Ithruziel
[A Bukott Angyal]
Nem: Férfi 
Faj: Angyal
Azonosító: #333
Utoljára aktív: 2024-12-02

Kinézet:

A halandó világban régen rengeteg formában felbukkant, de mostanra csak egyetlen alakot használ, ami 3 méter 25 centi magas, szálkás izomzatú humanoidot formáz. Fekete, erősebb démonok bőréből készült csuklyás köpenyt visel, ami olyanra van munkálva, mintha csak egy lágy szövet lenne. Ezen felül a fején kívül teljes testét fedő angyal páncélt visel, amit rontó mágiával elszínezett és több helyen mágikus sötét jéggel borított, hogy nagyobb védemlet nyújtson, mint bármilyen angyali páncél tudna. Tizenkét méteres szárnyait eredetileg égszínkék tollak borították, amiket a sötét mágia űzése és fanatikus megszállottsága a hatalom iránt mély sötétkékké és feketévé változtatott, így remekül illik színük az öltözetéhez. Halandó világ beli arca hosszúkás, haja fekete, bőre szürkés, szeme kéksége még nem sötétült el teljesen, így az egyetlen dolog, ami a szárnyain kívül emlékeztet még angyali mivoltára. Tekintetétől szinte menten megfagy az emberben a vér.

Jellem:

Sajátos véleménye van az eredeti hivatását illetően, minden áron az igazságra és igazságosságra törekszik, ezért is dezertált az angyali seregektől és tűnt el a halandó világban. Alapvetően higgadt, nyugodt, kimért, kissé pszicho a stílusa, amúgy hirtelen haragú, dacos, kreatív és céljai eléréséért bármire képes, igazi fanatikus. Halandó világban szerzett képességei hataloméhessé tették és már szinte úgy érzi, minden világ felett neki kellene uralkodnia, ám ehhez még nem érzi magát elég erősnek. Szépen sorban akar haladni, először a halandó világ isténévé akar válni, hogy kedvére alakíthassa azt.

Előtörténet:

Az angyali seregek egyik parancsnoka volt. Egy alkalommal egy kis csoport élén küldték a halandó világba egy olyan démon banda levadászására, ami halandó embereket mészárolt le és holttestekből teljesen új démonfajokat hoztak létre, amik a teremtőiknek engedelmeskedtek. Halandók idejével mérve közel negyed évig tartott levadászni ezeket a démonokat teremtményeikkel együtt, ez idő alatt megismerte az emberek világát és az igazságtalanságot, amire épülnek társadalmaik. Egyenesen felháborította a tudat, hogy egy nagyon kis réteg él túl jól a nagy tömeg kárára és ezt az angyali világ minden gond nélkül engedi is.
Nem sokkal visszatérte után végleg eltűnt az angyalok közül, emberi idő szerint lassan 3500 éve él a halandó világban. Pár évtizedig csak járta a vidékeket és figyelt, végül arra jutott, az északi hideg az, ami a halandó társadalmakat ráveszi az összetartásra és önzetlenségre a közös túlélés érdekében. Érdemtelenül senki nem emelkedhetett ki, és akik hatalmi helyzetbe kerülnek is, többnyire méltó módon vezetik népüket. Ebből kiindulva elhatározta, hogy jégbe borítja az egész világot. Erejének egy kis részét sorra megosztotta emberekkel, akik a jeges hatalomtól vezérelve meg is kezdték a világ átformálását. Utódaik örökölték a tél jelét és az ahhoz tartozó hatalmat, amit az angyaltól kaptak, de nagyjából egy évezred alatt kiírtották az összeset. Ithruziel ez idő alatt és azóta is különböző alakokban járta a világot és sajátította el az itteni mágiát. Mivel az első világmegváltó terve kudarcot vallott és a mágia sok ágának is mesterévé vált, úgy gondolta, előbb neki kell isteni magaslatokba emelkednie mágikus képességek terén és csak utána kezdhet a megváltástervbe.
Mostanra úgy érzi, eljött az örök jégkorszak ideje. Évekkel ez előtt újra elkezdte osztogatni a "tél jelét" pár halandó lénynek, korábbinál jóval nagyobb hatalmat adva nekik.

Egyéb információk:

Közvetlenül sötétséget nem tud előidézni angyali eredete miatt, de a sötét szél erejével képes a felhőket elszínezni és eltakartatni velük az égitesteket. Hideget, jeget, tiszta varázsjeget és angyali jeget a semmiből is tud teremteni, ezeket kedvére tudja manipulálni. Képes mennydörgéssel lökéshullámot előidézni, halandó világbeli mágusoktól elsajátította a villám varázslatokat is. Ha akarja, képes a vele született erejét a jég és hideg felett megosztani halandó lényekkel, de ez borzasztóan kimerítő és utólag hosszas regenerációt igényel. Látótávolságon belül villám gyorsan tud egyik helyről a másikra rohamozni egyenes vonalban, ezzel fizikai támadásait is hatásosabbá tudja tenni.
Démonbőr ruhája több bűvölettel is el van látva. A fizikai és mágikus behatásoktól teljesen nem tudja megvédeni, de jócskán csökkenti az őt ért hatásokat.
Angyali páncélját sötét varázslatokkal és halandó világbeli bűvöléssel alakította át, így kevésbé véd a démoni erőkkel szemben, de sokkal hatásosabban veri vissza az angyali csapásokat.
Bármikor rendelkezésre áll a páncélhoz hasonlóan megrontott és átalakított buzogánya, ami az akaratától függően láncos is lehet, de a feje és nyele mindig ugyan olyan. Speciális képessége, hogy a lánc a végtelenségig nyújtható és a fegyvert az akaratával is tudja mozgatni.
Halandó világbeli tanulmányai során a tárgybűvölés, szél és tiszta mágia mesterévé vált. Ezen felül ismeri és mágikusan tudja alkalmazni az összes halandó rúnát az óriáson kívül, mivel az óriás rúnák mágikusan vésve groteszk és váratlan hatásokat váltanak ki, így az további kutatást igényel. Magas szinten tudja használni az átkokat és a rontásokat, de ezeket angyali alap természete miatt csak nagy erőfeszítéssel és indokolatlanul sok gyakorlással tudta elsajátítani.