Kinézet:

2 méter 10 centi magas, sportos fizikumú, hosszú fehér hajjal rendelkezik. Hangja lágy és bájos, olykor-olykor flörtölős. Alapból nem elegyedik kommunikációba, csak akkor ha valakire szemet vet és valamilyen kapcsolatot akar létesíteni a személlyel. Általában laza ruhákban utazik, csuklyával a fején. Leple alatt mindig ott van kardja, Lúthmakil (Virágzó kard) amely valójában egy lélek, akinek életét köszönheti, ezáltal sohasem magányos, és mindig pár méteres környezetében tartja. Testét tetoválások és bőrhibák nem fedik.

Jellem:

Elfünk belső tulajdonságai külső vonásait is reprezentálják. Öltözködésének visszafogottsága beszédén is megjelenik, egészen addig, amíg valakit fogára nem valónak talál. Nem rámenős, csak bepróbálkozik mind a két nemnél egyaránt. Hedonista életmódja egyfajta kedvtelés és időtöltés, bájának köszönhetően az erre vevők hamar ágyba kerülnek Hekaronnal. Ezt a hobbiját a végtelen vándorlásának kompenzációjaként végzi, egyfajta időtöltés képpen.
Természetéből fakadóan alapvetően kerüli a konfliktusokat. Tisztában van erejével, ezért a végsőkig húzza kardjának előrántását, igyekszik előbb szavakkal csitítani a helyzetet. Ha kardrántásra kerül a sor akkor is előbb csak hárít, majd szép lassan próbálkozik az ellenség védelmének áttörésével, minden esetben felméri az erőviszonyokat. Kardjának szellemét, Lúthmakil-t csak nagyon erős ellenféllel szemben alkalmazza.
Ugyanakkor a gyengék segítése alapvető feladat számára, de azt is csak akkor, ha már élet és halál kérdése a tét. Ugyanis Hekaron célja az, hogy a gyenge megvédhesse magát, nem pedig megmenteni akar bárkit is. Vándorol a világban, és csak segít, mivel rajta is segítettek.

Előtörténet:

Hekaron, egy vándorló elf Baar-shagir birodalmából
Hekaron Theriel a birodalom egy békés időszakába született. Béke.. Béke alatt is van erőszak. Van kegyetlenség, éhezés, nincstelenség. Ez a sors várja az ifjút, aki egyszerű körülmények között nevelkedett szülei gondviselő karjai között. Mindennapjaik gazdálkodással teltek madárcsicsergés és halk szellő közepette. Ám ezek a gazdálkodó falvak könnyű prédák a portyázóknak.
Egy nyári estén tűz által okozott fényre és hangos zsibongásra lettek figyelmesek a szerető otthon berkein belül. Banditák lepték el a közösséget, ahol éltek. Szörnyű, leharcolt és undorító szagot árasztó banditák, akik kegyelmet nem ismernek. Sorra dúlták fel a házakat.

- Galu peleth govenen! - mondta Hekaron apja kapkodva az egyszerű, saját maguk által kovácsolt kardokat, és már dobta is az ifjú kezébe. - Igyekezz már fiam! Ne feledd mit tanítottam! - fogta meg a vállát. - Az ellenfél mindig erősebb, így neked gyorsnak kell lenned. - mondta az apa, majd megindultak vállvetve az ajtón kívülre. A barbárok egészen jól fel voltak fegyverkezve, szemmel láthatóan valami nagyobb zsákmányt szállítottak. Apja és fia harcoltak, amíg az erejük bírta, viszont előbb az apa, majd Hekaron esett el. Az eső áztatta sáros talajra hullott le, amint egy bandita felhasította őt a mellkasán. Szemei nyitva voltak, és apjának holttestét bámulta. Nem érzett mást csak dühöt és bánatot. Végtelen dühöt. Olyan érzelmet, amely elnyeli a lelket, és semmit sem hagy hátra. Csak... halált. Ahogyan Hekaron egyre inkább elmerült ebben a sötét érzésben, egyre inkább átadta lelkét a sötétségnek. Szemei feketére színeződtek, és hirtelen erőre kapott, majd komor arccal, készen az ölésre a banditákkal szembe állt. Egy apró nevetés hallatszódik.
- Chh! Kinek képzeled magad kölyök? - szólalt meg egy új hang a háttérből, majd ezzel egy időben egy nagyobbacska alak jelent meg előtte egy talizmánnal a kezében. Ahogyan aktiválta a talizmánt Hekaron újból a földre esett.
- Mit gondolsz valami rohadt kezdők vagyunk, eh? Ez egy sötét mágia blokkoló, öcskös. Tudd, hogy kivel van dolgod. - hencegett a bandita csoport önjelölt vezetője, amíg Hekaron a földön feküdt immáron üveges tekintettel, fekete szemein keresztül.
- Megtaláltalak! - bukkant fel egy újabb, ezúttal sokkal lágyabb, kellemesebb és nyugtató női hang. - Fény nincs a sötétség nélkül, és sötétség nem létezik a fény nélkül. Használj engem, és tégy igazságot, Hekaron!
- Egy kard hangja. Hogyan lehet ez? Az egyik csatlós oldalán hevert, mint hadizsákmány. Egyszerű hosszúkard, egyszerű keresztvassal. Valami szöveg van vésve a kardra, de valószínűleg a rablóbanda nem fejtette meg azt. Eltűnt a kard a csatlós oldaláról, és Hekaron kezébe termett. Haja fehérré változott, a kard pengéje pedig gyönyörű égi kék színben kezdett lobogni. Szemeiből a sötétség és üresség eltűnt, sebe begyógyult, majd a kard fényével elporlasztotta a rablókat. A kard kék lángolása elmúlt, majd a női hang újból a fiúhoz szólt.
Üdvözöllek Hekaron. Lúthmakil vagyok. - üdvözölte őt lelkének egy újabb darabja.

A kard újból társat jelentett neki családjának elvesztése után. Otthon nélkül útitárssal az oldalán zarándokolni kezdett. Meg akart tanulni úgy harcolni, hogy mégegyszer ne veszítse el családját, amit ezentúl Lúthmakil jelentett számára. Zarándokútja rengeteg megállót számolt az évek során. Más elfektől megtanulta a Véalir Makilrondo útját, találkozott sárkányokkal, és sok más egyéb szerzettel. Aminek szívében barátság lakozott, az mind szívesen fogadta Hekaron érkezését. Lúthmakil megtanította őt erejének használatára, a sötét felének kordában tartására, és javára fordítására. Egy békés harcos, mentor és tanító, aki imádja az élvezeteket.

Hekaron sötét mágiát használó részének eredete egyelőre még ismeretlen.