Aia
[A félénk szépség]
Nem: Nő 
Faj: Fél-Nimfa
Azonosító: #339
Utoljára aktív: 2024-10-26

Kinézet:

Fél-nimfa létére sokmindenben eltér a fajtársaitól. A maga 170 centiméteres magasságával bőven kitűnik közülük. Nővérei jobban hasonlítanak egy erdei lényre, ám őt javarészt emberi tulajdonságokkal áldotta meg az élet. Bőre selymesen puha, arca, lágy homokóra alkata, telt keblei csak természetes szépséget tükröz. Haja olyan vörös, mint a tűznyalábok, melyet olykor összefonva hord. Rengeteg kacat díszíti, többek közt tollak és moha, ám olykor díszes levelek vagy színes ékkövek és virágok. Ajkai teltek, halvány rózsaszínek, orra homorú, szemei pedig akár csak a sminkje halovány jádezöld.
Nem hord olyan ruhákat, melyet az emberek. Általában levelekből fűzött, saját kezűleg készített ruhaneműket visel.

Jellem:

Egyszerre félős és kíváncsi, ami egy veszélyes kombináció a nimfák részéről. Könnyen és gyorsan ismerkedik, barátkozik, s ha egyszer vaéakit a szívébe fogad onnantól már nehezen ereszti. A nimfák javarészt zárkózottak, ám tőle nem áll oly messze a civilizáció, hiszen volt olyan bátor hogy falvakba is elmerjen látogatni.
Nagyon segítőkész, s szinte bármire képes azért hogy másokat megmentsen. A szégyenérzet számára egy nemlétező fogalom. Nővérei mellett sok mindent tanult, rengeteget látott tőlük. Talán másoknak elsőre furcsának tűnik, de számára ez a normális.

Előtörténet:

Anwarion egyik rejtett erdőjében élt a népe mikor megfogant Aia. Eleinte ki akarták dobni, mert túlontúl kilógott a többi nimfa közül. Egy halandó félszerzete volt, ő nem is merték megmártani a szent forrásuk hosszú életet adó vizében, ám mégis megesett rajta a szívük, és végbe ment a felnőtté avatási ceremóniája és normális tanítást is kapott gyógyászatból és rejtőzködésből. Míg teltek az évek, ő mégis úgy érezte hogy nem tartozik a népe közé, a nimfák ezt megértették, így nem is tartották fel, inkább egy külön ceremónia keretein belül, lebúcsúztak tőle, hogy megtalálja a helyét a világban. teltek múltak az idők, és már most sok mindent látott, amit a nimfák erdőjében nem, most a kúria környéki erdőben jár kell.

Egyéb információk:

Nem egy harcos lélek, inkább távolról próbál megfigyelni mindent, de ha mások életéről van szó, akkor ezer örömest segít akin csak tud. Természet erejével felvértezve mágikusan gyógyítja. Levél ruhája a hangulatához van igazítva, adott személyeknek olyan mintha átlag levél lenne, de ha ismeretlen vagy nem kedvelt személy ér hozzájuk akkor olyan mint a mérges szömörce. Szépségével, sok élőlény szívét képes maga köré csavarni, bár sokszor nincsen ínyére, sőt sokszor már irritálja is, de ha valaminek a megszerzése a cél, akkor képes eltűrni a szemek sűrűséget egy adott ideig. Gyógyító képességének sokféle módja létezik, a leghatékonyabb módszere az fizikai módon működik, azonban ez csak azokon működik akiket szeret. A másik a távolsági, ami úgy szintén közelről hat, de egyáltalán nem ér a személyhez. Azonban egy hátránya van, az hogy képtelen a normális ember kommunikációra, csak is mutogatni, kisebb hangokat és fütyörészést kiadni magából, és vagy megértik őt, vagy sem. Azonban leg kiemelkedőbb nimfa képessége az az álcázási képessége, ameddig van víz, termőföld vagy normális növény addig bármilyen növény formáját fel tudja venni, legyen az a mohától egészen egy rózsabokorig. Meiza Krell megtanította őt közösnyelven írni. Hála egy másik nimfának, most már ő is tud beszélni, de még nem olyan hangosan és bátran mint mások.
Update: Muiredach ármányának hatására egy csúnya átkot kapott a nyakába, melytől a végtagjai és testén sok pont teljesen megváltozik, fatörzse emlékeztető páncél nő ki rajta, a levelei szinte teljesen eltűnnek, a hátából ágszerű kinövések nőnek ki, mérete jóval nagyobb lesz az átlagosnál, szemei lilásan kezdenek el ragyogni és fogai is egy cápa fogára emlékeztetnek. Jelenleg ezen alakját nem tudja kontrolálni