva kimegy és úgy félig mer a kinti hóval, hogy felakassza az éledező tűz fölé olvadni. Gondosan kiveszi a kis bőrtokokba tett fűszer csomagokat a zsákból, hogy aztán egy mozdulattal borítsa a fagyott halakat a kondérban lévő hóra. Ez után kicsit jobban megrakja azt a tüzet, így talán 6-7 órán belül kilátásba helyezve az étkezés lehetőségét.
- Igen. Ha az ember, vagy bármi hasonló szeretné megérni a következő tavaszt, akkor jó adag készletet kell felhalmoznia. Az itteni tél még az óriásoknak sem könnyű, pedig ők nem szokták zokon venni a túlzott hideget. - Így, hogy minden elő lett készítve, még visszatér a bejárati ajtóhoz, hogy a mellé támasztott vastag lécet a falra erősített két oldali vas tartókba tegye, ezzel belülről meggátolva a be és kijutást. Míg a hó és a hal olvad, saját kis fekhelyén elterül várva, mikor kell legközelebb közbeavatkoznia a tűz táplálásába.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

A cégér sanyarú sorsa és környezet talán meg sem lepi igazán. A tulajdonos kéztördelésére és aztán a szabadkozása annál inkább.Közelebb lépne hozzá, hogy tudassa.

- A törphöz jöttünk. Ne aggódjék Jó Uram. - Szavai lágyak és kedvesek és a férfihoz még közelebb lép, hogy egy érmékkel teli erszényt adjon kezébe.

- Ezt a mai nehézségekre és csak az maradjon ki ismeri és kedvére tesz. - Biccent a törp felé és jelezve jobb ha most eloldalog, akinek nem akad itt éppen dolga.

Aztán csak figyeli a cuppogást, a mélyen eltűnő folyadékok hangját és az asztal keserves sírását. Tekintete kedélyesen állapodik meg a törpön, ahogy előkerül a sok mosatlan mögül. A csatabárdjain neki is elidőzik tekintete és továbbra sem látszik, hogy zavarná a törp szokásai. Egyik-másik megjegyzésre halvány macska mosoly kúszik a ajkaira, de türelmesen végig várja a válaszokat.

Lyle különlegesen érdekes oldalról közelíti meg a helyzetet, de érdeklődve várja rá a törp reakcióját és ha kiderül hajthatatlan úgy eképpen szólal meg a törp közelében.

- Tudok egy tárgyról, de az egy Varázsló Róka szerzet tulajdonát képezi. Így ha nem ismeri úgy a vállvért és a róka szerzet együtt fog magával tartani, mint két lábon járó talizmán. - Teszi meg ajánlatát és ezzel együtt Rorschach is megkapja a belépőjét az igéretének teljesítésére.

Amennyiben elfogadásra kerül úgy már kék szemei úgy fúródnak a smaragdba, hogy megtudja a honoráriumot, mert arról még nem hallottmég egy szót sem.

- A munka sikeres végeztével mit szeretne? - Kérdezi Innont érdeklődve.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

Az ígéret ígéret, ő pedig ráadta azokat az istentelen fekete kezeket, így kénytelen-kelletlen, de megérkezett a pirkadattal, és maga is megjelent a kikötőben. A pettyes lovacska hetykén klaffog a kopottas macskakövön, hogy aztán méltatlanul prüszkölve csapja patáját a rézsellő-céhér előtt jöttüket jelezve.

-Jövünk-megyünk... Ami... jövünk, s megyünk.– ejti lágyan, ritkán hallott anyanyelvén a bíztató szavakat cimborájának. A lovat odakint hagyja tíz rézért egy utcagyerek óvó szemeire és szutykos kis kezeire bízva. Ő maga mezítlábas, fehérruhás, erdei virágokkal pettyezett miliőjében libben be, hogy az áporodott szag szinte arcon rúghassa.
Cifra káromkodás szakad ki belőle, de csak mint halk gyónás, melyet a koszos edények és zsírfoltokkal tarkított vörhenyes szakáll látványa csak erősít. Kígyószemei csak aztán siklanak Kyrára és az aranypettyesre, látványukba találva némi komfortot.

Így lép aztán közelebb, bezárva a félszeg kört, drága anyagú karmazsin színű köpenyének öblös cuculusát hátralöki, ám a fekete ujjakat fedő bársonykesztyűtől nem vesz búcsút. Bár az esetleges cuppogás, fogszívás és hangos kortyolás zavarja, a törpébe zárt sötétség otthonos visszhangot ver üres lelkében, így megválasztva kompániáját távol tartja magát a mérgezett pengék kartávolságából, inkább a törp melletti lócára kuporodik, hogy mutatóujjával toljon fel, egészen az asztallap közepéig egy tányérról letáncolt csontocskát.

- Szomorú lennél te egy olyan talizmánnal, törp uram, talán nálad már csak én lennék szomorúbb. – Keskeny pupillái érdeklődve siklanak a csatabárdok felé, egyre csak a rúnákat figyelve, olvasva. – Igaz, hogy az erényem a tánc és ének, de megvan az a különleges tehetségem is, hogy mások sorsát is... finoman irányítsam. És az én szavamnak mindig van ereje, amennyiben a megfelelő eszközt választjuk hozzá. Te például... tökéletesen értesz az eszközökhöz...- Lyle hangja lágyan, szinte elbűvölve cseng, miközben tekintete a csatabárdokról a tulajdonosukra vándorol. – Mit meg nem adnék, ha láthatnám, ahogy azok a szép csatabárdok átszelik a levegőt! Milyen erős férfinak kell lenni ahhoz, hogy bárki is képes legyen ilyen hatalmas fegyvereket megemelni, nemhogy még… meglendíteni őket! Én magam sosem tudnám, de te... te könnyedén megteheted! – Lyle egy pillanatra elgondolkodik, mint aki elképzeli a látványt. – Felfogni sem tudom, mennyire erős lehet valaki, aki képes lenne ezzel a kezeivel egy ilyen asztalt... egyetlen suhintással kettévágni.

Lyle egy halvány, de annál inkább hízelgő mosolyt villant, és apró, szinte játékos mozdulattal pöccinti el a csontocskát, hogy aztán mutatóujjával finoman végigsimítson az asztallapon, mintha úgy jelölné ki a vágás irányát, illetve azt, ahol szét kell nyílni a vastag fának.

Látva a csapatot, könnyű volt belátnia, hogy szedett-vedett társaság benyomását keltik. Egy élő-halott nő, egy részeges törpe, egy alakváltó és egy erdei. Mintha csak tivornyázó, kikötői vicces mesélne, ahol a csattanó az életük lesz – vagy annak elvesztése. Szerencsére talán egyikük sem veszi olyan komolyan a halált, tekintve... szinte mérget merne venni rá, hogy az életet sem.