Egyéb helyszínek

Út az emlékezéshez - #8
/ A dolvuri erdőség felé - Székváros körüli erdő -kunyhó/

A kunyhó csendjében minden szónak súlya van, minden mozdulatnak mélyebb jelentése. Elara érezte, hogy Jeremy szavai egyenesen a lelkébe fúródnak, mintha valami rég eltemetett igazságot hoznának felszínre. Ahogy végigsimította az arcát, egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha a mozdulat finomsága kisimíthatná a gondolatait, ahogy Jeremy talán remélte.

– Nem tudom… – suttogta, kissé rekedten. – Talán nem is az a kérdés, hogy azonosulni tudnék-e a múltbeli önmagammal, hanem hogy ha megismerném őt, vajon el tudnám-e fogadni.

Nem akart elveszni a bizonytalanságban, de mégis ott kavargott benne minden kétség, minden el nem mesélt történet. Jeremy szavai, a nyugtató ígéret, hogy nem hagyja magára, mégis valamiféle kapaszkodót jelentettek ebben a sötétben. Amikor a férfi kézcsókja megérintette a bőrét, egy apró remegés futott végig rajta – nem a félelemtől, hanem a közelségük törékeny valóságától.

Még mindig túl friss volt minden. Túl ismeretlen. Mégis, ahogy Jeremy magához vonta, Elara könnyedén simult az ölébe, mintha a helye mindig is ott lett volna. Az ujjaival finoman végigsimított a férfi haján, arca a nyakához ért, és egy mély lélegzettel beleivódott az ismerős illatba.

– Nem hiszem, hogy valaha visszafordulnék – vallotta be halkan. – Nem, ha te is ott vagy velem, hálás vagyok, hogy elkísérsz ezen az úton.

Szavai inkább egy gondolat foszlánya voltak, amit nem is biztos, hogy hangosan ki kellett volna mondania. De Jeremy ígérete, a tekintetének biztos súlya elég volt ahhoz, hogy egy pillanatra elhiggye: talán tényleg nem lesz egyedül ebben.

A csók gyengéd volt, egyszerű, nem akart több lenni, mint amit a pillanat megengedett. Elara mégsem sietett eltávolodni – inkább hagyta, hogy a csend beszéljen helyettük. A lángok fénye puhán táncolt a kunyhó falain, és a világ talán először tűnt egy kicsit kevésbé fenyegetőnek.

Aztán Jeremy suttogása visszarántotta a valóságba, és Elara halkan elnevette magát.

– Igen, ideje aludnunk – bólintott, és még egy utolsó, apró csókot nyomott a férfi arcára, mielőtt kibontakozott volna az ölelésből.

A pokrócok alatt összebújva a csend lassan rájuk telepedett, és a gondolatok egyre messzebb sodródtak. A fáradtság végül elragadta Elarát, de mielőtt teljesen elmerült volna az álomban, még utoljára Jeremy mellkasára hajtotta a fejét.

Igen. Talán most nem volt egyedül, de motoszkált valai a fejében..vagyis inkább valaki, aki melett sosem érezte magát egyedül. Darennre gondol, hogy vajon jól van-e, és hogy ő vajon gondol-e rá.

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Az álom folytatódik. A férfi durva érintései, a könnyei az arcán, mind annyira valóságosak, annyira szörnyűek. Dorian érezheti, hogy feleségét rázza a zokogás, mely lassan fordul sikoltozásba, mikor a férfi arcára simítana. Testét dobálja az ágyban, karmolni és harapni akar, ha Dorian úgy érne hozzá.
- Ez fáj! Kérlek! Hagyd abba! - Zokog fel és talán a férj tudhatja is, mi történik odabent. Bár Lea sosem dacolt ennyire ellene, általában tűrt, de a könyörgés furcsán ismerős lehet.

Hosszú percek után végül zihálva pattannak ki könnyektől csillogó szemei. Pánik tükröződik vissza benne, miközben egész teste remeg a félelemtől.

- Do… Dorian! - Tisztul ki szépen lassan tudata, de könnyei nem apadnak. Csak egy álom volt. Nem valóság. De miért tűnt ennyire életszerűnek? Miért érzett fájdalmat alhasában? A képektől nem tud szabadulni, halkan szipogva próbál megnyugodni. Egyre komolyabbak a rémálmok, mikben olykor Dorian édesapja is helyet kap, a látomás, melyet látott férjéhez érve, sűrűn kísérti

Út az emlékezéshez - #8
/ A dolvuri erdőség felé - Székváros körüli erdő -kunyhó/

Ez a kis házikó soha nem volt még olyan mély és meghitt beszélgetésnek tanúja mint most. És ha magába mélyed Jeremy akkor rá kell jönnie hogy nagyon nagyon rég nem beszélgettett senkivel ilyen komoly és fontos, akár sorsdöntő dolgokról. Lassan formálódnak csak gondolatai szavakká és kissé bizonytalan is abban amit mond mert ami rá igaz lehet az talán Elarára már nem.

- A kérdés valójában az... ha megtudod a múltadat akkor tudnál-e azonosulni a korábbi önmagaddal vagy sem. De nem hiszem hogy homlokegyenest más lettél volna, egyszerűen nem tudom elképzelni. -simogatja meg Elara arcát lágyan, mintha így akará a gondokat elsimítani onnan.

-De a múlt sokszor árnyékként vetül az életünkre függetlenül attól hibásak voltunk-e a dolgokban vagy sem. Én ahogyan megismertelek, és ez minden perccel egyre több és több, biztos vagyok benne hogy már... nem változtatna meg. Lehet nehéz lenne, lehet időbe telne amíg feldolgoznád.. - próbálja lélekben nyugtatni Elát és úgy érzi az hogy ilyesmit megbeszélnek egymással az igazán közel hozza egymáshoz őket. A közös terhek, közös jövőt szülnek, olyan szövetséget mely valahol minden őszinte kapcsolat alapja.

Látja benne a vívódást a kétségeket és egyszeriben annyira kedvesnek szeretetreméltónak tűnik a lány előtte mint még soha. Sokkal többnek látja most mint eddig, valami egészen újat talál meg benne.
A törődése, együttérzése és kedvessége ami ösztönös sajátja Elarának akaratlanul is gyengédséget vált ki belőle iránta. Amint a lány megfogja a kezét azt szótlanul az ajkához emeli egy csókra, majd leülve a közeli székre csendben az ölébe ültetné őt féloldalasan.

-Igen a folyók néha összeérnek, és utána már együtt folytatják útjukat tovább.- mereng el Elara szavain.
- Nagyszerű lány vagy Elara. - osztja meg vele a megállapítását és karját a lány dereka köré kulcsolja.
- Van benned valami egészen megfoghatatlan rendkívüliség, és nem a külső szépségedre gondolok most bár..- pimaszul somolyog rá - az is nagyon csábító. Hanem van a belsődben valami ami nagyon különös elegye a jó dolgoknak. Nem hiszem hogy szavakba, értelmes kifejezésekbe tudnám ezt önteni. - suhannak át arcán pillanatnyi érzetek a gondolatok nyomán.

Finoman magához húzná a lányt ahogy az ölében ül és orrát belefúrja ami végül egy csókban végződik. Beszívja mélyen a finom illatát nem tesz semmi mást csak egyszerűen élvezi a közelségét és a pillanatot.

-Nem leszel magad. Ott leszek amikor csak szeretnéd. - súgja neki felnézve a barna íriszekbe.
-És ha bármikor úgy érzed nem akarod mégsem, másként szeretnéd visszafordulunk. Egyetlen kérdés nélkül. Nem számít mekkora utat tettünk meg odáig és milyen közel vagyunk már a célhoz. Csak szólj... rendben?
Néz hosszan a lány szemébe az arcát fürkészve a pislákoló lángnál.
Ő ha tehetné lehet itt maradna vele ameddig csak lehet. De nem erre szerződött, nem ezt ígérte legfeljebb a tekintetéből olvashatja ki a lány a titkos kívánságát.

-Ideje lassan aludnunk nem? Reggel még sok dolgunk van mielőtt tovább indulunk...

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Bizony megesik az ,hogy az éjjel meglátogatja a kedvec szajháit,de sosem alszik ott általában velük,és meg sem hívja őket a fogadóba. Általában egy ilyen együtt töltött menet után a közeli kocsmában köt ki, és felejtésig issza magát. Nem tetszik neki az,amilyen ember lett belőle,ahogy intézi a dolgait és ahogyan a feleségével bánik. Lehet mindent mondani, hogy azért csinálja ezt,hogy levezesse a szexuális vágyait és felesége mellett nyugodtabban tudjon lenni, de azzal is bántja amikor nem mellette alszik. Nem mondja Alea de ő tudja, hiszen mikor mégis csak mellette alszik el a nő szuszogva bújik férjéhez. Ilyenkor Dorian pár percig csak csendben figyeli a nő arcát.

Most is felesége mellett alszik, és a saját neve hallatára ébred.
-Hm?..- nyöszörög még csukott szemmel, és oda fordulva félálomban húzná közelebb magához Aleát de ahogy megérinti érzi az izzadságot rajta. Kipattannak szemei és fölé hajolva pillant le rá. A holdfényben látszik gyöngyöző homloka és fénylő bőre.
-Alea...hé...- poróbálja keltegetni gyengéden az arcára simítva. Látszik Doriánon az,hogy kissé tehetetlennek érzi magát és emiatt szenved.

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

A Lady hetek óta nyugtalanul alszik. Rémálmok gyötrik, szinte minden éjszaka. Ettől pedig lassan aludni sem mer, ez viszont hamar változik borzalmas kimerültséggé. Olykor éjszakába nyúlóan, akár hajnalig is képes dolgozni, főként, ha férje nem otthon tölti az éjszakát. Mostanában sűrűn előfordul, hogy Dorian eltűnik éjjelekre, ami bár nem mutatja, mégis megviseli az ifjú feleséget. Kicsit talán elzárkózott mindenkitől az utóbbi napokban, magába fordult és ezen még a fehér bőrű, fekete hajú szolgálólány jelenléte sem segített. A hidegebb idő ellenére is sok időt töltött kint a lovaknál, sűrűn járt lovagolni. Ez volt talán az egyetlen olyan tevékenység, mely megnyugtatta, kitisztította fejét.

Ezen a holdfényes, párás, hideg éjjelen viszont a Lady férje mellett alszik. Halkan nyöszörög, puha bőrt izzadság fedi, hosszú, vörös haja a hátára, arcára tapad.

- Dorian! Kérlek, ne tedd! Ne bánts! - Zokog fel a lány, de a férje nem hallgat rá. A férfi elborult sötét szemeit látja maga előtt, mielőtt még háttal lökné őt az ágyra…

Könnyei álmában is lefolynak szép arcán. Zihál, halkan motyog.
- Dorian! Ne! - A fantomfájdalom összerántja testét. Az álom annyira valóságos és rettenetes. Szinte érez mindent, amit férje odabent a fejében tesz vele. Annyira tehetetlen ellene, annyira kiszolgáltatott.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet 18+
Lord Keummal kastélya – Sir Cercul Geallova Tretoion és személyes szobája.

Szemmel kiséri Jenn távozását, úgy áll az ágy mellett, hogy rálásson az ajtóra és tetemre egyaránt.

A feltárt ajtó Ror orrát fintorba rántja a szagokkal. Biccent Jennek és néz be a szagok ellenére. Látva a vörös fehérjébe borult szemeket meglehet pár pillanatig nem is hisz a szemének, de szóvá nem teszi.

- Már csak pár apróság és kész vagyok menj előre nyugodtan. - Engedné el Rorschachot, de makacsul kitart és nem akarja magára hagyni.

Levágja még a kardforgató kar felét könyökből, a húsának egy részét így formálva a tetem testfelépítésén, majd a máját is kiemeli. Mindezt a már megviselt függöny anyagába stílusosan csomagolja össze, a hosszú útra.

A Sir szívét elvágja a testől és kandallóba hajítja, de végül nem gyújt be, pedig szinte húzza a vágy, hogy itt és most felgyújtsa, de gondolván még a kastélyban lévő Kerékszekérnél alacsonyabb személyekre így ezt nem teszi. A fejétől is elválasztja a testet azt pedig az ablakba egy lándzsára tűzve az ágy felé fordítja, hogy ha máshogy nem is, legalább jelképesen lássa sorsát.

Ahogy végez még megmosakszik és a törén elgondolkodik végül kilépve a “SIRNY” szobájából Rornak adja át.

- Add oda Angusnak, ha még találkozol vele a temetésig, ha nem akkor a fivéremnek. - Hagyja meg végső kérését a magszokott nyugodt és kedves mosolyával, mi mindig is jellemezte őt, ezzel megnehezítve az utolsó perceket amíg el nem válnak útjaik véglegesen.

- Köszönöm Rorschach és vigyázz magadra. - Búcsúzna el már kellően kimerülten és fáradt mosollyal arcán és vakarja meg a füle tövét, hogy szemernyi kétsége se maradjon hogy Kyaravá visszaváltozva után, már nem az a nő áll előtte kit egykor megismert.

A reggel első sugarai, melyek a kastélyba világítanak ismét kérdéseket vet fel, mert a szoban vérben úszik, de hogy mennyit és mit találnak a halott testéből.





// - Köszönöm szépe, így is Mindenkinek, akik részt vettek Kyra életben és külön küszönöm ennek a csapatnak is, akik nélkül nem jöhetettt volna létre a siker.//