![]() |
Abdon [A tolvajok fejedelme] |
Nem: Férfi Faj: Ember Azonosító: #378 Utoljára aktív: 2025-02-27 |
Az előtted álló férfi jobb napokat is látott már. Szerencsétlenségére összefutott egy tűzről pattant menyecskével, aki gondoskodott róla, hogy charme-osabb legyen, mint valaha volt. 30 felé vénen, égetten lehet a kora. Magassága 185 cm körüli. Haja kissé már deresbe hajlik, alapszíne sötétbarna. Jóképű volt valaha, ám egy csúnya tűz balesetnél, mit Evraani okozott, fél szemére (bal) megvakult, szintén bal füle megégett. Összességében bal oldali arca, nyaka gyűrött a forradásoktól. Némileg már javult is az állapota, hála a gyógykenőcsöknek, amiket a lelkifurdalásoktól gyötört lány hozott neki, miközben megtanította őt néhány trükkre. Öltözéke többnyire sötét, leginkább fekete felső, nadrág, hidegebb időben bőrkabát, lábán erős fekete bőrcsizma, illetve puha talpú cipő. Hiányos a fogsora, amiket egy kísérletező kedvű borbély aranypótlásokkal tett helyre, így elmondható róla, hogy nagyon aranyos a mosolya. Szeme színe, ami épen maradt, kék, másik ragyog valamiért. Ez talán a mágia tudásához köthető. Ám arra egyáltalán nem lát. Testalkata sportosan izmos, de utóbbi időben eléggé leépült, a sok alkoholizálásnak köszönhetően.
Evraani gyógyító mágiája elmúltával egy kis apróság megmaradt végül mégis: bal szeme meggyógyult, ám a mágiája még mindig felragyogtatja azokat a különös fényeket bal szemében, mintegy emlékeztetve arra, ne feledje, honnan jött.
Vezetékneve anyja után: Barawo
A klán neve: Arcana
Kimondottan kaján, ügyes, kicsit bajkeverő, tisztességes tolvaj, bármily ellentmondásosan is hangzik ez, a tolvajbecsületet fontosnak tartja. Tehetséges tolvaj, ebből fakadóan magának való. Mióta Evraaninak hála összekapta magát, újra a réginek érzi magát. A tolvajok fejedelme, aki felsőbb körökben is ismert név, nők érzékeny kedvese, és gyengéje is a női nem, bizonyára a vesztét is egy nő okozza majd. Türelmes, óvatos, ravasz. Nem könnyű nála kihúzni a gyufát, mindig van egy jobb megoldás, mint verekedni. Ám ha mégis közelharcra kerül a sor, akkor jó bunyósnak számít. Mégis kerüli inkább az összetűzéseket, és amit lehet, okosabban old meg. Lesből támad, elvei gyakorlatilag nincsenek, megvehető. Szeret inni, alkohol tűrése kicsivel jobb, mint az átlagos. Dohányáruval is él, ritkán, kifejezetten kábulás céljából, hogy mágiáját erősítse, egyféle révülés állapotba kerülve, dohánylevelekből álló keveréket pipába töm, azt szívja.
Története a Vízivároshoz köthető. Gyermekkorát ott vészelte át, ott tanult meg mindent, ami az életben maradáshoz szükséges. Szabad gyermekkorának árát már korán megtanulta megfizetni. Még írni és olvasni is megtanult, számolni kifejezetten jól tud. Egy klánhoz csatlakozott már nagyon fiatalon, ahol kamatoztathatta tudását, bizonyíthatta rátermettségét. A klán vezér látva az ifjú tehetséget, szárnyai alá vette, és szigorú feltételek mellett, jellem mágiákat tanított neki. Beajánlották felsőbb körökbe is, ahol nagyon hamar megismerték a nevét, gyakorta alkalmazták azok, akik nem akarták bemocskolni a kezeiket. Mivel ezeket a szigorú szabályokat megszegte, és a titkos tudást továbbadta, már sehová sem tartozik, kifejezetten üldözik. Elhagyta hát otthonát, hogy Evraani után sompolyogva felfedezze a kúria előnyeit.
Tolvaj mágiát használ, kiválóan bánik az apróbb szúró, vágó, daraboló-haraboló eszközökkel, fegyverekkel, akár főzni, akár védekezni, ne adj Isten támadni kellene. Számos dobó tőre, és egy kétélű, jól kiegyensúlyozott tőre van, amit nem fél használni. De bármilyen eszközt képes megragadni, amikor mocskos életének védelme a cél. Olyankor még a nagyon aljas eszközöktől sem riadna vissza. Bal tenyerébe egy bénító rúna van tetoválva, amit időről időre újítani kell, mert kopik.
A klán és alvezérei (fejlesztés alatt)
Eberres: https://i.pinimg.com/736x/ed/86/9e/ed869e8f92e985c06ec0b06770f33df5.jpg
A klánban betöltött feladata az utcagyerekek kiképzése. Zsebtolvaj, és hírvivő, mérgek szakértője. Faját tekintve ember. Jelleme csendes, találékony. Ritkán beszél, amikor megszólal, szavai szigorúan szakmaiságra korlátozódnak, vagy Abdont teszi éppen helyre, amikor vezére sületlenségeket beszél. kb 170 cm magas, csenevész, arca akár egy ravasz róka pofája. Általában semmi nem kerüli el a figyelmét. Bosszúálló típus, nem veti meg a fegyvereket sem, többnyire apró szúró, vagy épp mérgezett tűrei, tűi vannak. Különlegessége, hogy kezein hat ujja van, két gyűrűs ujj mindkét kezén. Korát nem egyszerű megállapítani, ugyanúgy lehet a negyvenes évei végén, mint a harmincas elején.
Angus Dorcas: https://www.deviantart.com/purplerhino/art/Elf-Rogue-952735913
A klán nagyrabecsült tagja, akit körülleng a titokzatosság. Faját tekintve fél-elf. Specialitása a betörések és útonálló banda vezetése, ami kiváló szervező készséget igényel. Termete magas, eléri a 190cm-t, testalkata ruganyos, mozgékony, gyors mégis. Arca markáns, már idősebb, érett személyiség. Ránézésre a legmegbízhatóbb lény, de a látszat sajnos csal. Kizárólag klánjához, és társaihoz hűséges. Van egy bicorn lova, némelyek démon lónak is nevezik, pedig engedelmes legalábbis Angusnak mindenképp:
Prince: https://i.pinimg.com/736x/4c/70/b9/4c70b962eb323acbcdb931021baefe09.jpg
Doris és Dorris:
https://i.pinimg.com/736x/fe/6f/09/fe6f094974ad5e9951d1bf75160471ad.jpg
https://i.pinimg.com/736x/91/dc/e1/91dce151d140c25517e3bdf51d088103.jpg
Az ikerpár. Őket mindig együtt kell emlegetni. Habár tudnak külön élni, és nem is sziámi ikrek, mégis mint akik összenőttek, egymás nélkül ritkán látni őket. Ha egymástól távolabb is vannak, mindig megérzik, mi történik a másikkal, fájdalmat éreznek, ha a másik megsérül. Kapcsolatuk betegesen szoros, vérfertőző. Míg az ikrek női tagja látszólag nyitottabb és beszédes, Dorris hallgatag. A klánban betöltött szerepük: mester tolvajok. Reszortjuk a fekete kereskedelem és a szerencsejátékok bonyolítása. A nő rendkívül vonzó, bájait nem rest bevetni. 168 cm magas, karcsú, ahol kell formásan gömbölyű. Kora 25 év. Haja hosszú fekete, arcán sminket visel, különösen feketébe hajló szemeit emeli ki, és ajkát vörös rúzzsal. Ruházata fekete testre simuló bőrszerkó, lábán fekete csizma. Kezén időnként fegyverként is visel egy karmos fém kesztyűt. Szúró fegyverekkel és dobó tőreivel nagyon jól bánik. Az ikerpár dominánsabb tagja.
Öccse pár perccel fiatalabb nála csak, mindenben támogatja nővérét, rajongása iránta abnormális. 180 cm magas, erős testalkatú, mozgása gyors és határozott, ügyes, kiváló egyensúlyérzékkel rendelkezik. Kötéllel és ostorral nagyon ügyesen bánik, valamint kardforgatásban is jeleskedik. Szeme színe zöldes-szürke, haja hosszú sötétbarna, arcán kis körszakállt visel. Jelleme a zárkózottságon túl az elfojtott agresszióból adódó dühkitörések, amely a gyilkosságig képes fejlődni. Rendkívül rosszul tűri a sértéseket. Doris mellett ő inkább képviseli az erőt, semmint a hidegvérű gondolkodást. Öltözékére a sötét színek jellemzőek, fején kámzsát hord, akár egy rejtőzködő vad, megbúvik alatta.
Merron: https://i.pinimg.com/736x/32/4d/f5/324df5d1c78997195412607b01bb6a2d.jpg
Ügyes- és enyveskezű gnóm, akinek mindene a bütykölés, a semmiből is várat építés. Ha egy kampót talál, ő abból összetákol bármit.
Lexa: https://i.pinimg.com/736x/7f/0c/2b/7f0c2b6d3b91c2046ed997bd8037ec45.jpg
Testőr
Virginia Lepton: https://i.pinimg.com/736x/27/5d/ad/275dadc8a9526d2073b73ddc7eac207b.jpg
Született egy leány, akinek apja a városi elöljáróságok egyike volt. Jólétben, becsben tartotta egyetlen leánykáját, aki túl korán akart erre a rút világra jönni. Sajnos a városban dúló himlő a kislányt is utolérte.
Minden lány elkelt csak ő maradt vénlány. Húsz évesen még nincs férje. Mindennek az oka a csúfsága, melyet a himlőhelyek okoztak, meg az üvegszeme, mert a melegségről árulkodó gyönyörű barna (bal) szemét elvitte a betegség. Koraszülöttsége nyúlszájat ajándékozott neki. S ha mindez eddig nem lett volna elég, oxigénhiányos állapot lépett fel, ezért bal lábára is erősen sántít.
Hát hogy legyen így első bálozó egy lány? És kinek fog kelleni a busás hozomány ellenére is?
Nos, akad ilyen. Egy klánvezér személyében, akinek sikerült elnyernie a lány szívét. Aki hasonló hozzá, akinek szintén hátránya a külseje.
Mindazonáltal egy bájos leány, melegszívű, kedves teremtés. Naivnak is mondható, ám nem ostoba.
Haja hosszú, termete törékeny. Ruházatára az egyszerűség a praktikum a jellemző, mit nemes eleganciával visel. Abdon jegyese. Szereti a férfit, habár tudja, csak érdekből veszi el. Kapcsolatuk létrehozásában egy másik nemes ügyeskedett, nevezetesen Uriel de Saintclair.